Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Bács-Kiskun megye
Ha szeretne visszatérni az országos oldalra, kattintson a logóra
2018. 11. 15., csütörtök
VOSZ-tag leszek Miért érdemes VOSZ tagnak lenni? keresés Menü
Hírek
2018. április 06.

Fontos témák kerültek terítékre a VOSZ gazdasági fórumán

Második alkalommal kaphattak teljes körű képet az aktuális gazdasági helyzetről a Bács-Kiskun megyei Gazdasági Fórumon, amelynek a Bozsó Gyűjtemény adott otthont. A VOSZ megyei szervezete által rendezett esemény célja idén is az volt, hogy a résztvevők a mindennapokban is jól hasznosítható információkkal térhessenek haza.

Tavaly is nagy sikert aratott a Bács-Kiskun megyei Gazdasági Fórum, így az érdeklődőknek idén is lehetősége nyílt rálátni a jelen gazdasági helyzetére. A munkaerőhiány lehetséges megoldásai a megyében, a szemléletváltás új állomásai, jövőbeni fejlesztési irányok. Többek között ezekről tartottak ma előadást a téma szakemberei, mint például Vértes András, a GKI ügyvezető igazgatója, Benda Ferencné, a Bács-Kiskun megyei NAV igazgatója, Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára.

Az eseményen a térség neves vállalatainak topmenedzserei vettek részt, de képviseltették magukat a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői is. A jelenlévők olyan aktuális témákról kaphattak interaktív tájékoztatást, mely minden gazdasági szervezetet érint a térségben. A témáról bővebben a KTV pénteki Hírös Gazdaság című magazinjában hallhatnak.

 

forrás: hiros.hu
https://hiros.hu/penz/fontos-temak-kerultek-teritekre-a-vosz-gazdasagi-foruman

 

Vissza a főoldalra