A Széchenyi István Egyetem egyre bővülő infrastruktúrával rendelkezik a világ egyik legmodernebb járműipari tesztpályájának számító zalaegerszegi ZalaZONE-on, ahol az intézmény inkubációs, valamint szállásépülete már elkészült, az oktatási épület pedig épül. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában lévő modern komplexum egyszerre számít képzési, kutatás-fejlesztési és innovációs központnak, ami számos vállalatnak, kutatóintézetnek lehet érdekes, az ő megszólításukban pedig nagy szerepet játszhatnak a hazánk külképviseletein dolgozó tudományos és technológiai attasék.
Számukra rendezett programot az egyetem a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve a ZalaZONE-on, bemutatva az ottani lehetőségeket. Az eseményre a pekingi, az újdelhi, a szöuli, a tel-avivi, a tokiói, a moszkvai, a párizsi, a londoni, a berlini és a bécsi nagykövetséget, valamint a San Franciscó-i, a São Pauló-i, a stuttgarti, a müncheni és a New York-i főkonzulátust képviselve érkeztek szakdiplomaták.
Az eseményen dr. Lukács Eszter, az intézmény nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese hangsúlyozta: a Széchenyi Egyetem képzéseivel és kutatásaival Győrön kívül Mosonmagyaróváron, Zalaegerszegen és Budapesten is jelen van, így térségi hatása az egész Észak-Dunántúlra kiterjed. Hozzátette: a 14 ezer hallgató ma már a világ hetven országából érkezik.
A két legnagyobb nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet, QS és a Times Higher Education ranglistáin egyaránt szereplő intézmény összesen mintegy 200 magyar és csaknem 40 angol nyelvű képzést nyújt. Emellett a kínai Jiaxingi Egyetemmel építőmérnöki, a portugál Leiriai Egyetemmel turisztikai, az amerikai Rhode Island-i Egyetemmel gazdaságtudományi területen kínál kettős képzési programot, míg a szintén amerikai MIT LinQ Catalyst Europe programja révén egészégügyi kutatásokba kapcsolódik be.
Az elnökhelyettes beszélt arról is, hogy az intézmény összesen háromezer vállalattal ápol szoros kapcsolatot, amelyek közül az első számú partnernek az Audi számít. A gazdasági szféra szereplőivel való együttműködések még sokrétűbbé válását segíti elő az épülő győri tudományos és innovációs park mellett a ZalaZONE is, míg a szintén épülő győri egészségtechnológiai campus képzések, kutatások és egészségügyi szolgáltatások helyszíne lesz.
Nagy-Rébék Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztályának osztályvezetője elmondta: a tárca évek óta prioritásként kezeli a ZalaZONE által biztosított lehetőségek népszerűsítését hazánk több mint száz külképviseletén keresztül. Hangsúlyozta: ez a program újabb lépés ebben a folyamatban.
A Széchenyi Egyetem munkatársai az attaséknak bemutatták a tesztpálya járművek és drónok tesztelésére alkalmas moduljait, az intézmény épületeit. A vendégek emellett megismerkedhettek a Formula Student-versenysorozatban induló, a világ élvonalába tartozó hallgatói csapatokkal, az Arrabona Racing Teammel és a motorfejlesztő SZEngine Teammel is, amelynek tagjai éppen a ZalaZONE-on teszteltek a hamarosan kezdődő versenyszezonra.
Az attasék a programon felhívták a figyelmet arra, hogy külföldön a tesztpálya nem önmagában, hanem a kapcsolódó – képzési, kutatás-fejlesztési, szolgáltatási tevékenységeket és vállalati partnerségeket magába foglaló – teljes ökoszisztémával lehet vonzó a vállalatok, kutatóintézetek számára. Emellett az Európai Unión kívüli országok számára további előnyt jelent, hogy az itteni tesztelések az EU szabályozási környezetében, ahhoz illeszkedve végezhetők el.