„Az év cégvezetője” díjakért kis-, közép- és nagyvállalati kategóriában lehetett indulni. A cégvezetők ajánlás útján kerülhettek be a versenybe. A második körben a benyújtott pályamunkák alapján négy-négy döntőst választott ki a szerkesztőség a jelöltek közül. Emellett kategóriánként egy-egy jelölt a Behaviour magazin Facebook-oldalán rendezett közönségszavazás során kerülhetett a döntőbe. A jelöltekre egy ember csak egyszer szavazhatott, összesen 12 142 szavazat érkezett a szerkesztőségbe.
A döntőbe jutott 15 jelöltről a Behaviour magazin rövid bemutatkozó filmeket forgatott, melyek több mint 60 ezer emberhez jutottak el a közösségi médián keresztül.
A döntőbe jutott jelölteteket szakmai zsűri értékelte. A zsűriben az üzleti élet kiemelkedő szereplői, valamint Az év cégvezetője és Az év HR-vezetője verseny korábbi díjazottjai kaptak helyet, akik szakmai tapasztalatukból és rendkívüli piacismeretükből adódóan rálátnak a magyar felsővezetők teljesítményére, a vállalatok hazai és nemzetközi piacra gyakorolt hatására.
Kisvállalati kategóriában az első helyezést Berczeli András nyerte el a Sprintform Europe Kft.-től, a második helyezést Kurinyecz Gergely a Prozenda Hungary Kft.-tól, a harmadik helyezést pedig Ipsits Anita a Szafi Products Kft.-tól.
Középvállalati kategóriában az első helyezést Olasz Henrietta az AVON Cosmetics Hungary Kft.-tól, a második helyezést Gál Loránd a Lightware Vetítéstechnikai Zrt.-től, a harmadik helyezést pedig Veres Balázs a Supernova Intertrans Kft.-tól kapta.
Nagyvállalati kategóriában az első helyezést Dr. Keszte Róbert a Continental Automotive Hungary Kft.-től, a második helyezést Kiss Katalin, a MAM-Hungária Kft.-től, a harmadik helyezést Szabó Levente, a KITE Zrt.-től nyerte el.
A Behaviour magazin szerkesztősége különdíjakat is átadott a rendezvényen, mivel a cégvezetőknek számos területen kell reagálniuk a változásokra, és ezt a teljesítményt a szerkesztőség külön is szerette volna díjazni.
Az év fiatal cégvezetője díjat Fazekas Bálint vehette át a Vöröskő Kft.-től. Az év innovatív cégvezetője 2023-ban Pató Sándor lett, a Silver Frog Informatikai Kft-től. Az év inspiráló cégvezetője díjat Kékesi Sándor kapta,a JABIL Circuit Magyarország Kft.-től. A különdíjak idén újabb kategóriával bővültek,
Az év női cégvezetője Kiss Katalin lett a MAM-Hungária Kft.-től, aki így két díjat is hazavihetett.
A zsűri tagjai voltak: Bojár Gábor, a Graphisoft Park elnöke, dr. Csorbai Hajnalka, az OPTEN Informatikai Kft. stratégiai igazgatója, Dobi Kitti, a Magyar Bankholding Zrt. humán erőforrásért felelős vezérigazgató-helyettese, Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója, Major Ferenc, a Béres Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója, dr. Molontay Patrik, a HumanField Vezető- és Specialistakiválasztó Kft. ügyvezető igazgatója és Ilg Péter, a PMI Logistics Solutions Kft. tulajdonos-ügyvezetője.