A Magyar Nemzeti Bank mai kamatdöntő ülését követően az alapkamat maradt 13 százalékon. Az az O/N betéti kamat szintén maradt, 12,5 százalékon, ugyanakkor az O/N fedezett hiteleszköz kamata 450 bázispontos mérséklődést követően 20,5 százalékon áll holnaptól. Utóbbi változását múlt héten már előre vetítette Virág Barnabás alelnök egy múltheti interjúban – írja kommentárjában Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője.
A jegybank álláspontja szerint bár a magyar gazdaság kockázati megítélése érdemben javult az elmúlt időszakban, az egynapos betéti gyorstendereken továbbra is fenn kell tartani a 18 százalékos kamatszintet.
Ugyanakkor fontos újdonság volt a közlemény végén: „a jegybank a következő kamatdöntő ülések alkalmával mérlegeli a kockázati megítélés javulásának tartósságát, és ez alapján hoz döntést az egynapos eszközök kamatkondícióinak változtatásáról.”
Ahogy a kamatfolyosó igazítása nyomán várható volt, a jegybank asztalára kerül az egynapos betét kondícióinak változtatása, mely ez alapján legkorábban a májusi ülés alkalmával következhet be. Mindemellett a kötelező tartalék rendszerének április elejétől érvényes felépítésében újabb változás a mostani ülés alkalmával nem történt.
A lazítás megkezdésére vonatkozó első jelzés után felkészülhetünk az egynapos betéti eszköz kamatának csökkentésére is. A gazdasági aktivitás lényegi lassuláson megy keresztül, mely több csatornán keresztül katalizálhatja a dezinflációs folyamatot. Ebben fontos tényező lehet, hogy jegybank magas frekvenciás adatai szerint áprilisban havi alapon csökkenhettek az élelmiszerárak. Azonban a makacs maginfláció és a forint elmúlt időszakban tapasztalt sérülékenysége továbbra is óvatosságra intheti a magyar központi bankot – kommentálja a döntést az elemző.