A VOSZ Nógrád Vármegyei Szervezete és a Női Vállalkozói Szekció sikeres rendezvényt tartott június 21-én a Nógrád vármegyei Béren a Malom Udvar Panzió és Étteremben. A Nógrádi Termékek Gasztropiacával és Vásárával egybekötött Vállalkozói Fórumon személyesen és online platformon keresztül is részt vettek a vármegyei szervezet és a Női Vállalkozói Szekció tagjai.
A rendezvényen ott volt a Női Vállalkozói Szekció tiszteletbeli elnöke Demján Sándorné Lídia, valamint a VOSZ operatív vezetése részéről Nagy Brigitta ügyvezető igazgató.
A vállalkozói fórumot Czékmánné Kelecsény Ágnes, a VOSZ Nógrád Vármegyei Szervezetének elnöke nyitotta meg, majd Demján Sándorné Lídia és dr. Bablena Ferenc, a Nógrád Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően a nógrádi VOSZ Vállalkozásfejlesztési és Széchenyi Kártya Program Iroda (Salgótarján) működéséről Oláh Krisztián, a VOSZ Vállalkozásfejlesztési tanácsadója tájékoztatott.
Bemutatkozási lehetőséget kapott Dezsény Zoltán, a terényi Magosvölgyi Ökológiai Gazdaság alapítója. Majd „Magyarország hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékeinek gyűjteménye, a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) program bemutatása és a 2024. évi pályázat rövid ismertetése” címmel az Agrárminisztérium HÍR Bíráló Bizottság elnökének felkérésére Gláser-Katona Zsuzsanna, a VOSZ Női Vállalkozói Szekció társelnöke tartott előadást.
Végül „A Közös Agrárpolitikai Stratégiai Terv (2023-2027) új pályázatai és fejlesztési forrásai” témában Bíró Anna, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Nógrád vármegyei felelőse tartott előadást.
A rendezvény kiemelt célja az agrárgazdaság és a vármegyében működő kézműves kisvállalkozók bemutatkozási lehetősége volt. Az esemény sikerét mutatja, hogy a helyszínen résztvevők és az online platformon érdeklődők is kezdeményezték, hogy a sokrétű programot vármegyei szinten az ősz folyamán újabb témakörökben újra rendezzék meg.