Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
National Association of Entrepreneurs and Employers
Landesverband Ungarischer Unternehmer und Arbeitsgeber
2019. 12. 08., vasárnap
VOSZ-tag leszek Miért érdemes VOSZ tagnak lenni? keresés Menü
Hírek
2019. november 08.

Az Európai Kereskedelem Napja: Együtt a vásárlókért!

A tizenötödik, azaz jubileumi alkalommal megrendezett eseményen a szervező VOSZ a hazai kereskedelmi ágazat helyzetére kívánta felhívni a figyelmet.

A Kereskedelem Napján átadták a szakma legrangosabb elismeréseit is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium részéről a rendezvény fővédnöke dr. Palkovics László miniszter, szakmai védnöke pedig Cseresnyés Péter, fogyasztóvédelemért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár volt.

Az Európai Kereskedelem Napját a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tizenöt éve hagyományteremtő szándékkal hirdette meg. „Az esemény célja, hogy a figyelem középpontjába állítsa a kereskedelmet, amely több mint 500 ezer embernek ad munkát, és tavaly 11 ezer milliárd 200 millió forintos forgalmat bonyolított, amelynek ÁFA és adóbefizetése meghatározó a költségvetés bevételi oldalán” – mondta el Krisán László. A VOSZ Kereskedelmi Szekciójának elnöke kiemelte: hazánkban a hagyományos bolti forgalom növekedése kiemelkedő, míg Európában a kiskereskedelem forgalma szolid 2,2 százalékkal emelkedik, 2018-ban Magyarország különösen dinamikus növekedési arányt, 6 százalékot ért el. Egyben felvetette egy kereskedelemi kerekasztal létrehozásának lehetőségét, ahol a gazdasági kormányzat a kereskedelmi szervezetekkel, szövetségekkel és a kamarával közösen egyeztetni tudják a szakmai kérdéseket.

A VOSZ elnöke, Tolnay Tibor beszédében megemlítette, hogy nemzetközi összehasonlításban a magyar kiskereskedelmi forgalom növekedése idén is várakozáson felüli volt, meghaladta az Európai Unió átlagát. Így hazánkban a hagyományos bolti forgalom növekedése kiemelkedő, de különösen dinamikus növekedési arányt ér el az online kiskereskedelem is. Az okoseszközök és okosmegoldások korát éljük, fontos, hogy ezeket minél nagyobb arányban építsék be a mindennapjaikba a cégek, és fejlődésük során tartsák szem előtt a fenntarthatóságot.

Cseresnyés Péter államtitkár kiemelte, hogy 2013 óta stabilan a szektor adja a GDP 10 százalékát amellett, hogy a kiskereskedelem forgalma 2018-ban Magyarországon különösen dinamikus növekedési arányt mutat, elérte a 6 százalékot. Kifejezetten fontosnak tartja a kormányzat részéről is megemlíteni a szektor résztvevőinek további szoros együttműködését.

Az eseményen tartott szakmai fórum résztvevői (Dr. Zs. Szőke Zoltán elnök, ÁFEOSZ; Gyalai-Korpos Gyula elnök, MBSZ; Neubauer Katalin főtitkár, MNKSZ; Balázs Ildikó társelnök, OKSZ; Prosits Attila elnökségi tag, MBSZ) a kereskedelem szerepéről és súlyáról beszéltek a mai magyar gazdaságban és a foglalkoztatásban, megvitatták, hogy valóban a kiskereskedelemben látszik-e még a főszerep és milyen problémákat okoz a szektorban a fokozatos digitalizáció és az égető munkaerőhiány. Ugyanakkor arra számítanak, hogy folytatódhat a kiskereskedelem koncentrációja, az internetes kereskedelem erősödése, valamint a kényelmi boltok és házhozszállítás térnyerése.

Az Európai Kereskedelem Napja mára a kereskedelmi szakma egyiklegrangosabb fórumává nőtte ki magát, amely demonstrálja a VOSZ szakmai súlyát, ráirányítva a figyelmet a kereskedelmi szektor jelentőségére hazánk gazdasági életében. A szakma ünneplése során a VOSZ és a kereskedelmi társszövetségek így az MKIK, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség, OKSZ, KISOSZ, és az MBSZ a figyelem középpontjába állította a kereskedelemben nap, mint nap tevékenykedő közel félmillió embert, legyen szó a pult mögött álló dolgozókról vagy a tárgyalóasztal mögött ülő, a szektort kiválóan ismerő szakemberekről. Az esemény alkalmával őket ünnepelték a Klauzál Gábor díjak és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjak átadásakor.

Az Európai Kereskedelem Napjának 2019. évi kitüntetettjei

Klauzál Gábor Elismerő Oklevelet kapott:

Csoba Zsolt, a NYÍRZEM Nyírség-Zemplén COOP Kereskedelmi Zrt. kereskedelmi igazgatója
Papczun Ernő Ferenc, a 101. sz. COOP Szuper Miskolc áruház vezetője
Balázs Ildikó, az Auchan Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok és minőségügyi igazgatója
Lelkes László, a Indotek Group Kereskedelmi portfóliójának fejlesztési igazgatója
Dr. Német-Weingartner Lilla, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, Stratégiai elemzési és Értékelési Főosztály szakmai vezetője (főosztály vezető; jelenleg GYES-en)
Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója

Magyar Kereskedelemért Nagydíjat kapott:

Bartók Andrásné, a Galga CO-OP  Zrt. boltvezetője,
Tóth Jánosné, a Harmadik Forrás COOP Kereskedelmi Kft. boltvezetője,
Sánta Ferencné, a Coop Szeged Zrt. üzletvezetője,
Japport Szilvia, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. pénztárosa
Kőfalvi Zsolt, az Invitech Megoldások Zrt. szenior ügyfélmenedzsere
Nagy Viktor, az Auchan Magyarország Kft. csoportvezetője
Juhászné Bartos Eszter, a dm Kft. eladó-pénztárosa

 

forrás: üzletem.hu

Vissza a főoldalra