
Az ünnepi eseményen tízen vehettek át Magyar Érdemrend parancsnoki keresztet, mások mellett Demján Sándorné, a Demján Sándor Alapítvány kuratóriumi elnöke, Cseri Miklós néprajzkutató, muzeológus, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója, Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője; Marton Zsolt, a Váci Egyházmegye püspöke és Somogyi Győző Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festő.
Az ünnepségen Semjén Zsolt arról beszélt, hogy az emberiség történetében mindig volt kitüntetés – nemcsak a rendkívüli katonai hőstettekért, hanem a művészi vagy sporteredményekért is járt látható módon viselt elismerés. De nemcsak a múltunkban voltak nagyszerű eredmények, hanem itt és most, a mi korunkban, a mindennapjainkban is – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt szerint a kitüntetés jó annak, aki kapja, hiszen elismerik, értékelik a munkáját, és jó annak is, aki adja, a magyar államnak, amelynek feladata, hogy a rendkívüli életutakat ismerje, felismerje és elismerje. Jó továbbá a társadalom egészének is, hiszen egy kis nép számára a megmaradás szempontjából fontos az a tudat, hogy érdemes és büszkeség ehhez a nemzethez tartozni – emelte ki.
Mint mondta, a most átadott Magyar Érdemrend különösen kötődik a magyar nemzethez, hiszen az 1848-49-es szabadságharc alatt alkották meg, és ugyan a kommunista rendszer eltörölte, de Antall József miniszterelnök a rendszerváltás után tudatosan nyúlt hozzá vissza.

(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
