Márciusban és áprilisban a VOSZ vármegyei szervezetei az országos küldöttgyűlést megelőzően éves beszámoló taggyűléseket tartanak, amelyeket vállalkozói fórumokkal kötnek össze. A Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezet esetében ilyenkor éves mérlegzáró közgyűlést is rendeznek, amelynek idei eseményét április 3-án a budapesti Bálna Rendezvényközpontban tartották meg.
Túl az ötéves stratégia felén
A vállalkozói fórumon Eppel János, a VOSZ elnöke előadásában részletesen ismertette, hogy a szervezet 2022 és 2026 közötti időszakra szóló ötéves stratégiájának első három évében milyen eredményeket értek el. A globális és a hazai gazdaság aktuális helyzetét taglalva kiemelte: „nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy az elmúlt öt év soha nem látott válságidőszakot hozott. Öt éve tartós válság van, amiből két évre a Covid, a másik háromra pedig az ukrajnai háború nyomta rá a bélyegét.”
Eppel János hangsúlyozta: a VOSZ ötéves stratégiájának filozófiája három lényeges elemre épül: eszerint a VOSZ nemcsak a központból, hanem helyben is, nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is, és nemcsak az online térben, hanem személyes kapcsolatokon keresztül is eléri és támogatja a vállalkozásokat az ország egész területén. Ennek megfelelően a VOSZ az elmúlt években a már meglévő, a Széchenyi Kártya Programmal kapcsolatos tanácsadást végző VOSZ-irodák mellett a vármegyeszékhelyen új vállalkozásfejlesztési irodákat hozott létre, amelyek széleskörű szolgáltatásokat (vállalkozásfejlesztési, energiahatékonysági, biztosítási és ESG-tanácsadást) nyújtanak helyben a vállalkozásoknak.
A kormányzattal való kapcsolatról szólva elmondta: a VOSZ a kormány egyre erősebb stratégiai partnerévé vált – ennek jeleként a napokban stratégiai együttműködési megállapodást is kötött a Nemzetgazdasági Minisztériummal –, így jelentős szerepet tölt be a kormány 21 pontos gazdasági akciótervének részét képező, kifejezetten a kkv-kat támogató, a VOSZ alapítójáról, örökös elnökéről, Demján Sándorról elnevezett program lebonyolításában.
A VOSZ elnöke kiemelte: az ötéves stratégiának megfelelően a VOSZ alapvetően öt témával kíván kiemelten foglalkozni. Az elsőt – „a VOSZ legfontosabb stratégiai partnerének számító” Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen működtetett – Széchenyi Kártya Program jelenti, amely a jelenlegi gazdasági környezetben „fényt hoz az éjszakába”, miután egy magas kamatkörnyezetben alacsony beruházási, illetve forgóeszköz-kamattal áll a vállalkozások rendelkezésre. A VOSZ elnöke beszámolt arról is, hogy hamarosan egy lízing termékcsomaggal egészítik ki a programot. A második témaként a hazai munkaerő-tartalék minél szélesebb körű kiaknázásának elősegítését jelölte meg, amely kérdésben egy 14 pontos szakmai javaslatot terjesztette be a VOSZ a kormány elé. A harmadik témaként említette meg az energiaköltségek csökkentését, az energiahatékonyság növelését célzó, vállalkozások számára nyújtott szolgáltatásokat. Negyedik témaként a vállalkozói menedzsmentképességek szakmai programokkal való erősítését, ötödikként pedig a digitalizáció, a digitális technológiák vállalati tevékenységekbe való integrálását nevezte meg. Utóbbi kérdés kapcsán elmondta: a VOSZ 2023-ban indította el a VOSZPort rendszert, amely egy alapvetően díjmentes digitális vállalatirányítási platform, ahol mindent el tud intézni egy vállalkozás, legyen szó számlázásról vagy ügyfélkapcsolat-kezelésről (CRM).
Eppel János kitért arra is, hogy az ötéves stratégia keretében arculatváltás történt a VOSZ-nál, amelynek keretében jobban láthatóvá vált a szervezet, megújult a kommunikációja. E téren példaként említette, hogy 2023-ban a VOSZ elindította – a hazai vállalkozások és az egyetemek közötti kapcsolatot erősíteni kívánó – VOSZFESZT programsorozat. Továbbá 2023 eleje óta jelenik meg a VOSZ Barométer Index, amely 400 VOSZ-tag vállalkozás megkérdezésével, az Egyensúly Intézettel együttműködve negyedévente készül el, és mutatja be a vállalkozói szféra aktuális üzleti hangulatát.
A szervezet érdekképviseleti szerepéről szólva elmondta: a VOSZ számít a legnagyobb érdekképviseletnek a vállalkozókat képviselő szervezetek körében, és egyben a legnagyobb önkéntes alapon szerveződő társadalmi szervezet is. A tagság létszámáról szólva kiemelte: a tagdíjfizető vállalkozások száma meghaladja a 25 ezret, ernyőszervezetként pedig több mint 65 ezer magyar tulajdonú vállalkozást érnek el.
Az elmúlt időszak lényeges érdekképviseleti tevékenységei között sorolta fel, hogy a VOSZ fellépett többek között a hulladékgazdálkodási koncesszió körüli problémák orvoslása, a kisbenzinkutak veszteséges működésének kezelése érdekében, illetve éppúgy megoldási javaslatokat fogalmazott meg a kiberbiztonsági díjnál a kettős adóztatás elkerülése, valamint a víziközmű szolgáltatási díjak drasztikus növelése miatt kialakult helyzet enyhítése érdekében.
Kiemelte azt is, hogy a VOSZ nemzetközi szinten is folytat érdekképviseleti tevékenységet különböző európai vagy OECD-érdekeltségű szervezeteken keresztül. A hazai vállalkozások nemzetközi kapcsolatainak erősítésében, konkrét külpiaci vállalkozási lehetőségek megteremtésében pedig a VOSZ külképviseleti irodái játszanak szerepet, amelyek eddig az USA-ban és Kínában nyíltak meg, de a tervek szerint idén Olaszországban és Belgiumban várható újabb irodanyitás.
Körkép Budapest gazdaságáról
A VOSZ minden évben elkészítteti az egyes vármegyék gazdaságáról szóló elemzést az Egyensúly Intézettel. A budapesti vállalkozói fórumon a főváros gazdaságáról szóló körképet az intézet társalapítója, gazdaságkutatási igazgatója, a VOSZ társelnöki posztját is betöltő dr. Kozák Ákos mutatta be. A mintegy 930 ezer főt foglalkoztató budapesti munkaerőpiacon a foglalkoztatási ráta (71,7%) jóval felülmúlja az országos adatot (65%), illetve meghaladja az összes vármegye rátáját. A munkanélküliség mértéke csak 2,5% szemben az országos 4,4%-kal. A havi bruttó átlagkereset mértéke Budapesten a legmagasabb (783 ezer forint) a vármegyékkel összehasonlítva, és egyben jóval meghaladja az országos átlagot (mintegy 645 ezer forint) a tavalyi adatok szerint. Az egy lakosra jutó beruházások mértéke (közel 2,9 millió forint) bár jóval magasabb, mint az országos átlag (972 ezer forint), azonban Komárom-Esztergom vármegye e tekintetben a 2024-es adatok alapján hajszállal megelőzi a fővárost. Az egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott érték mértéke viszont egyértelműen Budapesten a legmagasabb.
Energetikai szolgáltatások
Kovács Attila, a VOSZ energetikai szekciójának szakértője, a Walker and Weights értékesítési vezetője a VOSZ vállalkozói energiatudatosság-fejlesztési programját mutatta be, amely energetikai szolgáltatásokat nyújt vállalkozások számára. A kkv-k számára egyre égetőbbé váltak a különböző energetikai kérdések, így például az, hogy honnan lesznek naprakész adataik az energiafogyasztásukról, honnan értesülhetnek az energiahatékonysági beruházásokat támogató forrásokról, vagy miként tudják az energiakereskedőket hatékonyan megversenyeztetni, szerződéseiket a fogyasztásukhoz optimalizálni. A VOSZ által nyújtott szolgáltatások keretében a program szakértői első lépésként megvizsgálják az adott vállalkozás fogyasztási adatait, szerződéseit, számláit, ami alapján optimalizálási javaslatokat adnak. Ezt követően segítenek az energiabeszerzésben, valamint az energiamenedzsment-rendszerek bevezetésében, megújulóenergia-termelés és -tárolás kiépítésében, akár energiaközösségekhez való csatlakozásban. Kovács Attila egyben kiemelte, hogy május 31-ig díjmentes tanácsadást biztosítanak VOSZ-tagoknak.
Megrendezték a VOSZ SMART Ötletverseny döntőjét
Marosi László, a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezetének elnöke beszámolójában elmondta: tavaly a helyi szervezeten belül két vállalkozói közösség is megalakult. Az egyik a Fenntarthatósági Vállalkozói Közösség, amely a hamarosan kötelező jelleggel életbe lépő ESG előírások és környezetvédelmi szabályozások kezelésében nyújt segítséget, és javasol konkrét megoldásokat a vállalkozásoknak. A másik pedig a VOSZ SMART Vállalkozói Közösség, amely tavaly startupoknak szervezett versenyt (VOSZ SMART Startup verseny). Ennek döntőjét a 2024-es budapesti vállalkozói fórumon tartották meg.
Az idei vállalkozói fórum keretében pedig a Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezet a VOSZ SMART Ötletverseny döntőjét rendezte meg. Erre a versenyre a tavalyival ellentétben nemcsak startupok, hanem kkv-k, egyéni vállalkozók, egyetemi hallgatók, kutatók, illetve magánszemélyek is jelentkezhettek olyan innovatív, de könnyen kivitelezhető megoldásokkal, amelyek segíthetnek a hazai kkv-k napi problémáinak kezelésében, munkafolyamataik hatékonyabbá tételében. A pályázatokkal kapcsolatban elvárás volt, hogy legyenek költséghatékonyak, gyorsan bevezethetők és skálázhatók, hogy minél több vállalkozás profitálhasson belőlük. A versenyre termék-, szolgáltatás-, folyamatoptimalizálási és digitális fejlesztési ötletekkel is lehetett jelentkezni.
A verseny döntőjébe öt projekt jutott be, amelyek ötletgazdái azonos díjazásban, 300-300 ezer forint jutalomban részesültek. Az öt díjazott projekt, illetve ötletgazdái:
- Garzó Galatea – Vegi Pont Kft. / „Virtuális asszisztens”
- Gazdag Richárd – Spirit Nyomda Kft. / „Google Workspace alapú CRM-szerű rendszer”
- Kőszegi Enikő – Sat Talent Kft. / „Smartwork-Flow”
- Martinuzzi-Deák Bálint – Athlead Sport Kft. / „PLAIN, digitális cafeteria platform”
- Szoboszlai Balázs – egyéni vállalkozó / „Smart Culture platform”
A döntős projekteket maguk az ötletgazdák mutatták be a vállalkozói fórum résztvevőinek, akik interaktív módon, saját mobiltelefonjaik segítségével adhatták le szavazataikat a tetszésüket elnyert projektmunkákra A verseny abszolút győztese a vállalkozói fórum közönségdíjasa, Martinuzzi-Deák Bálint lett, aki ezért plusz 100 ezer forint jutalmat kapott.