Az együttműködés elsődleges célja, hogy a vállalkozások számára biztosítsák az EU-s forrásokhoz való közvetlen hozzáférést az MFOI közvetítésével.
Perlusz László és dr. Petri Bernadett
A közvetlen források kiemelkedő finanszírozási lehetőségeket jelentenek, hiszen a 2021-2027. évi uniós költségvetésben mintegy 340 milliárd euró összértéket tesznek ki és sokféle szakterületet fednek le. Az ebbe a körbe tartozó 24 különböző alap által kijelölt pályázati célok számos kiemelt iparágat (például energiaszektor, agrárium, egészségügy), és több fontos fejlesztési módozatot (digitalizáció, innováció, külpiacra lépés) is előtérbe helyeznek, a zöldítés és a klímavédelem fontosságát szem előtt tartva.
A 2021-ben alakult, közhasznú tevékenységet ellátó MFOI a VOSZ-tagság számára ingyenes és sikerdíjas pályázatfigyelést és pályázatírási szolgáltatást biztosít. A VOSZ a partneri szervezeteivel közösen hozzávetőlegesen 60 ezer vállalkozást képvisel, javarészük mikro, kis- és középvállalkozó, akiknek különösen fontos, hogy ezen a téren profi szakmai segítséget kapjanak.
Bárki lehet pályázó, kisvállalkozók éppúgy, mint startupok, költségvetési intézmények, egyetemek és nonprofit szervezetek, az elsődleges cél azonban a kkv-szektor támogatása kedvező feltételű pályázatokkal, ami megfelel az uniós elvárásoknak.
A DMKKSZ-szel közösen egyben lehetőség nyílik a határokon átívelő, a pályázati konzorciumi feltételeknek eleget tenni ismert és megbízható, a Duna menti régióba tartozó vállalkozásokkal.
A megállapodás aláírásakor dr. Petri Bernadett, az MFOI ügyvezető elnöke és Perlusz László, a VOSZ főtitkára megállapodott, hogy a szervezetek azonnal hozzá is fognak az értékteremtő együttműködés gyakorlati kivitelezéséhez. A DCCF a nemzetközi kapcsolatrendszerét ajánlja fel a vállalkozások forráshoz jutása érdekében – hangsúlyozta Rév András, a DCCF elnöke.
Rév András és dr. Petri Bernadett
A VOSZ legújabb, vállalkozásokat segítő platformján, a VOSZPort-on pályázati ajánlatok is megjelennek majd, valamint tervezik ennek becsatornázást a magyar források pályázatfigyelési szolgáltatásához hasonlóan – mondta Barabás Tamás, a VOSZ társelnöke.
Érdeklődni a VOSZ-irodákban, a vármegyei és az országos központban lehet.