A rendezvényen köszöntőt mondott a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetségének miniszteri tanácsosa, valamint dr. Kovács Patrik, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) társelnöke is.
Az üzleti találkozó – a VOSZ és a Morgan Star Group társszervezésében – célja a sanghaji és magyar cégek közötti átfogó együttműködésének kialakítása, a szorosabb gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése, valamint Sanghaj gazdasági életének, innovációs fejlődésének és befektetési potenciáljának ismertetése volt. Olyan e-kereskedelmi platformokat is bemutattak a résztvevőknek, amelyekhez a hazai vállalkozások csatlakozhatnak, azokon termékeiket bemutathatják. Az eseményen a Bank of China képviselője tájékoztatott a bank szolgáltatásairól, termékeiről, a finanszírozási lehetőségekről.
Ismertették Sanghaj város legújabb fejlesztéseit, a Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) eredményeit, valamint a Sanghaj Selyemút e-kereskedelmi zónát. Mint közölték, platformot biztosítanak a magyarországi vállalkozásoknak, hogy betekintést nyerjenek a sanghaji befektetési lehetőségekbe, és megismerjék az együttműködési alternatívákat.Elhangzott, hogy várják a magyar kiállítókat a Kínai Nemzetközi Import Expóra, amelyet 2024. november 5-15. között rendeznek meg.
Sanghaj Kína legjelentősebb gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi központja, remek logisztikai adottságokkal rendelkezik. Intermodális szállítási potenciál is elérhető a városban, számottevő vízi, vasúti és légi kapacitás áll rendelkezésre.Sanghaj többek között ezért is játszik jelentős szerepet az e-kereskedelemben, valamint a Modern Selyemút kezdeményezés megvalósításában. A 25 milliós városban többféle pilot projektet valósítanak meg, ezekhez is várják a magyar vállalkozások csatlakozását.