Nincs könnyű helyzetben az, aki mostanában veszíti el az állását. A KSH adatai szerint a munkakeresés ideje átlagosan 9,9 hónap, de a munkanélküliek több mint 30 százalékánál akár egy évig is elhúzódhat.
Az elmúlt néhány évben jelentősen nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség, nemre és korra való tekintet nélkül (csak az 55–74 évesek körében nőtt a munkanélküliségi ráta, illetve a közfoglalkoztatottak száma csökkent 14 ezerrel), ez azonban most megváltozhat…
Az infláció és az energiaválság miatt márpedig sok vállalkozás számára óriási kihívást jelent a megnövekedett költségek kigazdálkodása. Már most borítékolható, hogy lesznek olyan cégek, amelyek kénytelenek lesznek a munkaköltségeken spórolni, a dolgozók így jelentős leépítésekre számíthatnak.
Munkanélkülinek lenni a jelenlegi gazdasági helyzetben a lehető legrosszabb opció, így valószínűsíthető, hogy a munkavállalók alkupozíciója jelentősen megváltozik majd. A tömeges elbocsátások miatt könnyen elképzelhető, hogy az elmúlt időszakban megszokott trend – miszerint a munkavállalók voltak előnyösebb helyzetben és ők diktáltak a piacon – megfordulhat. Ez ugyanakkor jó hír lehet azoknak cégeknek, amelyek most toboroznának új kollégákat, hiszen sokkal nagyobb merítésből válogathatnak.
Valószínűsíthető, hogy elsősorban gazdasági okai vannak, hogy a magyarok döntő többsége álláskeresés során a fizetést tartja a legfontosabb szempontnak. Egy friss kutatásból szerint a legtöbben még akkor is a magasabban fizető állást választják, ha az nem jár egyéb bónuszokkal, vagy képzési-, fejlődési lehetőséggel. A stabil kiszámítható jövedelem minden eddiginél fontosabbá vált, így a jövőben ezzel tudják majd a cégek a munkavállalókat leginkább megfogni – írják a Jobinfo.hu szakértői.
A Jobinfo.hu, Magyarország egyik legrégebbi és leginnovatívabb állásportálja, most azok számára kínál kedvezményes álláshirdetési lehetőséget, akik új munkaerőt keresnek. Számukra a portál csomagajánlatai listaáraiból 1 darab álláshirdetés vásárlása esetén 10 százalék kedvezményt, több hirdetés esetén pedig a csomagkedvezményen felül 5 százalék extra kedvezményt biztosít. A Jobinfo.hu csomagjainak árát és részleteit ezen a linken tekintheti meg. A kedvezmény e-mailes rendelés útján vehető igénybe, az allasfeladas@jobinfo.hu címen, a tárgyban „VOSZ kedvezmény” megjelölésével.