Bánné dr. Gál Boglárka, a B-A-Z. Vármegyei Közgyűlés elnöke köszöntő beszédében kiemelte, hogy az ilyen infrastrukturális fejlesztések a vármegye fejlődését és gazdasági megerősödését szolgálják. „Az utóbbi években 13 milliárd forinttal több mint ezer vállalkozást támogatottunk, mindez szervesen hozzájárult hatezer munkahely megtartásához”– mondta a boon.hu tudósítása szerint.
Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években a családbarát és gazdasági ösztönző fejlesztések álltak a középpontban, melyek hozzájárultak a települések fejlődéséhez és a vállalkozások támogatásához. A közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a VOSZ új irodája jelentős szerepet fog játszani a jövőbeli gazdasági fejlődésben, és bízik benne, hogy az új szolgáltatásokkal és termékekkel hozzájárulnak a megye vállalkozásainak sikeréhez.
Miskolc polgármestere, Veres Pál (a vezető fotón beszédét mondja) arról szólt, hogy a városvezetés kiemelten fontosnak tartja a vállalkozásokkal való együttműködést. Visszaemlékezett arra, hogy már az új vezetés megválasztása után közvetlen kapcsolatot kezdeményezett a VOSZ-szal, hogy szoros együttműködés révén támogassák a helyi gazdaságot és vállalkozásokat.
Az új iroda az ügyfeleket Miskolcon a Kazinczy Ferenc utca 4. szám alatt várja.
(Fotó: Ujlaki Attila és VOSZ)