A 2022 decemberében bejelentett Széchenyi Kártya Program MAX+ kedvezményes finanszírozási megoldásai 2023 végéig elérhetőek a K&H-nál, így a Széchenyi Likviditási Hitel MAX+, a Széchenyi Folyószámlahitel MAX+, a Széchenyi Lízing MAX+, a Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ és az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ egész évben igényelhető marad a vállalkozásoknak. A magas kamatkörnyezetben rendkívül kedvező, fix kamatozású hitel komoly támogatást nyújthat a folyamatos, stabil működéshez a jelenlegi gazdasági helyzetben. A különböző konstrukciókkal a napi működési költségek, illetve az energiahatékonyságot és technológiaváltást segítő beruházások is finanszírozhatók.
A cégek negyede már élt a lehetőséggel
„A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index kutatásunk legutóbbi eredménye és a saját tapasztalataink szerint is keresett a hitelprogram a vállalkozások körében. Ezt mutatja, hogy minden negyedik kkv már igénybe vette a Széchenyi Kártya Program MAX+ valamelyik konstrukcióját, míg további minden hetediknél már folyamatban van az igénylés vagy még idén tervezi annak elindítását. Összességében tehát tízből négy kkv vesz részt a programban” – mondta Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés vezetője.
A kereskedelemben a legnagyobb az igény a segítségre
„Az ágazatokat tekintve jelentős különbség látható a program népszerűségét illetően. A kereskedelmi és ipari cégek az átlagosnál jóval magasabb arányban, míg a szolgáltató vállalkozások kevésbé használják a hitellehetőséget. Ez feltehetően összefügg azzal, hogy a KSH legfrissebb adatai szerint májusban 12,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma az előző év azonos időszakához képest, ami azt is jelenti, hogy ez már a negyedik hónap, amikor kétszámjegyű a visszaesés. Az ipar termelés volumene pedig áprilisban 8,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A mindennapi működéshez, esetleges fejlesztésekhez így ebben a két ágazatban most nagyobb szükség lehet külső forrás bevonására” – mondta el a szakértő.
A működési költségek kiváltása a legfőbb cél
Azok a cégek, amelyek tervezik vagy már igénybe vették a hitelt, elsősorban a vállalkozás működési költségeinek finanszírozására fordítják (39 százalék), míg minden ötödik vállalkozás (19 százalék) új vagy használt gépet, berendezést, esetleg egyéb eszközt szerez be belőle. Egy jelentős részük (12 százalék) kapacitásnövelő beruházására, közel minden tizedik cég pedig termék- vagy technológiafejlesztésre, kis- és nagy haszongépjármű beszerzésére, illetve ingatlanberuházásra fordítja az igényelt összeget.