
Székesfehérvár lendületét a helyi vállalkozók és vállalataik adják. Hiányoznak azonban az alkalmak, ahol tapasztalatot, elvárásokat és az adódó lehetőségeket megoszthatják egymással. Ezért a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Fejér vármegyei szervezete és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata találkozóra hívta a helyi vállalkozói közösség tagjait 2026. február 25-én – írja a feol.hu.
Kéthavonta, az Üzleti reggeli nevű rendezvényen találkoznak a meghívott vendégek, hogy megvitassák a vármegye gazdasági lehetőségeit. A VOSZ kezdeményezése mellé állt Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata is.
„Igent mondtunk, mert nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ez a fajta kommunikációs lehetőség meglegyen a vállalkozók és azon előadók között is, akik olyan témákban mondják el a véleményüket, ami a gazdasági szereplők mindennapjait érinti” – mondta Cser-Palkovics András polgármester.
A városvezető fontosnak tartotta kiemelni, hogy 2025-ben minden rekordot megdöntött a fehérvári gazdaság. Ebben kiemelkedő szerepe van a gazdasági szereplőknek, vállalkozóknak, akiknek ugyancsak joguk van tudni, megismerni részletesen, mire költik azokat az adóforintokat, amiket befizetnek.
„A VOSZ küldetése, hogy a cégeket és vállalkozásokat támogassa” – mondta megnyitójában Halenár István, a VOSZ Fejér vármegyei szervezetének elnöke. Az Üzleti reggeli elnevezésű fórumot azért hívták életre, hogy megismerhessék a vállalkozók aktuális problémáit, amihez elengedhetetlen a párbeszéd. „Ha itt most jól kommunikálunk, akkor bízom benne, hogy eljutnak hozzánk azok a gondolatok és problémák, amelyekre reményeim szerint tudunk megoldást kínálni, és tudjuk kezelni a megfelelő fórumokon a jövőben – erősítette meg a vármegyei elnök.

(Halenár István és Cser-Palkovics András)
A köszöntők után előadásokat hallhattak a vállalkozók, egyebek mellett programokról és vállalkozói finanszírozási lehetőségekről, növekedési esélyekről és kilátásokról a következő időszakban. Az első Üzleti reggeli kötetlen kerekasztal-beszélgetéssel zárult. A soron következő fórumot április 22-én rendezik a Sóstói Stadionban. Akkor Székesfehérvár jövőjét, a 2026-os gazdasági terveket ismerhetik meg részletesebben a résztvevők.
(Fotók: Nagy Norbert)
