Az Európai Unió nem hosszabbította meg a 2020-tól biztosított ideiglenes támogatási jogcímet 2024. június 30-át követően, de az állami kkv-hitelezés csekély összegű támogatási jogcím megmaradt.
A Széchenyi Kártya Programban elérhető MAX+ termékeknél a teljes futamidő alatt kiszámítható, fix évi 5 százalék a nettó ügyleti kamat, a zöld hitelcélokat finanszírozó beruházási hitelek pedig kiemelten kedvező, fix évi 1,5 százalék nettó ügyleti kamat mellett érhetőek el.
A Kavosz közleményében hangsúlyozza, hogy a Széchenyi Kártya Program az elmúlt 22 évben – a válságos időszakokban különösen – bizonyította szerepét, jelentőségét a magyar vállalkozások támogatásában.
A program létrejötte óta több mint 500 ezer ügyletben 8300 milliárd, 2023-ban 50 ezer szerződés alapján mintegy 1800 milliárd forintot folyósítottak.
A program folyószámla- és likviditási típusú hitelein belül akár 250 millió forintos szabad felhasználású hitelhez is juthatnak a kkv-k, legfeljebb 3 éves futamidőre, míg a beruházási típusú konstrukciókban maximum 500 millió forinthoz legfeljebb 10 éves futamidőre.
A beruházási típusú hitelek felhasználhatók például ingatlan vásárlásra, -építésre, -fejlesztésre, gép-, eszközvásárlásra, technológiaváltásra, energia- és erőforrás hatékonysági intézkedésekre, megújuló energiaforrások használatára irányuló fejlesztési elképzelések megvalósítására.
A beruházási hiteleken belül a Széchenyi Mikrohitel MAX+ szintén széles körű beruházási célú felhasználást tesz lehetővé, a gép-, és eszközbeszerzéseken kívül ingatlan vásárlására, felújítására, továbbá új, tisztán elektromos meghajtású személygépkocsi beszerzésére is igényelhető. Ez a konstrukció kifejezetten mikro- és kisvállalkozásoknak szól maximum 100 millió forint hitelösszegig, akár kezdő vállalkozásoknak is.
A Széchenyi Lízing MAX+ keretében a vállalkozásoknak többek között új vagy használt haszongépjárművek, gépek, berendezések, immateriális javak finanszírozására nyílik lehetőségük akár 400 millió forintig.
Folytatódik az Agrár Széchenyi Kártya maximum 200 millió forint összegű folyószámlahitele is, amely az agrár vállalkozások átmeneti likviditási gondjának áthidalását segíti.
A magyar kis- és középvállalkozások támogatása, fenntartható fejlődésük és gazdasági növekedésük elősegítése mindenkori nemzetgazdasági érdek, ezen belül is kiemelt cél a kedvezményes, támogatott finanszírozási lehetőségek biztosítása, amelyben a Széchenyi Kártya Program kiemelt szerepet játszik.
A programban naponta 300-400 kisvállalkozástól 10-12 milliárd forint közötti összegű hiteligénylést fogadnak be, amely jól érzékelteti a program jelentőségét a magyar vállalkozások versenyképességének megőrzésében, teljesítményének növelésében - tájékoztatott a Kavosz Zrt.