A Vármegyeházán szeptember 30-án tartott eseményen Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere mondott köszöntőt. Ismertette a helyszín történetét, amely többek között Mikszáth Kálmán és Madách Imre életében is meghatározó szerepet töltött be. Köszönetét fejezte ki a szervezőknek, hogy Madách emlékévben Balassagyarmatot választották a gála helyszínéül – írja a nool.hu.
A rendezvényt Czékmánné Kelecsényi Ágnes, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nógrádi elnöke nyitotta meg. Mint mondta: „az egyik legnagyobb kitüntetés, amikor egy közösség, jelen esetben a vállalkozók közössége maga közül választja ki a környezetében tevékenykedő legkiválóbbakat”.
Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár elmondta: „a rendezvény megmutatja mindannak az eredményét, amiért a vállalkozók teljes hűséggel, feltétlen erőkifejtéssel, egymástól eltérő hivatásokban mindennap helytállnak”.
2023-ban a Nógrád vármegyei Prima-díjat tudomány kategóriában dr. Laczkó Tamás orvos, főigazgató helyettes, képzőművészet kategóriában a Ceredi Művészeti Alkotótábor, magyar sport kategóriában a Vitalitás Sportegyesület vehette át.
Az év vállalkozója díjat Szűcs Borbála, közgazdász, vállalkozó érdemelte ki. Balla Györgyi, a Kutyori Konyha Kft. vezetője lett az év gyümölcs- és zöldségfeldolgozója. Az év könyvkereskedője a Rédem Kft. lett, vezetője: Demus Istvánné Zsuzsa. Az év vagyonvédelmi és biztonsági vállalkozása címet a Nógrád Solár System Kft. kapta, Becskereki Tamás vezetésével. Kertészeti vállalkozásként a Cédrus Kertészetet díjazták, Antal Zsolt és Antalné Takács Éva vezetésével.
A Nógrád Megye Társadalmi Szerepvállalása díjat Gál Tibor, MNG italnagyker alapítója kapta. Idén is átadták a Vállalkozók az Innovációért – Csillik Zoltán-díjat, amelyet Puskás Zsolt és Puskás Tünde, az EXASOL Kft tulajdonosai, ügyvezetői vehettek át. A T. Német László Partneri Nívódíjjal Tarnóczi László újságíró, Magyar Örökség díjas rádióriporter munkáját ismerték el.
(Fotó: Lukács Zsófia)