
„Magyarországgal megtörtént az, ami az elmúlt 75 évben nagyon sok országgal: belesétáltunk a közepes jövedelem csapdájába. Ezt nem véletlenül hívják csapdának, mert eddig mindössze néhány országnak sikerült kitörni belőle” – mondta Orbán Krisztián közgazdász, közgondolkodó a Telex új szakpolitikai műsorában. A Magyarország jövő időben című műsorban arra keresik a választ, hogy melyek Magyarország legfőbb problémái, és mit tehetne az ország – és az ország vezetése –, hogy jobb legyen itt élni.
Arról, hogy az euró bevezetése jó ötlet lenne-e, Orbán Krisztián azt mondta, erről a társadalom egészének, de legalábbis az aktív részének bevonásával kellene dönteni. „Ez nem lehet olyan ügy, amit öt ember eldönt. Egyszerűen túl fontos ahhoz. Azt gondolom, hogy vannak nagyon jó érvek mellette, és vannak érvek ellene. Ezeket végig kell tudni játszani.” Szerinte a felelős elit dolga, hogy ezeket az egyébként nem annyira bonyolult kérdéseket, összefüggéseket elmagyarázza a társadalomnak.
A műsort még azelőtt vették fel, hogy Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott az Economxnak, ahol az euró bevezetésének ötletére is kitért. A miniszterelnök azt mondta, az EU a dezintegráció szakaszában van, „most rázódik szét”, ha nem alakítják át radikálisan egy-két éven belül, ez a folyamat folytatódni fog, és az EU egy „múló fejezet lesz az életünkben”. „Ezért Magyarországnak nem szabad a mostaninál szorosabban összekötni a sorsát az Európai Unióval. És az euró bevezetése a legszorosabb odakötés lenne.”
