2023. június 29-én Időközi Küldöttválasztó Gyűlést tart a VOSZ Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezete. Az erről szóló hirdetményt IDE KATTINTVA olvashatja.
Tagi tájékoztató az időközi küldöttválasztásról
- A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségében (továbbiakban: VOSZ vagy Szövetség) az Időközi Küldöttválasztó Gyűlést (továbbiakban: IKGY) a VOSZ alapszabálya és az Elnökség határozata alapján kerül megszervezésre és megtartásra. Ezen tájékoztató kizárólag információs célokat szolgál és nem helyettesíti a VOSZ alapszabályában és elnökségi határozatában írottakat.
- Az időközi küldöttválasztáson megválasztott küldött megbízatása az ötéves választási ciklus végéig tart – vagyis a legutóbbi rendes Területi Küldöttválasztó Gyűlésen szerzett mandátumok lejártáig.
- Az IKGY hirdetményi úton kerül összehívásra: a vonatkozó hirdetményt az előírásoknak megfelelően az IKGY napját legkésőbb 15 nappal megelőzően a VOSZ internetes honlapján, valamint két országos napilapban közzétettük. A minél teljesebb körű részvételt elősegítendő az adott választási területhez tartozó tagok az IKGY-ról külön tájékoztatást (meghívót) is kaptak.
- A Szövetség időközi küldöttválasztására vonatkozó hirdetményben az IKGY helye és ideje, a napirendje, választható küldöttek száma és a határozatképességre vonatkozó előírások kerülnek meghatározásra.
- Az IKGY zártkörű rendezvény, azon az adott küldöttválasztási területhez tartozó és a választásra regisztrált tagok (a Titkárság által készített lista szerint) vehetnek részt. További részvevők – ide nem értve a Titkárság munkatársait - csak az Elnökség engedélyével vehetnek részt a Gyűlésen.
- Az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagokat közvetlenül az adott IKGY előtt és helyszínén, az Elnökség által meghatározott formában, írásban regisztrálni kell (jelenléti ív).
- A tag tagsági jogainak gyakorlására legalább teljes bizonyító erejű magánokiratban (két tanú adataival és aláírásával ellátott, vagy cégszerűen aláírt) eseti vagy állandó meghatalmazást adhat.
è Tehát a Időközi Küldöttválasztó Gyűlésen a tagot
- vagy önmaga (természetes személyként; egyéni vállalkozónál),
- vagy a vállalkozás törvényes képviselője (vezető tisztségviselője),
- vagy meghatalmazás alapján, egy cselekvőképes természetes személy
képviselheti (azzal, hogy a tag megválasztása esetében a küldötti jog gyakorlására ezen meghatalmazás nem terjed ki).
- A Szövetségbe nem természetes személy tagja (pl. társas vállalkozás) a tagsági jogait vezető tisztségviselője („törvényes képviselő”) útján gyakorolja, aki ezen a címen személyében a Szövetség tisztségeire választható.
- Ha a tagot egy olyan természetes személy képviseli meghatalmazottként, aki nem a tag törvényes képviselője (nem vezető tisztségviselője), akkor ez a személy ugyan részt vehet a választáson (szavazhat a tag nevében), de tisztségre nem választható, így Küldött sem lehet.
- A tagot csak egy természetes személy képviselheti, továbbá egy természetes személy csak egy tagot képviselhet egy eljárás során.
- Az Időközi Küldöttválasztó Gyűlés akkor határozatképes, ha a küldöttválasztási területhez tartozó tagok 50 %-a + 1 tag jelen van. Határozatképtelenség miatt megismételt IKGY megtartására az eredeti időpontot követően, 1 óra elteltével, változatlan helyszínen és napirenddel kerül sor, amely ekkor már a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes.
- Küldöttnek bármelyik, az adott küldöttválasztási területhez tartozó tag jelölhető
- A küldötti tisztségre természetes személy tag (egyéni vállalkozó), vagy jogi személy tag vezető tisztségviselője jelölhető (tehát pl. Kft. ügyvezetője).
- Küldöttjelöltet jelölni az adott küldöttválasztási területhez tartozó tag jogosult. Egy tag több tagot/személyt, valamint saját magát is jelölheti Küldöttnek.
- Küldöttet jelölni az Elnökség által erre a célra rendszeresített jelölő lapon, minimálisan teljes bizonyító erejű magánokirati formában lehet (két tanú adataival és aláírásával ellátott, vagy cégszerűen aláírt jelölőlap / ld. alább!).
- A jelölés akkor érvényes, ha a teljes körűen kitöltött jelölőlap legkésőbb az adott Időközi Küldöttválasztó Gyűlés szavazási eljárása megkezdéséig a Levezető Elnök részére eredeti példánya átadásra kerül. A meghirdetett küldöttválasztásra vonatkozó jelölést az adott Küldöttválasztás napját megelőző második munkanapig a Szövetséghez és/vagy a Szövetség adott megyei/regionális szervezetéhez is le lehet adni.
- Az adott küldöttválasztási területre vonatkozóan beérkezett érvényes jelölések alapján a küldöttjelöltek listája az IKGY helyszínén folyamatosan megtekinthető.
- Küldöttek, illetve pótküldöttek azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Gyűlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben az adott küldöttválasztási területhez rendelt Küldött, illetve pótküldött számnak megfelelő, legtöbb szavazatot kapták.
- A küldöttekről egyenként kell szavazni, külön a megyei elnök küldöttről és külön a többi területi küldöttről. Ha a területhez tartozó lehetséges küldöttszámmal megegyező számban megtörtént a küldöttválasztás, akkor a többi küldöttjelöltet pótküldötté választják.
- Ha egy küldöttjelöltre egyenlő számú szavazat érkezik, a szavazást meg kell ismételni; ismételt szavazategyenlőség esetén a küldöttjelölt jelölését elvetettnek kell tekinteni.
- Ugyanaz a természetes személy csak egy küldötti mandátummal bírhat, illetve rendelkezhet.
- A küldöttállításhoz szükséges (mellékelt) „Küldött jelölő lap és elfogadó nyilatkozat” a VOSZ hivatalos internetes oldalán elérhető (letölthető), kérésre e-mail útján is rendelkezésre bocsájtjuk.