Magyarország 19 megyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt tavaly a munkavállalók keresete, állapította meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján a GKI Gazdaságkutató Zrt. Somogy a 196 ezer forintos havi nettó átlagkeresettel a sereghajtók között szerepel.
„Reméljük, hogy előrébb tudunk lépni, de a következő egy-két évben várhatóan kihívásokkal küszködünk majd az orosz–ukrán háború és az infláció miatt” – nyilatkozta Csizmadia Gábor.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Somogy megyei elnöke hozzátette: „még nincs megegyezés a jövő évi minimálbérről, a VOSZ 8 százalékos növekedést látna indokoltnak a GDP idei bővülésének mértékét is figyelembe véve”.
„Bármennyire is nehézséget okoz a munkavállalói oldalnak a reálkereset csökkenése az infláció miatt, a vállalkozók csak a hatékonyságuk és a teherbírásuk tükrében tudják emelni a béreket. Sajnos az uniós átlagbérrangsor alján helyezkedik el Magyarország, a Dél-Dunántúl helyzete sem kedvező ebből a szempontból. A felzárkózáshoz mindenképpen ipari fejlesztések megvalósulása szükséges, ami megalapozná ezt a gazdaságmentő csomagokkal együtt” – mondta Csizmadia Gábor.
Forrás: sonline.hu