A döntést megelőzően a svéd tulajdonú háztartásigép-gyártó óriásvállalat 2022 utolsó negyedévében hatástanulmányban vizsgálta a nyíregyházi telephely versenyképességét, amelynek legfontosabb szempontjai a kapacitás kihasználtsága, valamint a hűtőszekrény termékkategóriákban készített jövőbeli mennyiségi előrejelzések voltak.
„A hatástanulmány eredménye, valamint a jelenlegi üzleti környezet megkövetelte, hogy cselekedjünk. Célunk továbbra is, hogy biztosítsuk az Electrolux hosszútávú gazdasági növekedését, növeljük a versenyképességet a hűtőszekrény termékkategóriában” – idézte a cég közleménye Gönczy Sándort, az Electrolux Magyarország ügyvezető igazgatóját, az Electrolux Csoport szenior alelnökét.
Az igazgató úgy fogalmazott, az Electrolux elkötelezett amellett, hogy a kollektív szerződésben garantált jogokon felül olyan támogató programot dolgozzon ki az érdekképviseletekkel, ami méltányos, és segíti a munkatársak jövőbeni elhelyezkedését.
A cég az illetékes minisztériummal és az önkormányzattal vizsgálja a telephely további hasznosításának lehetőségeit.
Az Electrolux felveszi a kapcsolatot a kormányhivatal foglalkoztatási osztályával, és külső szakértő tanácsadót is bevon, hogy segítsen a termelés leállásában érintett dolgozók mielőbbi elhelyezkedését a munkaerőpiacon. A munkavállalók rendszeres tájékoztatást kapnak az átszervezés menetéről.
A döntés nem érinti a vállalat tevékenységét Jászberényben, ahol az Electrolux továbbra is az új energiatörvény követelményeinek megfelelően kifejlesztett hűtőket gyárt.
A nyíregyházi gyár termelésének leállása nem lesz hatással a termékek kiszállítására, az Electrolux vásárlóira és ügyfeleire.
A világ egyik vezető háztartásigép-gyártó vállalata évente több mint 60 millió háztartási készüléket értékesít a világ több mint 120 országában. A csoport forgalma 2021-ben 126 milliárd svéd korona volt, globálisan 52 ezer munkavállalót foglalkoztat.
Az Electrolux Nyíregyházán 2005-ben 65 millió eurós beruházással hozta létre a gyárát.
Forrás: MTI