A taxirendelet módosítását egyhangúlag, 18 igennel fogadta el a Fővárosi Közgyűlés (a Fidesz-KDNP fővárosi képviselői nem szavaztak). A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár az üzemanyagok ársapkájának – 2022 december eleji – eltörlése.
A testület felkérte Karácsony Gergelyt, hogy kezdeményezze a kormánynál az árak megállapításáról szóló törvény olyan módosítását, amely Bécs mintájára megengedi, hogy a taxiszolgáltatás hatósági árát sávosan – a legalacsonyabb és legmagasabb ár meghatározásával – szabályozhassák a helyi önkormányzatok. (A javaslat elfogadása esetén a most megállapított hatósági árat a sáv középértékének tekintik.)
Felkérték a főpolgármestert arra is, hogy kísérje figyelemmel a hatósági ár utolsó megállapítását követő költségváltozást, és ha ez meghaladja a 20 százalékot, tegyen javaslatot a közgyűlésnek a hatósági árnak – a változásnak megfelelő – módosítására.
Felkérték ezen túl a főpolgármestert arra is, hogy a Budapesti Közlekedési Központ segítségével gondoskodjon arról, hogy 2025-től a BudapestGo applikációban legyen lehetőség – valamennyi közvetítő és szervező vonatkozásában – taxirendelés leadására.
Forrás: MTI