A családi vállalkozások számára az öröklési kérdések mellett a vagyon és céges értékek – adózási és jogi szempontból – elkülönítése jelenti az egyik fő kihívást. Erre a magyar törvények 2014. óta lehetővé tesznek egy nagyon jó és biztonságos megoldást, a bizalmi vagyonkezelést, egyelőre azonban kevés cég alkalmazza jövőjének tervezésekor.
„A hosszú távú, tudatos vagyonkezelés a cég és a család jövője szempontjából egyaránt meghatározó. Sőt, mi több, a magyar gazdaság miatt is lényeges, ugyanis a hazai vállalatok több mint kétharmada családi tulajdonban van. A hazai családi vállalatok aktuális kihívásait megvitató szakmai fórumunkon ezért a vagyon rendezésének és elkülönítésénekjogi, pénzügyi és gyakorlati lehetőségeit jártunk körül” – mondta Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője a K&H családi vállalatok klub30. rendezvényén.
„A bizalmi vagyonkezelést a hazai üzleti élet egyelőre ritkán alkalmazza. A magyar gondolkodásmóddal ugyanis ellentétes az a szemlélet, hogy a cégtulajdonos lemond a tulajdonosi jogáról, átadja azt egy vagyonkezelőnek, ő pedig csupán a haszonélvező marad” – mutatta be a hazai gyakorlatot Fajcsák Gábor, az RSM Hungary Zrt. adóüzletágának vezetője. „A bizalmi vagyonkezelés lényege, hogy a cég értékeinek tulajdonjoga elkülönüljön a magánvagyontól. Az is megoldható persze, hogy maga a cégtulajdonos egyben a vagyonkezelő is, de érdemesebb erre egy külön céget létrehozni, még akkor is, ha családi tulajdonban marad” – hangsúlyozta a szakértő.
A mai fiatalokat már nem feltétlenül a birtoklási vágy hajtja, hanem inkább élvezni szeretnék a családi vagyon nyújtotta lehetőségeket. Az értékek és a jogkörök strukturálásával viszont az is megvalósítható, hogy ne az utódokat terhelje a felelősség. Fontos alapszabály, hogy a vagyonmegosztás kérdéseit nem elég megbeszélésen, szóban egyeztetni.
Mivel a családtagok eltérő jogokat és juttatásokat kaphatnak, ezért alapdokumentumban kell lefektetni, hogy ki milyen döntést hozhat és milyen vétójoggal rendelkezik – ezt a családi okmányt pedig legalább évente felül kell vizsgálni. Egy esetleges hagyatéki eljárás során viszont már biztosított a vagyon aktív irányítása, a cég ugyanis nem kerül be a hagyatéki eljárásba, így megfelelően működhet tovább.
Forrás: K&H