Az ünnepélyes megnyitón a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Békés vármegyei elnöke köszöntötte a résztvevőket. Losonczi István (a fotón balról a harmadik) elmondta, nem csupán egy új helyszínről van szó, hanem egy mérföldkőről a szervezet életében. Megjegyezte, hogy az iroda kialakítása helyi vállalkozók keze munkáját dicséri, külön kiemelve a Nagy és Társa Kft. szerepét a megújulásban. Mint fogalmazott, a VOSZ békéscsabai irodája korábban elsősorban a Széchenyi Kártya Program hitelek első számú ügyintézőhelyeként működött. Mostantól azonban az iroda tevékenysége kibővül egy vállalkozásfejlesztési részleggel, amely új dimenziót ad a munkájuknak. Így a finanszírozási lehetőségek biztosítása mellett immár a fejlődés, az innováció, valamint a vállalkozások sokoldalú, személyre szabott támogatása is központi szerepet kap majd – tudósított a beol.hu.

A csabai Széchenyi Kártya Programiroda nem csak infrastruktúrájában újult meg

Dr. Rákóczi Attila, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója beszédében kiemelte, a Békéscsaba szívében, a Csaba Center harmadik emeletén található iroda nemcsak infrastrukturálisan újult meg, hanem egyúttal szolgáltatásfejlesztés is történt. Szerinte leginkább azok a vállalkozások profitálnak majd ebből, akik ide betérnek, illetve azok az ügyfelek, akik különböző szaktanácsért fordulnak hozzájuk. Megjegyezte, a Békés Vármegyei Kormányhivatal korábban már kétszer is együttműködési megállapodást kötött a VOSZ Békés vármegyei szervezetével. Hozzátette: minden olyan vármegyei szervezetet, amely a gazdaság működtetésében, fejlesztésében vagy a munkahelyek teremtésében részt vesz, kiemelt partnerként kezelnek.
Ha nincsenek vállalkozások, közszolgáltatások sincsenek

Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke arról beszélt, hogy a VOSZ Békés vármegyei szervezetével közösen olyan terveket szeretnének készíteni, amelyek valóban a vármegye gazdaságának fejlesztését erősítik, beleértve a kis- és középvállalkozásokat, illetve a nagyvállalatokat is. Molnár Sándor hangsúlyozta, ha nincsenek vállalkozások, akkor a közigazgatás, a politika, az önkormányzatok nem tudnak működni. Közölte, hogy a hivatali szemléletet át kell alakítaniuk szolgáltatói szemléletté, hiszen nekik az a feladatuk, hogy kiszolgálják a vállalkozásokat, illetve megteremtsék azt a környezetet számukra, amiben meg tudnak erősödni. Megjegyezte, hogy a vármegyei önkormányzat úgy tervezi, hogy VOSZ-szal közösen segít a vállalkozásfejlesztésben, illetve a pályázatírásban is.
Új program indul a fiatal vállalkozások számára

Barabás Tamás, a VOSZ Vállalkozásfejlesztési Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, Békés vármegyében valamivel átlag feletti a kis- és középvállalkozások száma az országos adatokhoz képest, így szerinte különösen indokolt egy ilyen iroda működtetése. Az itt dolgozó tanácsadójuk feladata többek között az lesz, hogy foglalkozzon a vállalkozások problémáival, illetve olyan partnereket ajánljon számukra, akik segíteni tudnak nekik egy-egy speciálisabb kérdésben. Megemlítette, hogy új ötleteket is kidolgoznak, januártól indul például az öt évnél fiatalabb vállalkozások számára egy önálló stratégiai program, amivel a lemorzsolódási arány csökkentését tűzték ki célul.
Összefogásra és teljesítményre van szükség az eredményesség érdekében

Eppel János, a VOSZ elnöke kitért arra, hogy az új csabai iroda a VOSZ stratégiájának megtestesülése. A céljuk ezzel ugyanis az volt, hogy
- egyrészt ne csak központilag, hanem az ország fontos gazdasági gócpontjain is jelen legyenek,
- másrészt ne csak elméleti, hanem gyakorlati megoldásokkal is segítsék a vállalkozások munkáját.
A digitális megoldásokon túl a jövőben is a személyes kapcsolat megteremtésében hisznek, ehhez pedig korszerű tér és infrastruktúra kell. A kemény gazdasági helyzetre reflektálva pedig kijelentette, hogy a magas teljesítmény és az összefogás elengedhetetlen lesz ahhoz, hogy a vállalkozások sikeresek legyenek. Végezetül hozzátette, hogy január elsejétől a KAVOSZ egy 3 százalékos, kedvezményes kamatú hitellel erősíti a Széchenyi Kártya Program ajánlatát.
A rendezvény végén jelképes szalagátvágással hivatalosan is átadták a nagyközönségnek a VOSZ új békéscsabai Vállalkozásfejlesztési és Széchenyi Kártya Programirodáját.
(Fotók: Bencsik Ádám)
