2026-ban is országjárásra indult a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Ügyvezető elnöksége, hogy személyesen is találkozzon a vármegyei szervezetek tagjaival, vezetőivel és az önkormányzatok, valamint a közélet szereplőivel. Az Elnökség döntése értelmében az idén esedékes országos küldöttválasztásra a vármegyei rendezvényeken kerül sor. A közgyűléseken vármegyei elnököt, vármegyei vezetőséget és területi küldötteket is választanak. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Szervezet rendezvényét Szolnokon tartották 2026. március 12-én.
Györfi Mihály, Szolnok Megyei Jogú város polgármestere köszöntőjének elején egy amerikai üzletember gondolatait idézte: a szabad vállalkozás kockázatot is jelent, és ezeket vállalunk kell, mert csak így működik a gazdaság a szabadság világában. Mint a polgármester megjegyezte, vállalkozónak lenni ma is sok kihívással jár, de akikben van kellő elszántság, bátorság és szakmai felkészültség, azok képesek arra, hogy megvalósítsák álmaikat. Egy cég életében az egyik legfontosabb feladat, hogy a legnehezebb gazdasági helyzetben is versenyképes tudjon maradni. A VOSZ megalakulása óta elkötelezett küldetésének tartja, hogy képviselje a magyar magán tulajdonú vállalkozások érdekeit – ez nagy, elismerésre méltó vállalás. A polgármester külön köszönetet mondott dr. Lits József vármegyei elnöknek, „aki hosszú évek óta a magyar vállalkozások gazdasági stabilitásáért dolgozik a vármegyében.”

Eppel János, a VOSZ elnöke a 2022-2026. közötti stratégia eddig elért eredményeiről és a 2031-ig szóló tervekről tájékoztatott. Hangsúlyozta, hogy a szövetség lezárta azt a négyéves ciklust, amely során a hagyományos működési modellt dinamikus, több lábon álló szervezeti struktúra váltotta fel. „Erős csapatmunkával új stratégiát indítottunk el 2022 januárjában, amelynek az utolsó évét éljük, idén vármegyei és országos szinten is tisztújításra kerül sor” – kezdte beszédét a Vállalkozói Fórumon. Fontosnak tartotta, hogy több szó essen a múltról. Emlékeztetett, hogy a VOSZ 1988-ban alakult, akkor azt hirdették meg, hogy egy politikától mentes, független érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezet lesznek, és ez ma is így van, a küldetés változatlan. Ennél kicsit tovább mentek az alapítók a vállalkozói környezet fejlesztését, a szakmai párbeszéd erősítését és a vállalkozások támogatását jelölték ki célul – ebben sincs változás. 1998-ban külön korszak köszöntött be Demján Sándor elnökségével, aki 20 évig volt a VOSZ elnöke. Ez az időszak meghatározó volt a fejlődésben. 2003-ban az Örökös Elnök részletesen kidolgozott terve alapján elindult a Széchenyi Kártya Program: ezzel az alultőkésített, alulfinanszírozott magyar gazdaságban, főleg a kis középvállalkozói körben könnyen hozzáférhető, az állam által kamattámogatott hitelprogram indult, ami nemcsak a VOSZ, hanem a magyar gazdaságpolitika egyik meghatározó sikertörténete, mondta Eppel János.

A VOSZ a kezdetektől a szakmaiságra koncentrál, szakmai tagozatok és szekciók alakultak és alakulnak ma is. Fontos a közösségépítés, az általános képviselet, szakmánként vagy szakmákon belül is szakmai csoportonként lehet legjobban meghatározni azt, hogy mire van szükségük a vállalkozásoknak. „Ennek kellett egy keretrendszer, ez a keretrendszer akkor alakult, és azóta is működik, fejlődik.”
Eppel János szerint a hagyományok megőrzése mellett a VOSZ elnöksége 2022-ben erős evolúciós programot fogadott el, szintet lépett, a jövőképet úgy fogalmazták meg, hogy „legyünk mi a legerősebb, legnagyobb, legaktívabb hiteles szakmai érdekképviselet, amely erőteljes, együttműködő, támogató partneri szerepet tölt be”. Folyamatosan bővültek a grémiumok, amelyekben a VOSZ részt vesz, ilyen a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács, az ESG Tanács, a Gazdasági Kamarák Együttműködési Fóruma, a VKF – a VOSZ gyakorlatilag minden lényeges fórumon képviseli a vállalkozók érdekeit. Az elmúlt években 30 kiemelt érdekképviseleti területen több, mint 100 deregulációs javaslattal élt a Szövetség. Legutóbb például az e-kereskedelem szabályozásáért hoztak létre klasztert az NGM-mel együttműködve.
Nagy eredménynek nevezte az elnök, hogy már minden vármegyében dolgoznak a VOSZ vállalkozásfejlesztési irodái, erős szimbiózisban a Széchenyi Kártya irodákkal. A VOSZ Vállalkozásfejlesztési Kft.-ben pedig kifejezetten piaci alapú tevékenységet folytatnak. Fontos mérföldkő volt a VOSZPort digitális vállalatirányítási platform létrehozása, a MultiMentor beszállítói program és az Energetikai Program elindítása energiaszövetkezetek alakításával. Várhatóan idén a VOSZ átadja Budapesten a saját tulajdonú Vállalkozók Házát, amely igazi találkozó pont lesz.
A VOSZ aktív tagja több kulcsfontosságú nemzetközi érdekképviseleti szervezetnek: Európai Kereskedelmi Szövetség, IOE, Munkáltatók Nemzetközi Szövetsége, az ILO, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, a Business at OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Üzleti Tanácsadó Testülete.
Az elnök szerint a VOSZ a korábbi erős alapokon, erős értékeire építve, egy teljesen megújult, több lábon álló, modern, aktív és a támogató partner együttműködő feladatát jól betöltő Szövetségként működik. Eppel János kitért a társadalmi szerepvállalásra is. A Prima Primissima díjrendszer és a vármegyei Prima díjak továbbra is a szervezet presztízsprogramjai közé tartoznak, erősítve a vállalkozói és kulturális közösséget, emellé csatlakozott a VOSZ Páholy, valamint a VOSZFeszt is. A Magyar Vállalkozók Napja, minden év decemberének első péntekén, immár jeles napnak számít.
„A körülmények soha nem voltak olyan nehezek, mint most. Új világrend van kialakulóban, amelyben a kisebb országoknak sokkal nehezebb lesz megtalálniuk a helyüket. Egy kis országnak, mint amilyen Magyarország is, az érdekei mentén kell megkeresnie az összes lehetséges értelmes kapcsolódási pontot. Ebből a helyzetből úgy lehet jól kijönni, hogy mindenki kihozza magából a legjobbat. Összefogással és együttműködéssel pedig együtt hozzuk ki a legtöbbet. A VOSZ ezekhez a közös feladatokhoz partnerséget kínál és partnerséget kér. A VOSZ ma sokkal erősebb lábakon áll a kihívások előtt, mint négy évvel ezelőtt” – összegezte Eppel János.
A VOSZ energetikai szolgáltatásairól és a vármegyei energiaszövetkezetek alakításáról, az utóbbi két évben felpörgetett munkáról Gyalog Zsolt, az Energetikai Szekció elnöke tájékoztatott. A VOSZ-nak mindenre van válasza, így az energetikai kérdésekre is. Ez olyannyira erős válasz, hogy a VOSZ 2026. március 10-én elindította energiaszövetkezeti programját. A mintaprogram Debrecenben startolt, amely alapján a VOSZ megújuló energián alapuló energiaközösséget hoz létre. A kis- és középvállalkozások számára a csoportos energiabeszerzés kedvezőbb energiaárakat, valamint ezáltal jobb versenyképességet jelent. Ennél magasabb szintű újfajta együttműködési forma a fogyasztási alapú energiaszövetkezet, amelynek kereteit az Országos Szövetkezeti Tanács közreműködésével már megteremtették Magyarországon. „Az energiaközösségekben mind az ipari fogyasztóknak, mind a lakosságnak már a projekt első ütemében is ki tudják váltani az éves fogyasztás 50 százalékát” – tájékoztatott Gyalog Zsolt. „Megegyeztünk a magyar állammal abban, hogy közösen előfinanszírozzuk az energiaközösségeket, és megállapodtunk egy 50 milliárd forintnak megfelelő eurós keretben. A létrejövő energiaközösségek – energiaszövetkezeti formában – a vállalkozásoknak biztosítanak majd olcsó, fenntartható zöld áramot, a versenyképesség és fenntarthatóság érdekében” – jelentette be.

Előadásában rávilágított, hogy a nagyvállalati energetikai gyakorlatok megfelelő struktúrával és mérnöki támogatással kkv méretben is működőképesek, sőt, jelentős profitnövelő potenciált hordoznak. Részletesen szólt a csoportos energiabeszerzés technikai folyamatairól: hogyan zajlik a tendereztetés, milyen adatszolgáltatás szükséges a vállalkozások részéről, miként történik az ajánlatok összehasonlítása, valamint hogyan biztosítható az egyedi szerződéskötés mellett a közösségi alkuerő. Átfogó képet festett, hogyan lehet strukturált módon árversenyre kényszeríteni az energiakereskedőket, miközben a szerződéses feltételek – árképzés, kockázatkezelés, lekötési struktúra – is optimalizálásra kerülnek. A csoportos energiabeszerzéssel a közös piaci fellépés olyan alkuerőt biztosíthat, amely akár 10-45 százalékkal kedvezőbb áram- és gázárakat eredményezhet, jelentősen csökkentve a vállalkozások közvetlen energiaköltségeit – mutatott rá Gyalog Zsolt, hozzátéve: április végéig mindegyik vármegyében szakmai fórumokon tájékoztatják a vállalkozásokat. Arra kívánják ösztönözni őket, hogy alakítsanak energiaszövetkezetet, amihez a VOSZ megad minden segítséget, egy Alapkezelő felállításával, uniós források felhasználásával, beszáll az előfinanszírozásba.
Czelleng Ádám közgazdász, egyetemi docens, az Egyensúly Intézet munkatársa az ország és a vármegye gazdasági helyzetét elemezte prezentációjában. Rámutatott, hogy az elmúlt három éves gazdasági stagnálás mögött a potenciális növekedési képesség csökkenése húzódik, ez egyben egy ciklikus átmeneti hatás eredménye. A vállalkozások eredményességének csökkenését erősen befolyásolja a stagnáló lakossági fogyasztás, amely csak lassan lép növekvő pályára – pedig a fogyasztás a teljes GDP 60-70 százalékát adja. Az Intézet 2026-ra legfeljebb 2 százalékos GDP-növekedést prognosztizál, igaz, már ez is előrelépést jelent. Ami Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét illeti: 2017-ben dolgozott itt a legtöbb nagyvállalat, azóta dinamikus csökkenés tapasztalható. Az 1000 lakosra jutó vállalkozások száma országosan 200 körüli, a vármegyében viszont csak 150. Az egy foglalkoztatóra generált árbevétel Magyarországon 2023-ban 55 millió forint volt, a vármegyében 49-50 millió forint. A vármegyében foglalkoztatottak 40 százaléka az iparban dolgozik, ami 10 százalékkal meghaladja az országos átlagot. Az agráriumban dolgozóknál ezek a számok: 9, illetve 4 százalék. A munkanélküliségi ráta közel ugyanakkora, mint az országos adat, a betöltetlen álláshelyek száma jó ideje 2000-2200 között mozog. A bruttó átlagbér 580 ezer forint, az országos 705 ezer forinttal szemben.

Vörös-Gubicza Zsanett, a VOSZ Szolgáltatásfejlesztési és projekt igazgatója előadásában emlékeztetett, hogy az új vállalkozásfejlesztési irodahálózat országossá bővült, annak köszönhetően, hogy a digitalizáció mellett kiemelten fontosnak tartják a személyes kapcsolatokat. A MultiMentor beszállító-fejlesztési program már három vármegyében (Hajdú-Bihar, Zala és Pest) elindult a PwC Magyarország és az Egyensúly Intézet közreműködésével. A VOSZ a személyes konzultációkat követően igyekszik összekötni a kkv-kat nagyvállalatokkal, a „Legkivállóbbakat a legnagyobbakkal” szemléletet követve. A Széchenyi Kártya Program folytatása mellett a működés fő pillérei a tanácsadás, a képzés és a közösségépítés. Több mint 70 partneri megállapodást kötöttek már (34 országos, 28 helyi és 10 kiajánlható partner) különböző adótanácsadó-, utóképző cégekkel, elektronikus szolgáltatást végző társaságokkal, egyetemekkel. A VOSZPort digitális platform fejlesztése folyamatos, idén további új elemekkel bővül majd. „A mai napon megjelent az induló vállalkozások kiemelt projektünk felhívása, ami azt jelenti, hogy hamarosan el tudunk indulni azzal a két éves projekttel, ami az induló vállalkozásokat fogja segíteni, illetve támogatni. Ez a nullától öt éves életciklusú vállalkozásoknak fog tanácsadást, rendezvényeket, workshopokot és képzéseket nyújtani” – jelentette be Vörös-Gubicza Zsanett.

A vállalkozói fórum után megtartották a VOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Szervezetének beszámoló taggyűlését, amelyen elfogadták a szervezet 2025. évi beszámolóját és a 2026. évi terveket. Dr. Lits József elnöki beszámolójában elmondta, hogy a vállalkozók a jelenlegi gazdasági helyzetben kivárnak, tartalékolnak, nem mernek beruházni. A vármegyei VOSZ-tagság szerényen növekedett, a 2024-es 738-ról 2025-ben 785-re. A Széchenyi Kártya Program a 2024-es viszonylagos visszaesés után tavaly ismét lendületet kapott, 708 hitelkérelmet fogadtak be, és összesen 12,5 milliárd forintot helyeztek ki, a szolnoki iroda 9 bankkal áll szerződéses kapcsolatban. 28 saját rendezvényt szerveztek, köztük 4 vállalkozói fórumot, és folytatódott a kimondottan népszerű VOSZArt program. Nagy sikerrel rendezték meg 2025-ben is a Prima Díj gálát, s az idei ünnepre is gőzerővel készülnek. (Büszkék rá, hogy annak idején náluk rendezték meg az első területi gálát!) Tervezik, hogy a VOSZArt mellett Szolnokon is elindítják a VOSZ Páholyt.

A rendezvény végén zártkörű tisztújító közgyűlésen újabb 5 évre dr. Lits Józsefet választották meg a vármegyei szervezet elnök-küldöttének, valamint megválasztották az elnökséget, a küldötteket és a pótküldötteket. A vármegye további küldöttei: Bischof Zsolt, Bajzáth Béla, Lóczi Miklós, Fekete Tibor, Hajdú János, Palotai János és Lits László.
