A családi vállalkozások kerülnek a fókuszba a jászberényi konferencián augusztus 7-11. között. A fórum célja, hogy a Jászság és a Kunság gazdasági eredményeinek, értékeinek bemutatása mellett az anyaországi és a Kárpát-medencei gazdasági közösségek kapcsolatépítését és együttműködését segítse.
A rendezvénynek jó színteret ad a több mint tízezres látogatottságú, magyar értékmentő műhelyként működő „Kiemelkedő Nemzeti Érték” címet viselő, 32. alkalommal megrendezésre kerülő Csángó Fesztivál.
A rendezvény kiemelt eseménye lesz a „Vállalkozások határok nélkül a Kárpát-medencében” című fórum a VOSZ és a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma (KMVNF) szervezésében.
Időpont: 2024. augusztus 9. péntek, 10.00-13.00 óra.
Helyszín: Déryné Rendezvényház, Jászberény, Lehel Vezér tér 33.
Program:
10.00-10.05 – Köszöntő: Demján Sándorné, a VOSZ Női Vállalkozói Szekció tiszteletbeli elnöke.
10.05-10.25 – Megnyitó előadás: A vállalkozások szerepe a kulturális értékeink megőrzésében, a hagyományőrzésben. Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár, Kulturális és Innovációs Minisztérium.
10.25-10.40 – Generációk vállalkozást megtartó és formáló ereje a Kárpát-medencében. Czomba Csaba KMVNF elnök, VOSZ társelnök, VOSZ Szabolcs-SzatmárBereg vármegyei elnök.
10.40-10.55 – Pozitív értékrendre épülő jövőkép kialakítása a vállalkozásokban. Dr. Lits József VOSZ EB elnök, VOSZ Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei elnök.
10.55-11.25 – Kávészünet.
11.25-11.35 –A női vállalkozások gazdasági és társadalmi szerepvállalása. Gláser-Katona Zsuzsanna, VOSZ Női Vállalkozói Szekció társelnök.
11.35-11.45 – A női vállalkozások gazdasági és társadalmi szerepvállalása Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében. Fekete Anikó, VOSZ Női Vállalkozói Szekció Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei csoportvezető.
11.45-12.15 – Fenntartható helyénvalóság székelyföldi REL (rövid élelmiszer értékesítési lánc) fogyasztói klaszterek. Molnár Judith PhD kutató, helyénvaló helyi bolt ügyvezető, Székelyudvarhely.
12.15-12.30 – A Partium turisztikai vonzereje. Márkos Tibor Szatmári Iparosok Kamarája Egyesület, elnökhelyettes.
12.30-13.00 – Panelbeszélgetés a Kárpát-medencei turizmus helyzetéről és a fejlesztési lehetőségekről. Lőrincze Péter, VOSZ címzetes társelnök, Molnár Judith PhD kutató, helyénvaló helyi bolt ügyvezető, Márkos Tibor, Szatmári Iparosok Kamarája Egyesület elnökhelyettese. Moderátor: dr. Péterbencze Anna Anikó.
A többi nap programja a Déryné Rendezvényházban:
Augusztus 7. szerda 16.30-tól
16.30 – Fogadás, regisztráció.
17.00-Himnuszok.
Moderátor: Dr. Péterbencze Anikó – Csángó Fesztivál Alapítvány elnöke.
Köszöntők:
- Pócs János a Jászság országgyűlési képviselője,
- Budai Lóránt Jászberény város polgármestere,
- Demján Sándorné Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Női szekció tiszteletbeli elnöke.
Megnyitó:
Kozma Mónika, Pro Economica Alapítvány elnöke, Marosvásárhely,
Jászsági Hagyományőrző Egylet – Művészeti vezető: Dr. Bathó Edit,
Pál Mihály zeneiskolai tanár tanítványainak műsora,
Tóth Gabi és Papp Máté Bence „Egy a ritmusunk” műsora Gál Tibor és zenekara közreműködésével.
Augusztus 8. csütörtök, 10.00-16.30
Moderátor: Dr. Péterbencze Anikó – Csángó Fesztivál Alapítvány elnöke.
Pro Economica Alapítvány társrendező közreműködésével – Előadások, Interaktív program – Kerekasztal beszélgetés.
10.00-11.00 – Kárpát-medencei gazdasági kitekintés – előadó: Nagy Zsolt vállalkozó, az Erdélyi Mentorprogram kulcsmentora.
11.00-12.00 – Kárpát- medencei vállalkozói közösségépítés.
Előadók: Hajnal Virág Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető,
Kozma Mónika, Pro Economica Alapítvány elnöke.
12.00-13.30 – Ebédszünet.
13.30-14.20 – Pulsatio Meridiana előadás – Déli harangszó kenyér kezdeményezés, előadó: Pál Gyula.
14.20-14.50 -- „Élni érdemes” – Abkorovits Róbert nemzetközileg elismert NLP Coach, motivációs előadó, Szatmárnémeti.
14.50-16.20 – Vállalkozók őszintén – kerekasztal beszélgetés.
Moderál: Nagy Zsolt vállalkozó, Erdélyi Mentorprogram kulcsmentora.
Beszélgetőtársak: Bodor Áron, a SkiGyimes tulajdonosa – Gyimesfelsőlok és Szikra Szabolcs ügyvezető, Scintilla cégcsoport.
Programok a Lehel Vezér téren
Augusztus 8. csütörtök 10.00-tól augusztus 11. vasárnap 18.00-ig
Kárpát-medencei, jászsági és kunsági családi vállalkozások, termékbemutató és vásár.
Augusztus 9. péntek
15.45 – VETÉLKEDŐ Faragó Sándor igazgató vezetésével.
Budai Lóránt polgármester köszönti a versenyzőket.
„Értékeink a Jászságban és a Kárpát-medencében” Jászberényi iskolák 7. osztályos tanulóinak részvételével a Jászság Népi Együttes közreműködésével.
A vetélkedő eredményhirdetése.
17.00 – VÁSÁRMEGNYITÓ
Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője köszönti a családi vállalkozások jászsági, kunsági és Kárpát-medencei résztvevőit.
17.30-tól Tóth Gabi és Papp Máté Bence koncertje, Gál Tibor és zenekara közreműködésével.