VOSZ
2023. júl. 21.

Több vállalatnál volt fizetésemelés, mint amennyinél az év elején tervezték

Vállalkozás

2023 januárjában tízből hat vállalat kalkulált bérfejlesztéssel az idei évre vonatkozóan, átlagosan 12,2 százalékos emelést terveztek. Az első félév során 76 százaléknál már megtörtént a bérfejlesztés, és ez a szám várhatóan emelkedhet.

A cégek 2023-ra vonatkozó bérfejlesztéseiről és az erre vonatkozó terveikről készített felmérést a Profession.hu az első félév végén. A válaszadók – amelyek körében mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagy vállalatok is szerepeltek – háromnegyedénél már emeltek idén a munkavállalói béreken: 67 százalékuknál egy alkalommal, míg 9 százaléknál többször is. Ez az arány meghaladja az év eleji terveket: januárban a cégek 62 százaléka nyilatkozta, hogy számolnak az idei bérfejlesztésekkel.

Azokon a munkahelyeken, ahol idén már volt fizetésemelés, a leggyakrabban (minden második vállalatnál) maximum 10 százalékot adtak, de 3 százaléknál a 20 százalékot is meghaladta ennek mértéke. Vannak olyan vállalatok (11százalék), ahol egy második körös bérfejlesztéssel is számolnak még idén. Jelen állás szerint a többségében fehérgalléros állásokat kínáló cégeknél várható még a második félévben fizetésemelés, valamint a nehézipar, gépgyártás, adminisztráció és szolgáltatást támogató területeken működő vállalatoknál.

A cégek többsége (54 százalék) egyelőre nem tudja biztosan, hogy fog-e még fizetésemelést adni 2023-ban, ők kivárnak ezzel a döntéssel, több, mint negyedüknél azonban már el is dőlt, hogy nem lesz bérfejlesztés. A cégek 18 százalék még tervezi: többségük 10százalék-ot nem meghaladó összeget biztosítana, de vannak (26 százalék), akiknél ez akár a 30 százalék-os növelést is elérheti majd. A cégek mintegy 3 százaléka nem emelt idén a béreken és nem is tervezi az elkövetkezendő hat hónapban ezt megtenni.

„Januárban a vállalatok elsősorban azért terveztek béremelést vagy plusz juttatást, hogy ezzel kompenzálják a munkavállalók megnövekedett megélhetési költségeit - mindezzel a dolgozók megtartása volt a cél. Ekkor a munkavállalók több, mint fele számított arra, hogy 2023-ban megemelik a fizetését, rendszeres juttatását, vagy fizetéskiegészítésként, egyösszegű juttatásként kap kompenzációt, de többségük magasabb összeget szeretett volna, mint amit kapott”– mondta az év eleji előzményeket Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője.

„Az első félév végére már több helyen volt fizetésemelés, mint ahogyan azt a vállalatok korábban tervezték, de az is látható, hogy ez még emelkedhet az év hátralevő részében a bérfejlesztések terén: a felmérésünkben résztvevő vállalatok fele nyilatkozta, hogy nem tudja még, hogyan alakulnak a fizetésemelések a továbbiakban” – tette hozzá a szakértő.