„Az Év Fiatal Vállalkozója Díj a legnagyobb presztízsű kitüntetéssé vált a kategóriájában és jó visszatekinteni, hogy a legtöbben, akik nyertek, a mai napig felívelő pályán vannak – mondta Kovács Patrik, a FIVOSZ alapítója az elismeréssel kapcsolatban. Hangsúlyozta, az elmúlt másfél évtizedben a díj nyertesei bebizonyították, hogy vannak példaértékű fiatalok, akik nem csak sikeresek, de a környezetükre és a társadalmi hasznosságra is odafigyelnek.
A tavalyi nyertes Pinczés Marianna például meglepően fiatal hölgy, aki 18 éves korától vállalkozva több milliárdos árbevételű környezettudatos élelmiszeripari vállalkozást épített fel, de nyert már IT- és pénzügyi szakember és HR-vállalkozó is. „Vállalkozni nem egyszerű, de egy csodálatos utazás, és a díj, no meg persze az egész rendezvénysorozat is ennek az ünnepe – ezért is lehet ingyenesen részt venni, amihez csupán regisztrálni kell” – tette hozzá a FIVOSZ elnöke.
Az Év fiatal vállakozója címet legalább három éve sikeres saját vállalkozást működtető 18 és 45 év közötti személy nyerheti el, aki sikeres a gazdasági életben és jó példaként szolgálhat a fiatalabb generációknak. November 24-ig lehet jelentkezni a fivosz.hu-n megtalálható díjkiírás szerint, az országos események színes programja és az ingyenes regisztráció pedig a fiatalvallalkozokhete.hu címen érhető el.
A díj különlegessége, hogy a láthatóság mellett üzleti előnyöket is biztosít a nyertesnek, aki egy éven keresztül a fiatal vállalkozók nagyköveteként inspirálhat másokat. A díj ünnepélyes átadója egybeforrott a Fiatal Vállalkozók Hete rendezvénysorozattal, amely hazánk legnagyobb üzleti show-jaként fiatalok ezreit segítheti a gazdasági életben való értékteremtésben. A szervezők idén is komoly részvételre számítanak, mivel ismert emberek és nagy márkák vezetői fogják ritkán hallható személyes történeteikkel és tippjeikkel inspirálni a résztvevőket.
„Az egész elnökségünk azon dolgozik, hogy a résztvevők igazi inspirációt kaphassanak, a rendezvény célja, hogy egy különleges köntösben, az ország egyetlen üzleti show-jaként segítsen minden karrierépítésben és vállalkozásban fejlődni vágyó résztvevőt, aki jobbá szeretné tenni az életét. A partnerekkel idén is ingyenes eseménysorozatot hoztunk létre, és elvisszük az ország minden pontjára. Az idei program azért is lesz különleges, mert rendhagyó témákat hozunk, mint például a mesterséges intelligencia sötét oldala vagy a showbusiness mögötti világ Korda Györgyékkel” – árulta el a FIVOSZ elnöke.
A 2024 november 25-29 között megrendezett eseménysorozat 15 városban lesz ingyenesen elérhető a fiataloknak.
„A vármegyei eseményeinket a megyei vezetőink szervezik olyan fontos partnerekkel, mint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) helyi szervezete és a legfontosabb regionális cégek. Minden vidéki esemény olyan téma köré épül, amely a leginkább fontos az adott közösség számára. A központi rendezvényen pedig különböző témákat felölelő kerekasztal-beszélgetéseken szerepelnek ismert és elismert szakemberek” – tekintett előre Kovács Patrik. Hozzátette, a rendezvénysorozat célja, hogy bárki, aki részt vesz rajta, hazavihessen valamit, amitől ő és a vállalkozása is többé válik.
„A rendezvényünk inspirációja nyomán már rengeteg vállalkozás indult el az elmúlt években, számításaink szerint több, mint ezer üzlet is született. Az esemény úgy van felépítve, hogy mindenki kaphasson inspirációt, a saját életébe azonnal beépíthető siker-recepteket és tudjuk, hogy nagyon sokan találták már meg itt partnerüket, új főnöküket, és kötöttek értékes barátságokat is. Az FVH már közel két évtizede szemléletformáló esemény, ami mindig a legújabb trendeket hozza el és egyedi, mivel a gazdaság legnagyobb szereplői fognak össze a fiatalokért – ezt is jól példázza, hogy az elmúlt években a magyar GDP több mint 30 százalékát termelő vállalatok csúcsvezetői álltak a színpadon.”
Kovács Patrik úgy látja, a kemény munka kifizetődött, a kétévtizedes szervezői tapasztalatnak is köszönhetően az üzleti- és karriershow olyan hiánypótló eseménnyé vált, amely évről évre képes megújulni és ihletet, ösztönzést adni a résztvevő embereknek.
„Az elmúlt években egyre komolyabb szerepet tölt be a hazai gazdasági utánpótlás-nevelésben, hiszen segít praktikus ötletekkel a gazdasági értékteremtésbe bekapcsolódni. Az elhangzott témákat mindig tovább visszük egy éven át szakmai és területi bizottságainkon keresztül. Érdemes megnézni a FIVOSZ honlapját és azt a szerteágazó szakmai bizottsági rendszert, amelynek keretében támogatjuk a fiatal vállalkozókat. Azon dolgozunk, hogy közösséget, üzletet és tudást biztosítsunk minden tagunknak” – hangsúlyozta.
Ám nemcsak a Fiatal Vállalkozók Hete, hanem maga az anyaszervezet is jelentős fejlődésen ment át az utóbbi időben. A már említett, kibővült bizottsági és megyei hálózaton túl nemzetközi fronton is nagy előrelépés történt. A VOSZ és a FIVOSZ stratégiai együttműködésre lépett, közös nemzetközi titkárságot hozott létre, amelynek keretében külképviseletet nyit Brüsszelben, Kínában és az Egyesült Államokban, így közvetlenebb hozzáférést biztosítva a tagságnak a világ GDP-jének 60,5 százalékát termelő piacokhoz. „A FIVOSZ így teljesen új szinten, sokkal hatékonyabban tudja segíteni a magyar vállalkozókat itthon és külföldön is” – mondta a megállapodás jelentőségéről Kovács Patrik.