Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
National Association of Entrepreneurs and Employers
Landesverband Ungarischer Unternehmer und Arbeitsgeber
2018. 06. 25., hétfő
VOSZ-tag leszek Miért érdemes VOSZ tagnak lenni? keresés Menü
Hírek
2018. május 22.

Büszkeség

A legbüszkébb arra vagyok, hogy húsz évnyi küzdelem után sikerült elérni, hogy nagypéntek munkaszüneti nap lett - mondta május 10-én Balog Zoltán ügyvezető miniszter a Hold utcai református templomban. A miniszter szerint ezzel az ünnep üzenete közelebb kerülhet az emberekhez. A leköszönő tárcavezető szavait olvasván megpróbálom visszaidézni a „magyar” nagypéntek történetét.

Húsz év küzdelméről szól a miniszter, de arról nem beszél, hogy az 1998–2002 közötti kormányzati ciklusban – a polgári békeidőben - miért nem sikerült meggyőznie a kormányfőt és az országgyűlés jobboldali képviselőit az ügy támogatásáról. A jelzett ciklusban a terv viharos mérkőzés nélkül is elbukott, holott Balog Zoltán abban az időszakban miniszterelnöki főtanácsadóként dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalban.

2002-2010 között Balog úrnak tényleg nem sok esélye volt a nagypénteki „meccsen”, már csak azért sem, mert a magyar munkavállalók képviseletében a szakszervezetek egységesen a december 24-i munkanap munkaszüneti nappá nyilvánítását preferálták, persze abszolút sikertelenül. Heves összecsapás akkor sem volt: így aztán se nagypéntek, se karácsony.

2011. május 9-én nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezte egy KDNP-s parlamenti képviselő, Varga László református lelkész. A törvényjavaslatra a parlament és a kormány öt évig oda sem figyelt, mígnem 2016. október 14-én a miniszterelnök bejelentette, munkaszüneti nap lesz nagypéntek. Innentől természetesen felgyorsultak az események: három országgyűlési képviselő (mindhárom kormánytag, köztük Balog Zoltán) e tárgyban törvényjavaslati kezdeményezést nyújtott be az országgyűléshez.

A munkaadói szövetségek és a szakszervezetek képviselőivel folytatott látszategyeztetéseket követően 2017. március 7-én törvényerőre emelkedett a kezdeményezés, így tavaly óta már munkaszüneti napon emlékezhetünk Jézus Krisztus kereszthalálára.

E felsorolás hitelesen mutatja, hogy két évtizedes heroikus küzdelem hiányában a kormányfő – amikor időszerűnek látta – pillanatok alatt elrendezte nagypéntek ügyét. De nem is az ügymenet a fő probléma, hanem az, hogy a gigatárca (EMMI) egykori első embere hosszú hivatalvezetés után nem az egészségügyet, az oktatást, a szociálpolitikát vagy a kultúra területét érintő intézkedéseit emeli ki elégedetten, hanem egy szimplán hangulatjavító és népszerűség-hajhászó törvény elfogadásával hivalkodik. Hat éves miniszteri pályafutásának legemlékezetesebb és legkiemelkedőbb eredménye egy újabb fizetett szabadnap.

Ennyi? Nem sok. De idézzük fel azt is, hogy a többpárti parlament hatalmas többséggel, ellenszavazat nélkül (két tartózkodással) fogadta el a kormánypártok nagypénteki indítványát. A már akkor cselekvésképtelen ellenzék fülét-farkát behúzva lapított, racionális érveket, illetve ellenérveket nem mert, nem tudott felsorakoztatni.

Harcos és büszke ország a miénk, küzd itt mindenki veszettül, főleg akkor, ha nincs háborús helyzet és ellenfél. Úgy tűnik: így marad ez a jövőben is.

Dávid Ferenc közgazdász

 

 

Dávid Ferenc válasza Hegyi Attilának

A nagypénteki munkaszüneti nappal kapcsolatos legutóbbi (szerk.: fenti) Népszava írásomra (május 19.) egyik olvasójuk, Hegyi Attila így reagált. „Tudjuk, hogy melyik oldalon áll, tisztelt Dávid úr, de ez itt a Népszava ......Magát baloldalinak valló napilap. Sajnos időről időre teret enged az imperialista nagytőke munkavállalók millióit kihasználó szószólóinak. Tisztelt szerkesztőség! Miért?”

Hegyi úr mondatai érdemi reflexiót követelnek.

1. A VOSZ főtitkáraként egy évtizede a hazai és külföldi tulajdonban álló mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozók érdekképviseletében dolgozom. Elképzeléseiket és gondjaikat igyekszem tolmácsolni – jól működő érdekegyeztetési rendszer hiányában – az írott sajtó felületein is, szándékom szerint nem egysíkúan, hanem érveket és ellenérveket felsorakoztatva. Én nem egy „oldalon” állok, hanem egy közösséghez (vállalkozói/munkáltatói) tartozom és próbálom érdekeit jól-rosszul megjeleníteni. Soha nem felejtem el hangsúlyozni, hogy a tőkét/a vagyontömeget működtető munkavállalók millióit nem ellenfélként, hanem partnerként kell kezelni. Ezért vagyok a kollektív megállapodások és a társadalmi dialógus rendíthetetlen híve. Ugyanakkor be kell ismernem, hogy a párbeszéd kultúrája ma Magyarországon rendkívül alacsony nívójú. Feladatomnak érzem azt is, hogy a vállalkozói szektor gazdasággal kapcsolatos törekvései mind szélesebb körben váljanak ismertté, beleértve ebbe a munkavállalók széles rétegeit is. Ennek a Népszava teret biztosít, köszönet érte.

2. „De itt ez a Népszava”. Jelzem, hogy korábban a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben is jelentek meg írásaim, de kivégzésüket követően erre többet nincs mód. Visszakérdezek: Hegyi úr szerint jegyzeteim közlésére melyik országos napilapot kellene választanom? Azt sem értem, hogy az újság „Vélemény” rovatában az imperialista nagytőke szószólóinak (ha vannak ilyenek - én nem sorolom magam közéjük) álláspontja miért ne jelenhetne meg? Nem azonosulni kell a nem szeretett nézetekkel, hanem megismerni azok hátterét, ezért a közzétételt megtiltani ostoba dolog lenne.

3. Fordítsunk a számonkérés logikáján. Miért nem azt feszegeti Hegyi úr, (ha már baloldaliságot emleget), hogy a demokratikus ellenzéki pártok vezetői (elnökei, frakcióvezetői, elnökségi tagjai, kampányarcai stb.) miért nem használták/használják ki a Népszava kínálta lehetőségeket? Csakúgy felvetésképpen kérdezem: a Magyar Szocialista Párt frakciójának jelenleg tizenöt tagja hány alkalommal írt cikket, jegyzetet az újságban? Akik ezt vállalták és teljesítették, azok is csak elvétve – kivétel Korózs Lajos. Félreértés ne essék, nem azt hiányolom, hogy az MSZP prominens személyei állandóan körmöljenek egy újság számára, de az elég abszurd, hogy a totálisan felborult médiaegyensúly korszakában a legnagyobb baloldali párt nem vette/nem veszi igénybe rendszeresen a Népszava publikációs felületét. Az általam nagyon tisztelt Lendvai Ildikóról példát lehet venni, aki ugyan már nem párt-tisztségviselő, de heti gyakorisággal osztja meg gondolatait az olvasóval. Igaz ez a szakszervezeti vezetők esetében is: néhányan élnek a Népszava adta lehetőséggel, a többségük viszont nem, holott ez a több mint 140 éves napilap hosszú ideig a szakszervezeteké volt!

A leírtak tükrében Hegyi Attila „miért” kérdésére csak annyi a válaszom, hogy: miért is ne?

Dr. Dávid Ferenc főtitkár, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

Vissza a főoldalra