Rövid időn belül elérte az első jelentősebb mérföldkövet a VOSZPort hazai fejlesztésű szoftver, amely a magyar kkv-szektor operatív folyamatainak segítője. Folyamatosan bővült a kezdeti elképzelés, tudtuk meg Barabás Tamástól, aki a projekt indulásáról, a két évvel ezelőtti eseményekről is beszámolt. Míg az eredeti elképzelés egy vállalkozói piactér létrehozása volt, azóta a VOSZPort jelentősen bővült és átalakult, és ma már egy digitális vezérlőpultként működik. „A kezdeti elképzelést egy vállalkozói vezérlőpulttal egészítettük ki, és több olyan fejlesztést valósítottunk meg, amelyeket eredetileg nem terveztünk" – mondta Barabás Tamás. A projekt során jelentős kihívásokkal kellett szembenézniük, köztük a hosszú közbeszerzési eljárásokkal, amelyek jelentősen lerövidítették a fejlesztési időszakot. Azonban a csapat erőfeszítései révén sikerült behozniuk az elveszített időt és elérniük a kitűzött célokat.
Az elmúlt hónapokban számos workshopot és tájékoztatót tartottak, ahol a résztvevők kipróbálhatták és megismerhették a VOSZPort előnyeit: „A nagy érdeklődés azt mutatja, hogy a hazai kkv-k számára fontos és hasznos megoldást kínál a rendszer”. A digitális vezérlőpult funkciói egy regisztrációt követően érhetőek el, majd a háttérben egy algoritmus segíti, mely a cég mérete, létszáma, működési formája alapján ajánlást is tesz a felhasználónak arra, hogy mely szoftver megoldások lehetnek leghatékonyabban a segítségére. A VOSZ csapatához beérkezett eddigi visszajelzések alapján a felhasználók hasznosnak találták a rendszert: „ez is azt igazolja, hogy valóban olyan személyek készítették, akiknek van vállalkozása, és tudják mire van szüksége a hazai kkv-szektor szereplőinek”. Továbbá a regisztrált felhasználók külön kiemelték a linkgyűjteményt, a funkciók és menüpontok egyszerűségét, valamint a testreszabhatóságot, ami nagy segítséget jelent a cégvezetőknek. Az első ezer regisztráló számára bővített hozzáférést és különleges előnyöket biztosított a VOSZ, köztük például 5 éves hozzáférést a CRM ügyfélkapcsolat-kezelési rendszerhez.
A VOSZPort 80 százaléka jelenleg is és a jövőben is díjmentesen elérhető
Ha valaki nem került be az első ezer regisztráló közé, akkor sincs ok a csüggedésre, ugyanis a rendszer több szolgáltatást és funkciót díjmentesen kínál. Ide tartozik a számlázó, a céginformációs szolgáltatások, a hitelkalkulátor, a linkgyűjtemény és a tudástár. „A banki tranzakciós modul is népszerű, amely lehetővé teszi a vállalkozások számláinak egyszerű kezelését. A szoftveren keresztül lehetőség van a banki tranzakciókat kezelni, lekérdezni és követni. Ez azért fontos, mert itt egy helyen van a számlázója, a bejövő-kimenő számlák valamint ezek kifizetése is sokkal egyszerűbben nyomonkövethető, és visszakereshető, ha szüksége van rá” – hívta fel a figyelmet a VOSZ társelnöke.
Továbbá díjmentesen egy kattintással lehet lekérdezni a cégre szabott támogatás- és forráslehetőségeket, a kkv-besorolást illetve a saját céginformációkat is. A VOSZPort-on belüli fejlesztések és bővítések folyamatosan zajlanak, és a közeljövőben további modulok és integrációk várhatóak. Barabás Tamás elárulta, hogy még számos együttműködést terveznek új szoftverfejlesztő partnerekkel annak érdekében, hogy minél szélesebb körben bemutathassák a hazai kkv-knak elérhető IT szolgáltatásokat. Az idei évben a VOSZPort tervei között szerepel a webshop integrációs lehetőségeinek vizsgálata, valamint a támogatások és hitellehetőségek előszűrésének lehetősége, mely leegyszerűsítené a vállalkozások keresését. „A fő cél az, hogy a VOSZPort minél több kkv-hoz eljusson, és segítséget nyújtson mindennapi tevékenységeikhez. Ennek érdekében hamarosan elérhető lesz a VOSZPort mobilapplikációs verziója is, amely további kényelmet és rugalmasságot biztosít a felhasználóknak” – hangsúlyozta Barabás Tamás.
Edukáció és felzárkóztatás a VOSZPort jövője
A VOSZPort rendszerének moduláris felépítése lehetővé teszi az egyszerű kivitelezést és a folyamatos fejlesztéseket. A hosszútávú célok között szerepel a mesterséges intelligencia alapú megoldások beintegrálása a VOSZPortba. A VOSZ társelnöke kifejtette: „bár még számos ismeretlen tényezőt kell figyelembe venni, a kkv-k számára fontos, hogy időben megismerjék és alkalmazzák ezeket az innovatív megoldásokat. Az időben történő bevezetés jelentős hatékonyságnövekedést eredményezhet, és a vállalkozások képesek lehetnek akár a forgalmuk megkétszerezésére is 2030-ra.” Azok a vállalkozások, akik lemaradnak és nem tudják alkalmazni ezen új megoldásokat, azoknál 20–30 százalékos visszaesés is prognosztizálható. Ebből kiindulva a hatékonyságra jelentős behatással lesz a fejlődéssel és újításokkal való lépéstartás. Barabás Tamás szerint lényeges, hogy időben lépjenek a hazai kkv-szektor tagjai, és fel tudjanak zárkózni. Ehhez igyekeznek segítséget nyújtani a VOSZPorton keresztül is, mely számos olyan szoftvert és szolgáltatást integrált, melyek a napi adminisztrációt és működést hivatottak megkönnyíteni, leegyszerűsíteni.
Egyéni vállalkozóknak, cégek képviselőinek vagy akár munkatársainak is nyitott a VOSZPortra való díjmentes regisztráció. Bővebb információ a www.voszport.hu honlapon érhető el.