A Longevity Magazin interjújában a fordulatokkal teli szakmai és személyes életútjáról, az elmúlt években drasztikusan megváltozott egészségszemléletéről, valamint az egészségünk legfontosabb elemeiről beszélgettek.
– Orvosi pályafutása során számos területen szerzett tapasztalatot, a klinikai munkától a nemzetközi egészségügyi vezetésig. Meséljen kérem a legfontosabb állomásokról, és arról is, hogyan formálta ez a sokszínű szakmai életút az egészségről való gondolkodását.
– 39 éve végeztem el az orvostudományi egyetemet. Dolgoztam orvosként nagy megyei kórházban, klinikán, egyetemi oktatóként, majd több nemzetközi egészségipari szegmensben: gyógyszeriparban, szolgáltatói és biztosítói oldalon. A gyógyszeriparban egy amerikai nagyvállalat cseh, szlovák és magyar leányvállalatainak vezérigazgatója, később a kelet-európai és mediterrán régiók vezetője voltam – a mából visszatekintve, ott szereztem egyfajta holisztikusabb szemléletet az egészségről. Ezt követően a svéd Medicover operatív igazgatójaként döbbenten tapasztaltam, mennyire nagy számban vannak jelen és milyen jelentős következményekkel járnak a krónikus betegségek: drasztikusan lerövidítik az emberek életét, súlyosan rombolják az életminőséget és hatalmas gazdasági terhet rónak a társadalmakra.
Ma is az egészségügyi szolgáltatói szektorban dolgozom, külföldi hasonló érdekeltségeim mellett, többek között a TritonLife igazgatóságának elnöke vagyok. Az elmúlt évtizedek során az egészségipar valamennyi területére ráláttam, több mint 15 országban szereztem releváns szakmai tapasztalatot. Ez idő alatt meg voltam arról győződve, hogy a kor szelleme szerint, amit tanultunk az egészségről az egyetemen és ahogyan élünk, amit a családunknak mindig elmondtunk, ahogy a gyerekeinket neveltük és etettük – mi jót tettünk magunkkal. Pár éve azonban rájöttem, hogy ez nem így van.
Fontos látni, hogy a családi hátterem is az egészségügyhöz kötődik – édesanyám pl. egy egészségügyi szakiskola igazgatója volt. Mégis, a családunkban sorra jelentek meg a krónikus betegségek: apámnak négy infarktusa, cukorbetegsége, prosztatarákja volt, két nyílt szívműtétet élt túl. Hosszú életet kapott – 92 évig élt –, de én őt egészséges emberként nem ismertem. Mindig beteges volt, több mint 45 éven keresztül küzdött a krónikus betegségekkel.
Egész életemben sportos voltam, nagyon komolyan vigyáztam az egészségemre, de idővel nálam is megjelentek a figyelmeztető jelek: emelkedett a hemoglobin A1c szintem, ami a magas vércukor indikátora, tehát egy prediabéteszes állapot alakult ki, megjelentek vérnyomás- és anyagcserezavarok és köszvényes panaszaim lettek. Kiderült, hogy a széleskörű orvosi tudásom ellenére valami mégsem működik megfelelően – valamit alapvetően másként kellene tennem az egészségem érdekében.
– Mi volt az a pont, amikor megkérdőjelezte az addigi tudását?
– Amikor rábukkantam egy amerikai orvosprofesszor, a Kaliforniai Egyetemen oktató dr. Robert Lufkin történetére, aki szinte ugyanazokat a problémákat írta le, amit én is átéltem. Alig hittem a szememnek, de kísértetiesen hasonló tapasztalatai voltak – az ő édesanyja is az egészségügyben dolgozott, dietetikus volt. Ahogyan én is, úgy ő is orvosként, egész életében tudatosan törekedett az egészséges életmódra, a legkorszerűbb táplálkozási irányelveket követte – mégis, ötvenes éveire négy különböző krónikus betegség kezdett kialakulni nála.
Levelezésünk dr. Robert Lufkinnal hamar mély szakmai párbeszéddé alakult, amely során meglepően sok párhuzamot fedeztünk fel saját orvosi tapasztalataink között. Dr. Lufkin radiológus professzor, és a radiológia mint szakterület lehetőséget ad arra, hogy az orvos rendszerszinten, holisztikus szemlélettel értelmezze a betegségek összefüggéseit. A professzor saját életmódváltása nyomán még mélyebbre ásott az orvostudományban, és felismerte, hogy számos krónikus betegség – a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás vagy a magas vérnyomás – közös gyökere az anyagcsere működésének zavara.
Éveken át dolgozott azon a könyvön, amely nemrég magyar nyelven is megjelent „Hazugságok, amiket az orvosi egyetemen tanítottam” címmel. A kézirat első változatát még a publikálás előtt megosztotta velem, sőt, még arról is leveleztünk, hogy én fogom magyar fordításban behozni az országba, de már eladta a jogait a texasi BenBella Books kiadónak, akik végül a Libri kiadóval állapodtak meg, ami talán jobb is, hiszen a „suszter maradjon a kaptafánál”, ehhez ők jobban értenek. Már akkor világossá vált számomra: ez az a mű, amely jól felépített módon, számtalan tudományos referenciával alátámasztva, alapjaiban kérdőjelezi meg mindazt, amit az orvoslás, különösen a krónikus betegségek kialakulása kapcsán korábban gondoltunk – és gyökeresen új irányokat nyithat a gyógyításban, de főleg a megelőzésben.
A professzor munkásságára akkor találtam rá, amikor a saját betegségeim miatt, a Covid első hullámában, 2020-ban kutatni kezdtem, nem klasszikus laboratóriumi körülmények között, hanem a szakirodalom vizsgálatával. Több mint 1500 tudományos cikket gyűjtöttem össze és olvastam el, és azóta számos hasonló szakemberrel állok valamiféle kapcsolatban, vagy követem a munkásságukat.
Ezek alapján világosan kirajzolódott előttem, hogy a krónikus betegségek döntő többsége: megelőzhető és visszafordítható. A kutatómunkám segített megérteni, hogy az orvosi tudásunk nem minden – új szemléletre van szükség ahhoz, hogy valóban hosszabb, de legfőképp egészségesebb életet élhessünk. Én magam húsz kilót fogytam, elhagytam az összes gyógyszerem, és ma 64 évesen újra olyan laborértékeim vannak, mint 30 évesen. Hat unokám van, aktív vagyok, és minden energiámmal azon dolgozom, hogy ezt a tudást minél többeknek átadhassam.
– Gyakori, hogy a genetikai örökségre hárítjuk a felelősséget a betegségeink vagy a túlsúlyunk miatt. Mit mond erről a tudomány?
– A genetikai hatások szerepe túlértékelt. Rengeteg pácienstől halljuk, hogy a rossz egészségügyi állapotot szülői örökségnek tekintik, de ez nagyrészt önfelmentés. A legfrissebb tudományos adatok szerint a genetikai kódunk 5-9 százalékban határozza meg a betegséghajlamot. A többi a saját életmódunk függvénye. Én magam is hordozok pl. egy homozigóta mutációt, olyan genetikai eltérést, amely véralvadási zavarra hajlamosít. Mégsem vagyok beteg – mert az életvitelemben tudatosan kezelem ezt a kockázatot. Ügyelek rá, hogy ne alakuljanak ki gyulladásos folyamatok, különösen a vénás keringésben, figyelemmel kísérem a vérzsírértékeimet, fenntartom szervezetem egészséges anyagcsere-működését és legfőképp az inzulinérzékenységét. Rendszeresen mérem a testösszetételemet, és különös figyelmet fordítok arra, hogy a testzsír arányom 20 százalék alatt maradjon.
A TritonLife életmódprogramban éppen azért alkalmazunk genetikai tesztelést, hogy feltérképezzük az örökölt kockázatokat, és személyre szabottan mutassuk meg, milyen lépésekkel előzhető meg egy-egy betegség kialakulása. Tapasztalataink szerint ez a tudás valódi extra motivációt jelent a pácienseink számára a szemléletváltásban és a hosszú távú életmódváltásban. A genetika tehát nem ítélet, inkább iránytű. Ezt amerikai kollégáim úgy fogalmazzák meg, hogy: „a genetika tölti meg a fegyvert, de az életmódod húzza meg a ravaszt.”
Valójában azt mutatja meg, mire érdemes jobban odafigyelnünk. A kulcs az epigenetika, vagyis az, hogyan jutnak érvényre a génjeinkben kódolt jó vagy rossz tulajdonságaink és kockázataink, attól függően, milyen környezetet teremtünk számukra. A gyom is csak az ápolatlan kertben tud elszaporodni. Gondoljunk úgy a szervezetünkre, mint a kertünkre, amelyben a krónikus betegségeink a gyomnövények.
– Akkor valójában az életmód és az egészség közötti összefüggést nem értjük jól, társadalmi szinten?
– Igen, ez a fő gond. Az emberek jelentős része, hosszú távon halálos betegségek sorát „választja” magának, olyanokat, amelyek döntő többsége megelőzhető lenne. A nem fertőző krónikus betegségek 80-90 százaléka ugyanis szabadon választott betegség, amelyet a nem megfelelő életmódunk okoz. Nem szándékosan tesszük tönkre az egészségünket – egyszerűen csak követjük azokat a mintázatokat, amelyeket a környezet, a családi szokások, a társadalmi normák és a kialakult ízlésünk diktálnak, nem beszélve a szándékosan, vagy szándékolatlanul téves szakértői tanácsokról, protokollokról, divatokról, amelyek nem ritkán pénzügyi érdekek mentén alakulnak ki.
Ahhoz viszont, hogy ezekkel szembe tudjunk menni, radikális szemléletváltásra és valódi tudatosságra van szükség egyéni, és rendszerszinten, az egészségügy terén is. Ez különösen nehéz, ha valaki évtizedekkel korábban mást tanult. Képzeljünk el egy háziorvost, vagy egy dietetikust, aki harminc éve ugyanazt az étrendi ajánlást adja a betegeinek: napi ötszöri étkezés, 55 százalék szénhidrát. Ő vajon egyik napról a másikra képes lesz azt javasolni betegének, hogy: „Ne egyél annyiszor, csökkentsd a szénhidrátbevitelt, különösen a hozzáadott cukrokat, kerüld a finomított növényi olajokat, és válassz inkább természetes zsírokat, például vajat”?
Pedig a legújabb tudományos ismeretek – és megjegyzem a régi józan ész és gyakorlat – szerint ez az út elvezethet a metabolikus egészséghez. Amit korábban veszélyesnek hittünk – például az állati zsírok – ma már a kiegyensúlyozott táplálkozás részeként jelenik meg, ugyanakkor még mindig sokan döbbenten néznek mikor ezt hallják. A kihívás abban rejlik, hogy képesek vagyunk-e felülvizsgálni a korábbi meggyőződéseinket, és merjük-e új alapokra helyezni az egészséghez fűződő viszonyunkat. Tudunk-e kezet mosni Semmelweis Ignáccal együtt, vagy mi is beállunk azok közé, akik ezért őt nem is oly’ régen még elbocsátották? – ha érti mire gondolok a tudomány fejlődése kapcsán.
– Jól látszik, nem mindegy mit eszünk – de egyre több kutatás mutatja, az sem mindegy mikor és hogyan. Ön szerint mi a legegyszerűbb táplálkozási javaslat, ami sokaknak segítene egészségesebben élni?
– A legtöbb embernek jót tenne az időszakos böjtölés, ami hatékony eszköz arra, hogy aktiváljuk a szervezet természetes karbantartó folyamatait. Ha 14–16 órán át nem eszünk, beindul az autofágia – az egyik legprecízebb önjavító mechanizmus, amely során testünk újrahasznosítja az elöregedett, gyulladt vagy hibás sejteket és sejtalkotókat. Nem véletlen, hogy a jelenséget leíró japán sejtbiológus, Oszumi Josinori 2016-ban Nobel-díjat kapott munkájáért. A böjt nemcsak testi, hanem mentális szinten is hat. Amikor a glikogénraktárak kiürülnek, beindul a ketózis – a test zsírból nyeri az energiát, amit az agy különösen hatékonyan tud hasznosítani. Ez a folyamat fokozza az éberséget, gyorsítja a gondolkodást, javítja az érzékelést. Saját tapasztalatból is állíthatom: egy három napos böjt során a harmadik naptól érezhető egyfajta energikusság és mentális élesség. Ekkor sokkal élénkebb vagyok, pontosabb, jobb a reakcióidőm, jobban érzem az illatokat.
A kutatások megerősítik: az agy kifejezetten jól reagál a ketontestekre. Ezzel szemben a tartósan magas szénhidrátbevitel – főként, ha túlzásba visszük – hosszú távon neurodegeneratív betegségekhez vezethet. Amerikai klinikai tapasztalatok szerint már azzal is javulhat a demenciában szenvedők állapota, ha étrendjükből csökkentik a felesleges szénhidrátokat – olykor odáig, hogy újra felismerik szeretteiket. Az Egyesült Államokban épp ezért gyakran már 3-as típusú cukorbetegségnek nevezik az ilyen típusú neurodegeneratív állapotokat, például az Alzheimer-kórt.
– Az emberi szervezet rendkívül összetett, finoman hangolt rendszer, amelynek minden eleme figyelmet érdemel. Ha azonban egyetlen tényezőt kellene kiemelnie, amelyre minden életszakaszban különösen érdemes odafigyelni – mi lenne az, és miért tartja ezt kulcsfontosságúnak?
– Egyértelműen az inzulint emelném ki, ami kulcsszerepet játszik az anyagcserénk szabályozásában.De ha az inzulinszint tartósan magas – ami gyakori a mai étrend mellett –, az gyulladást, zsírraktározást, sejtpusztulást, sőt, bizonyos tumorok növekedését is elősegítheti. A legtöbb metabolikus betegség – a cukorbetegségtől a zsírmájon át a demenciáig –, de a policisztás ováriumszindróma, a meddőség és az impotencia is gyakran az inzulinrezisztenciára vezethető vissza.A legelső jel sokszor a magas vérnyomás. Ezt korábban, az orvosi egyetemen úgy tanították, hogy „idiopátiás”, „esszenciális”, vagyis ismeretlen eredetű hipertónia. Ma már tudjuk, hogy sok esetben az inzulinrezisztencia a rejtett háttere, azaz, ha megfelelő életmóddal visszafordítjuk az inzulin anyagcsere problémát, akkor a vérnyomás is visszaáll normál szintre. Tehát a legfontosabb feladatunk minden életkorban, sőt a nap minden szakaszában: az inzulinszintet alacsonyan tartani. Ehhez ritkábban kell ennünk és sokkal kevesebb feldolgozott szénhidrátot kell fogyasztanunk.
– Mit tehetünk a mindennapokban az inzulinszint optimalizálása érdekében?
– A személyes tapasztalatom és a kutatások alapján öt alappillérre épül minden: az első az, hogy mit és a második, hogy milyen gyakran eszünk. Az én napi rutinomban egy, legfeljebb két étkezés van – mindig szűk időablakban. Ez nem önsanyargatás. Megtanultam, hogy a bőséges, rostos, zsíros, fehérjedús ételek – például vadhús, egy szelet jó minőségű vaj, tojás, nyers zöldségek – tökéletesen elegendőek. Az inzulinszintet egyébként legkevésbé a zsírok emelik meg, míg legnagyobb mértékben a nagy cukortartalmú szénhidrátok, ide sorolva a gabona, rizs, kukorica, szója, burgonya alapú ételeket is. A harmadik tényező a mozgás, ami nagyon jól növeli szervezetünk inzulinérzékenységét. Fontos, hogy a sport ne stresszfaktor legyen. Nagy túlsúllyal ne a futással kezdjük, de javaslom például azokat a sportokat, amelyeket én magam is rendszeresen végzek: a túrázás, a kerékpározás, az ellenállás ellenében végzett izomerősítő edzés sokkal fenntarthatóbb, élvezetesebb és kíméletesebb. A negyedik pillér az alvás, hiszen minősége alapvetően meghatározza a hormonális működésünket. Egyetlen rossz éjszaka is növeli az inzulinrezisztenciát, de ha tartósan rosszul alszunk, felborul a metabolikus egyensúlyunk. Végül az ötödik a stressz. A krónikus stressz kortizolválaszt provokál, ami glükózt juttat a vérbe, és ez viszont az inzulin szintjét emeli, növeli az éhségérzetet, és hosszú távon tönkreteszi a hormonális egyensúlyunkat.
– Mélyen belementünk szakmai kérdésekbe, de arról még nem esett szó, hogy miért választotta az orvosi pályát?
– Ez nagyon érdekes, valahogy soha nem merült fel más. Gyerekkoromtól az egészségügy közegében éltem – édesanyám egy egészségügyi szakiskolát vezetett, sok időt töltöttem vele az intézményben, sokszor voltam vele ott nyári szünetekben is. A folyosókon orvosprofesszorok képei voltak, és rendszeresen találkozhattam a gyógyítással testközelből.Arra már élesen emlékszem, hogy gimnazistaként tudtam, hogy orvos leszek, és valószínűleg az is bennem volt, hogy ösztönösen szerettem segíteni másoknak.A nagy kézügyességet igénylő sebészethez való vonzódásom pedig szintén családi gyökerekből táplálkozik: barkácsolós nagyapa, egy asztalos nagybácsi, műhelyek, szerszámok – ezek a világok gyerekként is lenyűgöztek, magam is repülőgép modelleztem, és ma is magam építek faházakat, illetve amit lehet megjavítom otthon is. A baleseti sebészet, a csontsebészet kicsit ilyen.
– Óriási szakmai tapasztalattal a háta mögött, mit tekint ma a legfontosabb küldetésének?
– Nehéz küldetésről beszélni, de talán az információmegosztást. Ez a legfontosabb. Szeretnék minél több kollégának és laikus embernek, a következő generáció képviselőinek segíteni abban, hogy meglássák: van másik út.Nem kell megvárni, míg kialakul egy krónikus betegség, míg súlyos tünetek jelentkeznek, illetve, ha már kialakult, van visszaút. Igen, a krónikus állapotok jó része visszafordítható, ha időben beavatkozunk.Ha tudtam volna mindazt, amiről most beszélgettünk 20-30 éves koromban, akkor már sokkal hamarabb elkezdhettem volna jól, egészségesen élni, és a gyerekeimet is másképp neveltem volna. Most is igyekszem segíteni nekik, és a hat unokámnak is, akik nagyon nyitottak az egészségtudatos táplálkozásra. Persze nehéz, mert annyi inger éri őket máshonnan, minden etikátlan és káros fogyasztásösztönző marketing őket célozza, de alapvetően hallgatnak rám.
– Az Ön életútja sokak számára inspiráló, mit tanácsolna azoknak, akik most – akár a beszélgetésünket olvasva – szeretnének változtatni életmódjukon?
– Nem vagyok szent – és nem is akarok senki fölött pálcát törni. Van, hogy én is megeszem olyan ételeket, amiket tudom, hogy nem kéne. De ez ritka. Amit biztosan állíthatok: az egészség nem luxus. A valódi étel – zöldség, hús, tojás – nem drágább, mint a feldolgozott, cukros káros termékek. Inkább tudás kérdése, hogyan főzünk, mit vásárolunk. És nem kell egyszerre mindent megváltoztatni. Elég egy lépés. A cél nem a tökéletesség, hanem az irányváltás.Ha már egyszer megérted, mi történik a testedben, akkor már nem fogsz visszatérni a régi, betegségeket előidéző szokásokhoz. És ne kúrákban, diétákban és újévi fogadalmakban gondolkodjunk. Ez vagy életmód és végleg megváltozott szokások kérdése, vagy kudarc.Törődj magaddal, mert senki más nem fog veled igazán törődni. Tartsd szem előtt, hogy az embernek millió problémája van az élete során, de a végén mindig csak egy marad. Az egészségben eltöltött késői életévek nagyon fontosak, hiszen egész életedben ezért dolgoztál, és amelyeknek nem csak mennyisége, de minősége is kell, hogy legyen.
Szerző: Dr. Ujhelyi Nelli – főszerkesztő, Longevity Magazin
