Akik vitorláznak, azok tudják, hogy ha kell, akkor szembeszélben és erősödő hullámverésben is el lehet érni a túlpartra. Az út így is teljesíthető, de egészen más pályára van szükség, mint oldalszélben, vagy főleg, mint hátszélben. Ha alkalmazkodunk az időjáráshoz és ügyesen navigálunk, akkor partot érünk. Ha fittyet hányunk az elemekre, az akár tragédiához, a hajó felborulásához is vezethet. Pont, mint a bértárgyalásokon!

Közeleg az október vége, amikor meglesznek az előzetes adatok a 2025. év első 3 negyedévének a gazdasági számairól. Folytatódik tehát a bértárgyalás, a béralku előkészítése: gyűjtjük az adatokat, információkat és rendszeresen tárgyalunk tagjainkkal és a gazdasági kormányzattal is. Két hét múlva jön a VOSZ Barométer harmadik negyedéves jelentése, amelyből látni fogjuk vállalkozói tagságunk állapotát, hangulatát, véleményét, kiemelten a bérezési kérdésekben is.

Az már most is látszik, hogy az idei évre várt dinamikus (3,4%-os) gazdasági növekedés helyett egy tavalyihoz hasonló, fél százalék körüli eredménnyel kell együtt éljünk. A különbség brutális, de ha belegondolunk, nem is annyira meglepő: hiszen a tavaly ősszel még reálisnak látszott az ukrajnai tűzszünet és a békefolyamat elindulása, így a nemzetközi piacok normalizálódása, amely megalapozta volna a kockázati felárak zuhanását, a bizonytalanság megszűnését és a visszatérést a gazdasági növekedési pályára. Ehelyett romlott a helyzet: a háború eszkalációja, vámháború, közel-keleti konfliktusok tépázzák a világ gazdaságát 2025-ben, így a mi régiónkat is. Európa szenved, Németország– mint legjelentősebb külkereskedelmi partnerünk - gazdasága is gyengélkedik, a piaciok befagytak, a megrendelések visszaestek. A kis, nyitott magyar gazdaságra továbbra is nehéz idők járnak. Immár harmadik éve nincs érdemi növekedés itthon, de még vérrel-verejtékkel tartjuk az állásainkat – átvitt és a szó szoros értelmében is!

Minden józanul gondolkodó tárgyaló partnerünk érti, hogy egy 3,4%-os, dinamikus gazdasági növekedésre alapuló bérfelzárkóztatási program nem folytatható az eredeti tervek szerint, hiszen a megállapodás alapja nem teljesül. Főleg úgy, hogy tavaly sem nőtt a gazdaságunk érdemben, de a béreket 13% fölött kellett emelniük a cégeknek (a kötelező minimálbér 15%-kal, a garantált bérminimum 10%-kal nőtt 2024-ben.) A béremelési pályát igazítani kell a megváltozott körülményekhez! A tavaly kötött bérmegállapodásban szereplő képlet a dinamikus gazdasági körülmények közötti korrekciót jól szabályozná, de nyilvánvalóan nem alkalmas egy teljesen más pálya esetén.

Egy gazdasági stagnálás-közeli állapot és az infláció megélénkülése (a stagfláció fenyegetése) teljesen más reagálást igényel, mint egy dinamikus GDP növekedés, mérsékelt inflációval! Stagfláció közeli helyzetben a foglalkoztatás, a gazdasági aktivitás megtartása, az infláció kordában tartása lehet a reális cél. Ha nem döntünk higgadtan, ha nem veszünk tudomást a körülöttünk zajló változásról, akkor a felborulhat az egyensúly, a tartalékaikat vesztő vállalkozások egyre nagyobb része dobja be a törülközőt és bezár. Ezzel megszűnnek a munkahelyek is, amelyet a lazuló munkaerőpiac már nem tud felszívni és egyre több térségben komoly problémák adódhatnak.

Sokan mondják, hogy ha nem emelkednek a bérek, akkor a munkavállalók elmennek külföldre dolgozni. Ezért kell a kötelező legkisebb béreket emelni. A magasabb bér elérése alapvetően fontos, de a megoldás biztosan nem a kötelező minimálbér emelése! Azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ha a cégek megtehetnék, hogy béremeléssel megtartsák a munkatársaikat, akkor azt mégsem teszik meg, hanem elengedik őket és inkább tönkre mennek munkatársak hiányában! Aki tud, az nyilvánvalóan emel – ahogy sok cégnél és ágazatban meg is valósul –, ez nem kötelező minimálbér kérdése. Aki nem tud emelni, az akkor sem fog tudni, ha azt kötelezően előírják – hanem kiszáll, bezár, megszűnik. A bér első sorban nem döntés kérdése, hanem gazdasági lehetőség – a bevételek, költségek, eredmény – határozza meg. A piacgazdaságot ne keverjük össze az 1990 előtti központi bérgazdálkodással, mert annak láttuk az eredményét, hogy hova vezet!  A bérek emelkedésére alapvetően a termelékenység növekedése teremti meg a lehetőséget. Ha mesterségesen túlfeszítjük a húrt és piactól, helyi lehetőségektől, ágazattól függetlenül irreális bérnövelésre kényszerítünk mindenkit, akkor az elvándorlás nemhogy csökken, hanem növekszik, hiszen bezáródnak a magyarországi lehetőségek a munkavállalásra – hiszen csökken a foglalkoztatók és ezzel a munkahelyek száma – és ha beindul az infláció, akkor a pénzünk egyre kevesebbet ér... A kikényszerített béremelés a talpon maradó a cégeket és ágazatokat az árak további emelésére kényszeríti, így az amúgy is élénkülő – de ma még uralt – infláció ismét elszabadulhat. Mindez már a jövő év elején éreztetheti hatását, ha nem figyelünk oda és nem jól döntünk. Ezért mondjuk azt, hogy a bértárgyalásoknak ez az igazi tétje és ez a közös felelősségünk!

Én bízom a megállapodásban, a munkavállalók belátásában, hiszen egy kissé mérsékeltebb minimálbér-emelést még mindig könnyebb elviselni, mint a cégek megszűnését, a munkanélküliség megugrását, az infláció elszabadulását. Bízom a gazdasági kormányzat támogatásában is, hiszen ezekben a viharos időkben új és újabb támogatásokkal próbálja segíteni az arra nyitott vállalkozásokat – gondoljunk csak a Demján Sándor Programra, a beruházásösztönzésre, a finanszírozási költségek csökkentésére és sok más programra. A dolgozó emberek is komoly juttatásokat kapnak: családtámogatás fokozása, gyermekvállalási juttatások utáni adócsökkentés, első lakáshoz jutás támogatása, a nyugdíjasok és a 25 év alattiak munkavállalásának adózási előnye és még sorolhatnánk.

Mi mindezekkel együtt – vagy mindezek ellenére – úgy látjuk, hogy a bérfelzárkóztatás, a reálbér növekedése a bajok ellenére is folytatódhat: a vállalkozások is készek odatenni magukat és a növekedést többszörösen meghaladó mértékben tovább emelni a béreket – az infláció felett is. Joggal bízhatunk benne, hogy a kormányzat is segíteni fog – a költségvetést tekintve erőn felül is –, hiszen a most folyó tárgyalásokon nyitottságot mutatott az élőmunka-terhek további csökkentésére. De ami elengedhetetlenül fontos: csakis olyan béremelést szabad kötelezően előírni, amely a számok alapján, józan ésszel még vállalható, amely mesterségesen nem hajtja fel túlságosan a bérigényeket és amely így nem okoz újabb elviselhetetlen költségsokkot. Olyan megállapodás kell, amely nem kényszeríti feladásra, bezárásra a vállalkozókat, hanem arra ösztönzi, hogy maradjanak a magyar piacon és tartsanak ki. Mi abban bízunk és azért teszünk meg mindent, hogy megőrizhetőek legyenek a foglalkoztatási eredmények és megmaradnak a fejlődésre képes és kész cégek is, hogy a nemzetközi folyamatok jobbra fordulása esetén készen álljanak a beindulásra és fejlődésre.

Perlusz László,

a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára