Ötödik alkalommal rendezte meg a Behaviour magazin „Az Év HR-vezetője” versenyt, mely során három kategóriában mérettették meg magukat a versenyzők: kis-, közép- és nagyvállalati mezőnyben. A jelölés mindenki számára nyitott volt, így egy szabadon elérhető online felületen bárki nevezhette azt a HR-vezetőt, akit érdemesnek tartott az elismerésre. A 39 jelölt közül minden kategóriában öt versenyző jutott tovább – négy jelöltnek a pályamunkák alapján szavazott bizalmat a magazin szerkesztősége, 1 versenyző pedig a közönségszavazatok juttatt a döntőbe.
A döntősök egy rövid portrévideó keretein belül mutatkozhattak be, amiket a Behaviour szerkesztősége a magazin honlapján, illetve közösségimédia-felületein tett elérhetővé. A különböző felületeken a videók több mint 70 ezer embert értek el.
Kulcsszempont a szakmaiság
A döntőbe jutott pályamunkákból egy szakmai zsűri alakította ki a végső sorrendet. A zsűri tagjai idén is olyan elismert és tapasztalt HR-szakemberek, valamint cégvezetők sorából kerültek ki, akik eredményeikkel már bizonyították kiemelkedő szakmaiságukat. Idén a zsűriben köszönthettük Dobi Kittit, az MBH Bank Humán erőforrásért felelős vezérigazgatóhelyettesét, Dulin Juditot, a Lidl Szlovákia CHRO-ját, Dr. Molontay Patrikot, a HumanField Ügyvezető igazgatóját, Szabó Pétert, a Microsoft Magyarország Ügyvezető igazgatóját, Dr. Szekeres Áront, a BMW HR-igazgatóját, Varga Dávidot, a HSA Ügyvezető igazgatóját és Laczi Pétert, a Pannon-Work operatív igazgatóját.
Elsőként a kisvállalati kategória díjait adták át, amelyben harmadik helyezést ért el Török-Böröcz Anna, a Turbine HR-vezetője, második lett Kmoskó Judit, az ICF TECH HUNGARY HR-vezetője, a kategóriagyőztes pedig Szentpétery Boglárka, a Danone közép-kelet európai HR-igazgatója lett.
A kisvállalati helyezetteket a középvállalati kategória díjainak átadása követte, amiben harmadik helyezettként állhatott színpadra Szabó Marianna, a Gallus cégcsoport HR-igazgatója, második helyezést ért el Kiss Anita, a Heineken Hungária Sörgyárak HR-igazgatója és első lett Szörényi Zsófia, a Graboplast emberi erőforrás igazgatója.
Nagyvállalati kategóriában Belley Éva Csilla, a Deutsche Telekom IT Solutions Hungary HR-vezetője állhatott a dobogó harmadik fokára, Bertényi Réka, a Szerencsejáték Zrt. humán igazgatója végzett a második helyen, a kategória győztese pedig Nagy Levente, az NI Hungary HR-igazgatója lett.
A kategóriagyőztesek után az ünnepély a különdíjak átadásával folytatódott. 2024-ben az év innovatív HR-vezetője Gódor Petra, a Plazma Pont HR és szervezetfejlesztési vezetője, az év fiatal HR-vezetője Gyarmati Katalin, a Nissin Foods HR managere, inspiráló HR-vezető különdíjat Kelsánszky Mária, a ZF Chassis Modules Hungary Kft. Magyarországért és Ausztriáért felelős HR és EHS managere nyert, míg a CSR-különdíjat Szabó Róbert, a Michelin Hungária Kft. személyügyi vezetője vihette haza.
(Fotók: Behavour magazin)