A HAYS HUNGARY SALARY GUIDE 2022 friss kiadványában összeszedte a legfontosabb trendeket és mutatószámokat a 2022-es évre vonatkozóan. A különböző projektek kapcsán több elemzés is született a bérezési stratégiákról, a különböző juttatásokról és a rugalmas munkavégzésről is, amely segíthet a HR szakembereknek eligazodni a munkaerőpiaci versenyben.
A felmérésben résztvevő vállalatok 93 százaléka magánszférában, míg 5 százalékuk állami szférában tevékenykedik, 2 százalékuk pedig valamilyen alapítványi vagy közhasznú feladatot lát el.
Bérezési stratégiák
Az elmúlt éveket jelentős verseny jellemezte a szakemberekért, ezzel együtt a bérigények is nőttek. Ennek következtében jelentős béremelkedés jellemezte a tavalyi és az idei évet. A cégek 83 százaléka növelte a fizetéseket 2021-ben, illetve 90 százalékuk további emeléseket tervezett az idei évre. A kutatásban résztvevő munkavállalók 74 százalékának növekedett a fizetése 2021-ben.
Az emelések után a megkérdezett munkavállalók fele elégedett a fizetésével. 50 százalék körül van azon munkavállalók száma, akik teljesítmény bónuszt is kaptak 2021-ben.
Juttatások
A fizetések mellett a kiegészítő juttatásoknak is nagy szerepe van a munkaerőpiaci versenyben. A legjobb szakemberek eléréséhez vonzó munkáltatói ajánlatokat kell kínálni, amelyben így a különböző juttatásokról sem feledkezhetünk meg.
A munkavállalók 65 százaléka kap valamilyen juttatást, a megfelelően felkészült szakemberek pedig igyekeznek a lehető legmegfelelőbb csomagot összeállítani.
A cafeteriára, a céges autóra és az otthoni munkavégzésre mutatkozik a legnagyobb igény.
Home office
Nem véletlen, hogy a rugalmas munkavégzés és a home office az egyik leggyakoribb válasz, ha a munkavállalókat kérdezzük a számukra fontos juttatásokról. A pandémia következtében sokkal elterjedtebbé váltak a hibrid munkavégzési modellek és a munkavállalók jelentős hányada ragaszkodik is ehhez a formához. A megkérdezett vállalatok 91 százalékánál van lehetőség rugalmas munkavégzésre, ami leggyakrabban távoli munkavégzést jelent.
A Jobinfo.hu, Magyarország egyik legrégebbi és leginnovatívabb állásportálja most azoknak kínál kedvezményes álláshirdetési lehetőséget, akik új munkaerőt keresnek. Számukra a portál 10 százalék kedvezményt biztosít a piac legjobb ár-érték arányú csomagajánlatai listaáraiból 1 álláshirdetés vásárlása esetén, több hirdetés esetén a csomagkedvezményen felül 5 százalék extra kedvezményt biztosít. A Jobinfo.hu csomagjainak árát és részleteit az alábbi linken tekintheti meg:
A kedvezmény e-mailes rendelés útján vehető igénybe, az allasfeladas@jobinfo.hu címen, a tárgyban „VOSZ kedvezmény” megjelölésével.