VOSZ Multimentor Program
Híd a KKV-k és a multinacionális vállalatok között
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elindította a VOSZ MultiMentor Programot, amelynek célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozásokat (KKV-kat) segítse a nemzetközi beszállítói láncokba való bekapcsolódásban. A multinacionális vállalatokat pedig abban, hogy időt és erőforrást takaríthassanak meg, hiszen a programban részt vevő vállalkozások már egy előzetesen ellenőrzött és minőségi szempontok alapján kiválasztott körből kerülnek ki, így biztosítva a megbízható és hatékony együttműködést.
A VOSZ MultiMentor összeköti az arra alkalmas kis- és középvállalkozásokat a multinacionális cégekkel, elősegítve mindkét fél sikeres együttműködését és fenntartható fejlődését. A VOSZ a program keretében aktívan megkeresi a multinacionális vállalatokat, hogy alaposan feltérképezze üzleti igényeiket, és bemutassa nekik azokat a magyar kis- és középvállalkozásokat, amelyek képesek megfelelni a beszállítói elvárások magas szintjének.
A program továbbá lehetőséget nyújt abban is, hogy a hazai KKV-k a beszállítói szerepen túl megbízható, hosszú távú partnerek legyenek a legnagyobb nemzetközi vállalatok számára.
Mi a VOSZ MultiMentor Program célja?
- Fejlessze a KKV-k nemzetközi versenyképességét,
- minősítse a legfelkészültebb vállalkozásokat,
- és összekösse őket azokkal a nagyvállalatokkal, akik Magyarországon keresnek beszállító partnereket.
A VOSZ MultiMentor Program három fő pillérre épül:
- Minősítési rendszer – jogi, adózási és pénzügyi előszűrés után választja ki a potenciális beszállítókat a nemzetközi cégek számára
- Mentorprogram – szakértői támogatás azoknak, akik még nem felelnek meg minden beszállítói feltételnek (például ISO-minősítés, digitalizáció, pénzügyi stabilitás)
- Kapcsolatépítés és piactér – a VOSZ közvetlenül segíti a vállalkozásokat abban, hogy kapcsolatba léphessenek multinacionális cégekkel.
Kik vehetnek részt a programban?
A Multimentor Program minden olyan magyar KKV számára nyitott, amely:
- legalább 1 millió euró feletti éves árbevétellel rendelkezik
- megbízhatónak minősül a VOSZ minősítési rendszere szerint
- fejlődő, exportképes iparágban működik
- és készen áll arra, hogy a nemzetközi beszállítói láncba belépjen.
A tájékoztatás nem teljeskörű, kérjük további részletekért forduljon a megadott elérhetőségekhez.
Mit nyújt a program a KKV-knak, miért érdemes a Programban részt venni?
- VOSZ Minősített Beszállító cím: amely egy indikátor a beszállítói tárgyalások során a megbízhatóságra és prudens működésre
- Ingyenes részvétel: a programba való belépés és tanácsadás ingyenes a vállalkozások számára.
- Személyre szabott mentorálás: szakértői támogatással segítjük a cégeket abban, hogy elérjék a szükséges szintet a multikkal való eredményes együttműködéshez, így megerősítve pozíciójukat a nemzetközi beszállítói láncokban.
- Kapcsolatépítési lehetőségek: a VOSZ közvetlenül bemutatja minősített KKV partnereit a multinacionális vállalatok számára, elősegítve az értékes üzleti kapcsolatok kialakulását.
- Láthatóság: a résztvevők bekerülnek a VOSZ exkluzív beszállítói adatbázisába, amelyhez a legnagyobb hazai és nemzetközi cégek hozzáférhetnek, növelve ezzel cégük ismertségét és üzleti lehetőségeit.
Miért érdemes csatlakozni a nagyvállalatoknak?
- Minősített, előszűrt magyar beszállítók egy helyen
- Gyorsabb, biztonságosabb partnerkiválasztás
- Társadalmi és gazdasági felelősségvállalás – hazai KKV-k támogatása
- Hosszú távú együttműködések alapja
- Átlátható, szakmai hátterű rendszer (PwC Magyarország támogatásával)
Mikor és hol indul a program?
Első szakasz: három vármegye – három központ
A program elsőként három vármegyében indult el:
- Hajdú-Bihar vármegye
- Zala vármegye
- Budapest–Pest vármegye
Ezekben a vármegyékben a nyilvánosan elérhető adatok alapján megtörtént a vállalkozások kiválasztása, és a VOSZ vállalkozásfejlesztési tanácsadói megkezdték az előminősítési folyamatot, valamint a hatékony kapcsolatépítés kialakítását.
Szakmai háttér
A VOSZ MultiMentor program szakmai hátterét a VOSZ a PwC Magyarország közreműködésével dolgozta ki. A kezdeményezés része a VOSZ hosszú távú célkitűzésének, amely szerint a magyar vállalkozások növelhetik termelékenységüket és nemzetközi versenyképességüket – közvetlenül kapcsolódva a hazai és külföldi nagyvállalatokhoz.
Csatlakozz a Multimentor Programhoz!
Részletes információk a Programmal kapcsolatban:
Országos tanácsadás:
VOSZ Központ
Bedő Valér
Vállalkozásfejlesztési- és projektkoordinátor
+36 70 777 3735
bedo.valer@vosz.hu
Vármegyei tanácsadók:
Hajdú-Bihar vármegye
Szilágyi Ágnes
VOSZ Hajdú-Bihar vármegyei vállalkozásfejlesztési tanácsadó
+36 30 411 1348
tanacsado.debrecen@vosz.hu
Zala vármegye
Tóth Renáta – vállalkozásfejlesztési tanácsadó
06 30 545 6872
tanacsado.zala@vosz.hu
Pest vármegye
Faragó Ilona – vállalkozásfejlesztési tanácsadó
06 30 164 0480
tanacsado.pestmegye@vosz.hu
