Budapesten a Művészetek Palotája adott otthon a Vállalkozó Napja ünnepi rendezvénynek. A rendezvényre Magyarország minden megyéjéből érkeztek vállalatvezetők és cégtulajdonosok.
Az ünnepségen Eppel János, a VOSZ elnöke arról beszélt, hogy Demján Sándor, a VOSZ örökös elnöke 23 évvel ezelőtti kezdeményezésére indult el a Vállalkozók Napja, a vállalkozói szektor ünnepe.
Eppel János értékelése szerint az idei év nem úgy alakult a vállalkozások számára, ahogy várták, mert abban bíztak, hogy a Covid-válság után nyugalom, konszolidáció és kiszámítható környezet következik. Ezzel szemben a szomszédos országban zajló háború okozta negatív tendencia – az energiaválság, az infláció, a kamatnövekedés – határozza meg alapvetően a vállalkozói, gazdasági feltételeket.
A VOSZ tevékenységéről szólva Eppel János elmondta: jövőre ünneplik 35. működési évüket. Az idén év elején elfogadott 5 éves stratégiájukban a magyar vállalkozások támogatását, segítését, a szolgáltatások erősítését jelölték meg célul az eddigi értékekre alapozva. Munkájukat párbeszédre, együttműködésre, konstruktív megoldások keresése alapozzák.
Varga Mihály: A magyar gazdaságnak nehéz körülmények között kell teljesítenie
A magyar gazdaság növekedésének fenntartásához meg kell védeni a munkahelyeket, a vállalkozásokat. A kormány a jövőben is meghozza azokat a gazdaságvédő intézkedéseket, amelyek segítik átvészelni a nehéz időszakot. Remények szerint a kormány és a vállalkozások közös munkájával, megerősödve lehet majd kikerülni a háborús helyzet és a szankciók miatt előállt válságból is, éppen úgy, mint az előző kettőből – mondta beszédében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Felidézte, hogy 2010-ben a kormány olyan helyzetben vette át az ország kormányzását, amikor a cégeket és a családokat növekvő adóterhek és devizaadósságok szorongatták. Az adócsökkentésekre, munkahelyteremtésre, gazdaságfehérítésre és a beruházásokra épülő gazdaságpolitikának köszönhetően az évtized végére a magyar gazdaság az uniós növekedési rangsor élére került.
Varga Mihály kifejtette, a stabilitást öt tényező erősíti: a magas arányú foglalkoztatottság és az alacsony munkanélküliség, a versenyképes adórendszer, vagyis az alacsony munkát és jövedelmet terhelő adók, a befektetéseket támogató kedvező üzleti környezet, az ország iránti befektetői bizalmat erősítő politikai stabilitás, valamint hogy megindult a mérlegalkalmazkodás a kialakult helyzethez, az elmúlt hónapokban javult a folyó fizetési mérleg és az államháztartás egyensúlya is.
A kormány a kis- és középvállalkozások támogatásával, gyármentő programmal, a rezsicsökkentés fenntartásával, a munkahelyvédelemmel, adókönnyítésekkel és hitelprogramokkal segíti a magyar családokat és vállalkozásokat.
A legjobbakat ismerték el
A Vállalkozók Napján kitüntetéseket adott át Varga Mihály pénzügyminiszter, Eppel János és Lits József, a VOSZ ellenőrző bizottságának elnöke.
Magyar Gazdaságért Díj elismerésben részesült:
Csík László, a Karinthy Kiadó Kft. tanácsadója, a VOSZ Ellenőrző Bizottsági tagja,
Vad Sándor Mihály egyéni vállalkozó, autófényező mester,
Varga Júlia Franciska, a KAVOSZ Zrt. értékesítési igazgatója,
Visnyai Ildikó, a KAVOSZ Zrt. ügyvezető igazgatója.
A VOSZ elismerései közül Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat kapott:
Tomán Szabina, a Tomán Lifestyle Kft. tulajdonosa,
Kirschner András, a Swiss Medical Services Egészségügyi Szolgáltató Kft. alapító-tulajdonosa, ügyvezetője,
Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, a VOSZ társelnöke.
A 2022. Év Vállalkozója Díj kitüntetést 22-en vehették át.
Balla Krisztián, Balla Euro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., ügyvezető igazgató, Nógrád megye,
Bogdánovics Dóra Beatrix, Rose Ruhaipari és Szolgáltató Kft., ügyvezető igazgató, Bács-Kiskun megye,
Bődi Péter, Integrál Építő Zrt., vezérigazgató, Békés megye,
Földi Miklós László, Földi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., ügyvezető igazgató, Zala megye,
Gombos István, Gombos-Földgép Kft., ügyvezető igazgató, Komárom-Esztergom megye,
Győrffy Attila, Celiqum Insulation Solutions Kft., tulajdonos-ügyvezető, Románia,
Hajdu Sándor, KOHA-Steel Fémipari Bt., tulajdonos, Hajdú-Bihar megye,
Hauber Csaba, Edeltech-Fém Kft., ügyvezető, Veszprém megye,
Hoffer István, InterJNet Számítástechnikai Kft., tulajdonos, Jász-Nagykun-Szolnok megye,
Horváth János, Lux H 84 Kft, tulajdonos-ügyvezető, Tolna megye,
Horváth László Endre, Pharmatrans Hungary Kft., ügyvezető, Vas megye,
Kovács Gábor, Pannónia Inferior Kft., tulajdonos, Baranya megye,
Körmöczy Zsuzsanna, BRS Klíma és Gázcentrum Kft., ügyvezető igazgató, Borsod-Abaúj-Zemplén megye,
Mentes Zsolt, MENTAVILL Kft., tulajdonos-ügyvezető, Fejér megye,
Németh Zoltán Gábor, „Németh-Gazdabolt” Kft., tulajdonos-ügyvezető, Somogy megye,
Orha József, Orha Építő Kft., tulajdonos-ügyvezető, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye,
Osztafin Zsolt, Marshall Ablakgyár Kft., ügyvezető igazgató, Heves megye,
Prohászka Andrea, Tutti Élelmiszeripari Kft., ügyvezető igazgató, Győr-Moson-Sopron megye,
Rózsavölgyi János, SR-Hússzék Kereskedelmi Kft., ügyvezető igazgató, Budapest,
Sajgó Sándor, CEMINVEST Cementipari Fővállalkozási Kft., Pest megye,
Szakács Botond, Eco Tiny House, tulajdonos-ügyvezető, Románia,
Vörös Ferenc, Genév-Solár Kft., ügyvezető igazgató, Csongrád-Csanád megye.
(Fotók: MTI/Kovács Anikó és Szerdahelyi Csaba/Üzletem.hu)