A negyven önkéntes nagyrészt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Budapesti és Pest Vármegyei Szervezetének Fenntarthatósági munkacsoportjának tagjai voltak. Érkeztek még barátok és családtagok is, valamint az Északi Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet 6 fős nyugdíjas csapata.
A főszervező, Dorner Attila 6 kisebb részre osztotta a területet, majd a munkavédelmi oktatás után elkezdődött a hulladékgyűjtés. Voltak, akik az Ártéri Parkerdő részen, mások a vendéglátóegységek környékén dolgoztak, egy csapat pedig átment az Újpesti vasúti hídon és a Római-part egy részét is megtisztította.
Gyűjtés közben megállt mellettük egy autó, a sofőr érdeklődött, hogy mit csinálnak. Attila elmondta, hogy ez önkéntes hulladékgyűjtés a TeSzedd! mozgalom keretében. A környéken lakó fiatal, haza vezetett, majd hozott zsákot és szedőpálcát, és 10 percen belül csatlakozott a csapathoz.
A hulladékgyűjtés egyik újdonsága, hogy a műanyagot külön zsákokba gyűjtötték, majd elszállították újrahasznosításra.Az esemény végén a Kabin vendéglátóhely kuponokat biztosított az önkénteseknek, akik kedvezményesen ehettek egy finom ebédet a helyszínen.
Ha valaki szeretne csatlakozni a Vállalkozói közösséghez, a Facebook-csoportot az alábbi linken találja:
https://www.facebook.com/groups/fenntarthatosag
A kezdeményezést támogató vállalkozók és felajánlásaik:
- FB Jegyző Kft.: részvétel és facsemete-ültetés,
- Fáklya rádió: rádiós beharangozó és helyszíni riportok,
- NUXON Magyarország: részvétel és az esemény hirdetése,
- EU-Contax Számviteli Kft: részvétel,
- COLLAB Mentoring: részvétel és 3 db 2 fős Természetgyógyász Nap belépőjegy a Naturportal jóvoltából, Buzás Zsuzsanna 1 alkalmas ESG tanácsadása, 2 fő révételi lehetősége SDGs Game programon,
- Climate Action: 3 résztvevőnek fát ültetnek,
- Bodó Péter EV: részvétel és tanácsadás a pénzügyi fenntarthatóságról 1 főnek,
- Kreatív-Hatos-Kertek: részvétel,
- MC60 Medical Egészségcentrum: részvétel és elsősegélynyújtás,
- Tombert-Solar Group Kft.: részvétel.