A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Ügyvezető elnöksége 2026-ban is országjárásra indult, hogy személyesen is találkozzon a vármegyei szervezetek tagjaival, vezetőivel és az önkormányzatok, valamint a közélet szereplőivel. Az Elnökség döntése értelmében az idén esedékes országos küldöttválasztásra a vármegyei rendezvényeken kerül sor. A közgyűléseken vármegyei elnököt, vármegyei vezetőséget és területi küldötteket is választanak. A Somogy Vármegyei Szervezet rendezvényét Kaposváron tartották 2026. március 19-én.
Dr. Pintér Rómeó, Kaposvár alpolgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy az elmúlt évek nehézségei ellenére Kaposvár fejlődése nem torpant meg. A 67-es út négysávosításával új időszámítás kezdődött a térségben. Épül török beruházásban egy üveggyár, az első kemence már üzemel is, és zajlanak a munkálatok a kínai J-Star csarnokánál. A helyi cégek is jól teljesítenek. A Szabó Fogaskerék új gyártócsarnokot épít, a Kométa pedig történelmi léptékű fejlesztésbe kezdett. A Keleti Ipari Park közlekedése sokat javul majd, az Északi Ipari Parkban pedig új területek szabadulnak fel a befektetőknek a lőszerraktár tervezett elköltöztetésével, ez hosszú távon új munkahelyeket jelenthet. Jól halad az újraiparosítási program, amelyet az önkormányzat Szita Károly polgármester vezetésével hirdettek meg 2019 végén. „A nehézségek ellenére is kiváló a befektetői érdeklődés városunk iránt, amiben nagy szerepe van a vállalkozóknak és a VOSZ-nak is, amiért köszönet illeti őket” – mondta az alpolgármester.

Eppel János, a VOSZ elnöke a 2022-2026. közötti stratégia eddig elért eredményeiről és a 2031-ig szóló tervekről tájékoztatott. Hangsúlyozta, hogy a szövetség lezárta azt a négyéves ciklust, amely során a hagyományos működési modellt dinamikus, több lábon álló szervezeti struktúra váltotta fel. „Erős csapatmunkával új stratégiát indítottunk el 2022 januárjában, amelynek az utolsó évét éljük, idén vármegyei és országos szinten is tisztújításra kerül sor” – kezdte beszédét a Vállalkozói Fórumon. Fontosnak tartotta, hogy több szó essen a múltról. Emlékeztetett, hogy a VOSZ 1988-ban alakult, akkor azt hirdették meg, hogy egy politikától mentes, független érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezet lesznek, és ez ma is így van, a küldetés változatlan. Ennél kicsit tovább mentek az alapítók a vállalkozói környezet fejlesztését, a szakmai párbeszéd erősítését és a vállalkozások támogatását jelölték ki célul – ebben sincs változás. 1998-ban külön korszak köszöntött be Demján Sándor elnökségével, aki 20 évig volt a VOSZ elnöke. Ez az időszak meghatározó volt a fejlődésben. 2003-ban az Örökös Elnök részletesen kidolgozott terve alapján elindult a Széchenyi Kártya Program: ezzel az alultőkésített, alulfinanszírozott magyar gazdaságban, főleg a kis középvállalkozói körben könnyen hozzáférhető, az állam által kamattámogatott hitelprogram indult, ami nemcsak a VOSZ, hanem a magyar gazdaságpolitika egyik meghatározó sikertörténete, mondta Eppel János.

A VOSZ a kezdetektől a szakmaiságra koncentrál, szakmai tagozatok és szekciók alakultak és alakulnak ma is. Fontos a közösségépítés, az általános képviselet, szakmánként vagy szakmákon belül is szakmai csoportonként lehet legjobban meghatározni azt, hogy mire van szükségük a vállalkozásoknak. „Ennek kellett egy keretrendszer, ez a keretrendszer akkor alakult, és azóta is működik, fejlődik.”
Eppel János szerint a hagyományok megőrzése mellett a VOSZ elnöksége 2022-ben erős evolúciós programot fogadott el, szintet lépett, a jövőképet úgy fogalmazták meg, hogy „legyünk mi a legerősebb, legnagyobb, legaktívabb hiteles szakmai érdekképviselet, amely erőteljes, együttműködő, támogató partneri szerepet tölt be”. 2022-től 21 ezerről 25 ezerre bővült az aktív és regisztrált tagok száma, a társszervezetekkel együtt pedig 65 ezer vállalkozást képvisel a Szövetség. Felkarolták a Kárpát-medencei magyar vállalkozók ügyét is, mintegy 7 ezer Kárpát-medencei magyar vállalkozóval működnek együtt. Folyamatosan bővültek a grémiumok, amelyekben a VOSZ részt vesz, ilyen a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács, az ESG Tanács, a Gazdasági Kamarák Együttműködési Fóruma, a VKF – a VOSZ gyakorlatilag minden lényeges fórumon képviseli a vállalkozók érdekeit. Az elmúlt években 30 kiemelt érdekképviseleti területen több, mint 100 deregulációs javaslattal élt a Szövetség. Legutóbb például az e-kereskedelem szabályozásáért hoztak létre klasztert az NGM-mel együttműködve.
Nagy eredménynek nevezte az elnök, hogy már minden vármegyében dolgoznak a VOSZ vállalkozásfejlesztési irodái, erős szimbiózisban a Széchenyi Kártya irodákkal. A VOSZ Vállalkozásfejlesztési Kft.-ben pedig kifejezetten piaci alapú tevékenységet folytatnak. Fontos mérföldkő volt a VOSZPort digitális vállalatirányítási platform létrehozása, a MultiMentor beszállítói program és az Energetikai Program elindítása energiaszövetkezetek alakításával. Várhatóan idén a VOSZ átadja Budapesten a saját tulajdonú Vállalkozók Házát, amely igazi találkozó pont lesz.
A VOSZ aktív tagja több kulcsfontosságú nemzetközi érdekképviseleti szervezetnek: Európai Kereskedelmi Szövetség, IOE, Munkáltatók Nemzetközi Szövetsége, az ILO, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, a Business at OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Üzleti Tanácsadó Testülete.
Az elnök szerint a VOSZ a korábbi erős alapokon, erős értékeire építve, egy teljesen megújult, több lábon álló, modern, aktív és a támogató partner együttműködő feladatát jól betöltő Szövetségként működik. Eppel János kitért a társadalmi szerepvállalásra is. A Prima Primissima díjrendszer és a vármegyei Prima díjak továbbra is a szervezet presztízsprogramjai közé tartoznak, erősítve a vállalkozói és kulturális közösséget, emellé csatlakozott a VOSZ Páholy, valamint a VOSZFeszt is. A Magyar Vállalkozók Napja, minden év decemberének első péntekén, immár jeles napnak számít.
„A körülmények soha nem voltak olyan nehezek, mint jelenleg. Új világrend van kialakulóban, amelyben a kisebb országoknak sokkal nehezebb lesz megtalálniuk a helyüket. Egy kis országnak, mint amilyen Magyarország is, az érdekei mentén kell megkeresnie az összes értelmes kapcsolódási pontot. Régi szövetségi kapcsolatok gyengülnek meg és rendeződnek át. A régiók versenyében rossz hír, hogy Európa ebben a versenyben a gyengébben teljesítők közé tartozik, a hosszú távú innovációs versenyképességben komoly lemaradásban van. Ebből a helyzetből úgy lehet jól kijönni, hogy mindenki kihozza magából a legjobbat. Összefogással és együttműködéssel pedig együtt hozzuk ki a legtöbbet. A VOSZ ezekhez a közös feladatokhoz partnerséget kínál és partnerséget kér. A VOSZ erősebb, mint négy éve volt, és biztos vagyok benne, hogy négy év múlva sokkal erősebb lesz, mint ma” – összegezte Eppel János.
Gyalog Zsolt, a VOSZ Energetikai Szekciójának elnöke felhívta a figyelmet, hogy a Covid-járvány óta immár a harmadik energiaválság nehezíti a gazdaság működését. A VOSZ-nak azonban mindenre van válasza, így az energetikai kérdésekre is. A nagyvállalati energetikai gyakorlatok megfelelő struktúrával és mérnöki támogatással kkv méretben is működőképesek, sőt, jelentős profitnövelő potenciált hordoznak. A csoportos energiabeszerzés technikai folyamatában ezekre figyelnek: hogyan zajlik a tendereztetés, milyen adatszolgáltatás szükséges a vállalkozások részéről, miként történik az ajánlatok összehasonlítása, valamint hogyan biztosítható az egyedi szerződéskötés mellett a közösségi alkuerő. Strukturált módon árversenyre kell kényszeríteni az energiakereskedőket, miközben a szerződéses feltételek – árképzés, kockázatkezelés, lekötési struktúra – is optimalizálásra kerülnek. A csoportos energiabeszerzéssel a közös piaci fellépés olyan alkuerőt biztosíthat, amely akár 10-45 százalékkal kedvezőbb áram- és gázárakat eredményezhet, jelentősen csökkentve a vállalkozások közvetlen energiaköltségeit. Április végéig minden vármegyében szakmai fórumokon tájékoztatják a vállalkozásokat, így hamarosan Székesfehérváron is ismertetik elképzeléseiket. Arra kívánják ösztönözni őket, hogy alakítsanak energiaszövetkezetet, amihez a VOSZ megad minden segítséget. A mintaprogram Debrecenben már elindult 2026. március 11-én.

Kozák Ákos, a VOSZ társelnöke, az Egyensúly Intézet gazdaságkutatási igazgatójaaz ország és a vármegye gazdasági helyzetét elemezte prezentációjában. Rámutatott, hogy az elmúlt három évi gazdasági stagnálás mögött a potenciális növekedési képesség csökkenése húzódik, ez egyben egy ciklikus átmeneti hatás eredménye. A vállalkozások eredményességének csökkenését erősen befolyásolja a stagnáló lakossági fogyasztás, amely csak lassan lép növekvő pályára – pedig a fogyasztás a teljes GDP 60-70 százalékát adja. Az Intézet 2026-ra legfeljebb 1,5-2 százalékos GDP-növekedést prognosztizál, igaz, már ez is elmozdulást jelent. Mint mondta: „ahhoz, hogy Magyarország felzárkózzon a régiós versenytársakhoz, a csehekhez, a lengyelekhez, évi 2-3 százalékos, 10 éven keresztül tartó folyamatos növekedés kell”. Kozák Ákos bejelentette, hogy a VOSZ új szolgáltatásaként hamarosan a helyi irodákban is elérhetőek lesznek a havonta frissülő országos, területi és vármegyei gazdasági adatok, amelyek segíthetik a tervezést, a munkát. Megemlítette, hogy tavaly Magyarországon 70 ezer betöltetlen álláshely volt, Somogyban ebből 1280 – ha a vármegyében elindulnak a beruházások, nem lesz könnyű szakképzett munkaerőt találni, az értük folytatott harc pedig hatással lesz a bérekre is. A rendszeres bruttó átlagkereset országos szinten tavaly decemberben 705 ezer forint, míg Somogyban 574 ezer. Jelentős a különbség az országos 4,5 százalékos és a vármegyei 7 százalékos munkanélküliségi adat között is.

A fórumon elhangzott, hogy a VOSZ Multimentor beszállítói programja már elindult három vármegyében (Hajdú-Bihar, Zala és Pest) a PwC Magyarország és az Egyensúly Intézet közreműködésével. A VOSZ a személyes konzultációkat követően igyekszik összekötni a kkv-kat nagyvállalatokkal, a „Legkivállóbbakat a legnagyobbakkal” szemléletet követve. A Széchenyi Kártya Program folytatása mellett a működés fő pillérei a tanácsadás, a képzés és a közösségépítés. Több mint 70 partneri megállapodást kötöttek (34 országos, 28 helyi és 10 kiajánlható partner) különböző adótanácsadó-, utóképző cégekkel, elektronikus szolgáltatást végző társaságokkal, egyetemekkel. A VOSZPort digitális platform fejlesztése folyamatos, idén további új elemekkel bővül majd.
A vállalkozói fórum után megtartották a VOSZ Somogy Vármegyei Szervezetének beszámoló taggyűlését, amelyen elfogadták a szervezet 2025. évi beszámolóját és a 2026. évi terveket. Csizmadia Gábor elnöki beszámolójában elmondta, hogy a vármegyei szervezetüknél rendkívül fontos az alulról való szerveződés, mert így lehet valóban hatékony, eredményes közösséget építeni. Kiemelte, hogy A NAV-val aláírt stratégiai együttműködési megállapodást elkezdték tartalommal megtölteni, szakmai rendezvényeket szerveznek (több alkalommal az induló vállalkozósoknak is), stratégiai megállapodást kötöttek a vármegyében a Kereskedelmi és Iparkamarával, és egyre szorosabb az együttműködés vállalkozásfejlesztési témákban is a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége helyi szervezetével. Megalakult a VOSZ Női Vállalkozói Szekció somogyi csoportja, és egyre aktívabban dolgozik. A Széchenyi Kártya Programban tavaly 810 kérelmet fogadtak be, 33 milliárd forint értékben, ami visszaesés a 2024-es adatokhoz képest. Október 16-án tartják a Somogy Vármegyei Vállalkozók napját, amelyen átadják az Év Vármegyei Vállalkozója díjat, valamint a Prima díjakat. Előbbire április 30-ig, utóbbira június 30-ig várják a jelöléseket.

A rendezvény végén zártkörű tisztújító közgyűlésen 5 évre Csizmadia Gábort újra megválasztották a vármegyei szervezet elnök-küldöttének, valamint megválasztották az új elnökséget, valamint a küldötteket is.
