Az innováció elengedhetetlen a versenyképes vállalkozások életében, ugyanis a cégek leginkább a hatékonyság javulásának következtében, a fejlesztések révén tudnak előre lépni. Az elmúlt években nagy arányban nőtt a foglalkoztatottak száma, valamint fellendült a beruházási kedv. Ezek növekedése azonban jelenleg lassulni látszik, ezért nem a munkaerő és a beruházás növelésével, hanem a meglévő erőforrások – létszám, tőke - hatékonyságának kihasználásával lehet gazdaságilag növekedni. Innováció nélkül ezt a növekedést nem lehet elérni, erősítette meg az ügyvezető igazgató. Az lenne az ideális, ha az innovációs teljesítmény nagyobb lenne a gazdasági fejlettségnél, ugyanis az húzná magával a gazdaságot – szögezte le Baksay Gergely a zaol.hu tudósítása szerint.
„A megfelelő innovációs kultúra kialakulásához szükség van a vállalatok, az egyetemek, az állam és a finanszírozók együttműködésére” – mondta a szakember. „A magyar vállalkozók jellemzően nem elég kockázatvállalók, ami szükséges lenne az innovációhoz. Az innovatív cégek jóval sikeresebbek, nagyobb az árbevételük. Azt látjuk, hogy a fejlesztési kiadások felhasználása még hatékonyabb lehetne Magyarországon. Az unióban e tekintetben a középmezőnyhöz tartozunk, a szabadalmak tekintetében jóval hátrébb állunk.”
Versenyképes vállalkozások: innováció nélkül lemaradnak a cégek
Baksay Gergely rávilágított: hazánkban a természettudományos területeken a hallgatói létszám még mindig nem éri el a kívánt szintet. A banki finanszírozás ugyancsak korlátozott, ugyanis a pénzintézetek leginkább a már működő cégeket támogatják. Pedig a gyors növekedéshez tőkére lenne szükség, ám ez kockázatos egy banknak. A kockázati tőke kultúrája sajnos még gyerekcipőben jár Magyarországon. Az Egyesület Államok részben attól tud fejlődni, hogy ott aktívan van jelen a kockázati tőke. A Magyar Nemzeti Bank közreműködésével olyan szabályozási lépések történtek, amelyek ez irányba mutatnak. Ilyen javaslat például az átváltható kötvények, amelyek kezdetben kölcsönként, később tőkeként funkcionálnak. Ez nagyobb biztonságot nyújthat a befektetőknek.
„Az MNB elkötelezett a magyar gazdaság fenntartható fejlődéséért, a saját eszközeivel mindent megtesz ezért. Ezek között szerepelnek a kutatások vagy olyan ajánlások megfogalmazása, melyekkel akár törvényt módosíthatnak. Az elmúlt esztendőkben a gyorsan növekvő innovatív vállalkozásokat vizsgáltuk: 1100 ilyen céget, köztük zalait találtunk. Ezek csupán a magyar cégek kevesebb mint 1 százalékét teszik ki. Ennek ellenére ők adják a GDP növekedésnek majdnem a negyedét, az exportnak a nyolcadát. Úgy véljük, még inkább ki kell nyitni előttük az utat a tartós, gyors növekedés felé” – világított rá Baksay Gergely.
Dr. Csanádi Ágnes PhD, az MKT megyei alelnöke hozzátette: Magyarországnak láthatóan van mit tenni a versenyképesség terén. Fontos, hogy az építő gondolatok eljussanak a cégekhez és a döntéshozókhoz. „Korábbi kutatásaim alapján elmondható, hogy a K+F tevékenység alacsony szinten mozgott Zala vármegyében. Ez mára erősödni látszik, köszönhetően több beruházásnak, a tesztpályán működő kutató centrumoknak. Célunk nem csak a pénzügyi kultúra terjesztése, hanem a konkrét támogatói környezet megteremtése, köztük mérvadó közgazdászok inspiráló előadásainak szervezése, mint a mai” – jelezte a megyei alelnök.
A programot a Magyar Közgazdasági Társaság Zala Vármegyei Szervezete, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Zala Vármegyei Szervezete hirdette meg.
(Fotó: Mozsár Eszter/Zalai Hírlap)