A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vármegyei szervezetei 2024-ben márciusban és áprilisban tartják éves rendes beszámoló taggyűléseiket, melyekkel egyidőben vállalkozói fórum és országos elnöki látogatásokra is sor kerül. A vállalkozói fórumok célja, hogy a VOSZ tájékoztatást adjon 5 éves új stratégiájának és cselekvési programjának eddigi eredményeiről, a szövetség aktuális gazdaságpolitikai kérdésekre adandó válaszairól, valamint a vármegyei VOSZ-szervezetek beszámoljanak 2023-ban végzett munkájukról. A Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezet vállalkozói fórumát Budapesten a Bálna Rendezvényközpontban rendezték meg április 12-én.
Dr. Szabó Barna, az Egyensúly Intézet vezető közgazdásza a magyar gazdaság és a régió kilátásairól tartott előadást. Mint elmondta: Magyarország éves alapon számított 2023 negyedik negyedéves GDP-növekedése (0,4 százalék) az EU középmezőnyébe tartozik, azonban a negyedéves dinamika és a decemberi exportadatok aggodalomra adnak okot. Az uniós források elapadása és a költségvetés kifeszített helyzete miatt az állami beruházások jelentős része késlekedik. A magas kamatok miatt jelentősen visszaesett a háztartások beruházási aktivitása, ami negatívan hatott a vállalkozások teljesítményére is. A vállalkozások beruházásai például 12,1 százalékkal csökkentek 2023 harmadik negyedévében a 2022 harmadik negyedéves adathoz képest. A munkaerőpiac továbbra is feszes, igaz, már csökkenő mértékben. Az idei második félévtől már a reálbérek növekedése várható. Az Egyensúly Intézet szerint az infláció év végére 4,4 százalék lehet. Az euró árfolyama idén 394-401, jövőre 408-418 forint lehet. A munkanélküliséget idén 3,9, 2025-ben 3,7 százalékra prognosztizálja az Intézet.
A szövetség új stratégiájának 2023-2024-es megvalósítása
Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke előadását azzal kezdte, hogy a VOSZ független, érdekvédelmet ellátó szervezetként, a hagyományokra építve, de a kor kihívásaira és követelményeire válaszolva végzi munkáját és aktualizálja szolgáltatásait. Kiemelte, hogy a VOSZ mind országosan és vármegyei szinten is a vállalkozói közösség építőjeként tehet a legtöbbet a vállalkozások sikeres működéséért. A VOSZ 2023-ban ünnepelte működésének 35. éves évfordulóját, ezen idő alatt, egyfajta híd szerepet töltött és tölt be ma is a vállalkozók és a mindenkori kormány között, amely minden körülmények között a társadalmi párbeszédre épül. „A VOSZ vezetősége ezt a tradíciót kívánja folytatni, mert továbbra is abban hiszünk, hogy a mindenkori kormánnyal folytatott őszinte, nyílt párbeszéd az egyetlen út, amely sikeresen és hatékonyan működik” – húzta alá. A 35 év alatt mind a szövetségben, mint a tagvállalatoknál felhalmozódott szakmai tudást és tapasztalatot hasznosítják a szövetségen belüli közösségek, vármegyei szervezetek, tagozatok, szekciók. Az érdekvédelmi tevékenységen és a Széchenyi Kártya Program működtetésén túl a VOSZ tavaly több új szolgáltatást vezetett be a vállalkozások mindennapjainak megkönnyítése érdekében, azokat folyamatosan kutatja, vizsgálja és fejleszti.
2024-ben továbbra is fontos az aktivitás és a szervezettség: konkrét ügyek és projektek mentén sokkal többet kell kihozni a közös munkából, amelyre az előbbiek miatt képes a VOSZ. „Akkora kihívások elé nézünk, hogy ezekre a korábbi eszközrendszerünk már nem lesz elég, meg kellett újulnunk, szervezett formában nagyobb együttműködésre, összefogásra van szükség. Nem egyedül vagyunk a világban, egy közösség tagjai vagyunk” – húzta alá Eppel János. „Nem elég, ha tudjuk, hogy miben vagyunk jók, azt másokhoz is el kell juttatnunk, mert a VOSZ jó márka” – jelentette ki.
A VOSZ legsikeresebb szolgáltatása a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen működtetett Széchenyi Kártya Programban a 21 év alatt 7800 milliárd forint kihelyezett forrás és több mint 480 ezer hitelszerződés önmagáért beszél. A kibővített program folytatódik, a következő évekre is garantálja a kormány a működését, ezzel rengeteg vállalkozás fejlődését lehet biztosítani. Az elnök kiemelte: nagyon fontos, hogy a vármegyei vállalkozásoktól is érkezzenek témák, javaslatok, meglátások, amelyeket megvizsgálva, elemezve a VOSZ felkarolhat és képviselhet a szükséges fórumokon, hiszen a win-win helyzet erősítése változatlanul elsődleges cél.
A szövetségnek van válasza az aktuális kérdésekre és kihívásokra is, amelyeket a vállalkozások már egyre kevésbé kerülhetnek ki, ilyen a fenntarthatóság kérdése és az ESG témaköre is. ((Az ESG lesz a VOSZ április 25-ei veszprémi konferenciájának témája a Pannon Egyetemen.) Az új kihívások kezelésére az összefogás és együttműködés az egyik legfontosabb válasz, így nagyon fontos, hogy nem csak a központban, de a vármegyékben is aktív, erős szervezetek és közösségek működjenek. Az irodahálózat kiépítése és a meglévő irodák fejlesztése lehetőséget ad országszerte a helyi vállalkozások számára közvetlenül kapcsolatba lépni a szövetséggel. „Továbbra is várjuk a megyei szervezetek, vállalkozók ötleteit, meglátásait, javaslatait, amelyekből merítkezni tudunk” – mondta Eppel János.
A rendezvényen két együttműködési megállapodást is aláírtak, először a VOSZ és a NAV regionális szervezete között. Dr. Kiss Zoltán, a VOSZ BPVRSZ elnökhelyettese elmondta, hogy a megállapodásnak hosszabb távra nyúló előzményei vannak, a vármegyei szervezet ugyanis 2010 óta rendszeresen, évente rendezett konferenciát az adózás aktuális kérdéseiről, az információk átadására, az adózási morál javítására, a feketegazdaság kifehérítésére. A Közép-Magyarországi Régióban a VOSZ-nak jelenleg is négy adószakértője dolgozik. Ezek eredményeként 2016-ban már született a két szervezet között megállapodás. Dr. Minya Mihály dandártábornok, a NAV Pest Vármegyei Vámigazgatóságának igazgatója kiemelte a két szervezet közötti aktív együttműködést, a VOSZ tagvállalatainak kiemelkedően jó adómorálját. A vállalkozásoktól rendszeresen érkeztek hasznos javaslatok, amelyeket a NAV regionális szervezete közvetített a jogalkotók felé.
Ezt követően a VOSZ és az Extreme Digital-eMAG Kft. közötti együttműködési megállapodást írták alá. Eppel János, a VOSZ elnöke ismét hangsúlyozta az együttműködést fontosságát, ahogy fogalmazott: a Szövetség olyan partnerekkel dolgozik együtt, akik a vállalkozók munkáját könnyítik meg – az eMAG mindenképp közéjük tartozik. A VOSZ-nál kiemelt területként kezelik a digitalizációt, ebben az eMAG ugyancsak élen jár. Daradics Kinga, a cég ügyvezetője röviden ismertette működésüket. Mint mondta: az eMAG-nak elemi érdeke a vállalkozások digitális fejlesztése. Ezért az eMAG segíti az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok online értékesítési csatornáinak fejlesztését a régióban.
.
Következett az első alkalommal megrendezett VOSZ SMART Startup verseny döntője, majd a díjátadó. Marosi László, a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezetének elnök hangsúlyozta, hogy a Szövetség nagy fantáziát lát a startupokban, az innovációban élen járókban, ezért született a verseny gondolata. A verseny hatására erősödhet a hazai lokális ökoszisztéma, a magyar innováció nemzetközi elismertsége, illetve a bemutatkozó startupok jó példája inspirálni fogja további fejlesztések létrejöttét, az ökoszisztéma tagjainak együttműködését. A beérkezett pályázatokból szakmai zsűri választotta ki az 5 kategória (Otthon, Zöld, Egészség, Oktatás, Család) legjobbjait, akik a döntőben 3-3 percet kaptak startupjuk bemutatására. A fődíjas kiválasztásánál a közönség helyszínen leadott online szavazatait is beszámították.
A VOSZ I. Smart startupverseny fődíjasa: ReFilamer Kft. / „Model 1” projekt.
Kategória győztesek:
Egészség – MEROVA Health Zrt. / „Digitális Kórház” projekt;
Család – PM Production Kft. / „Babyhavior” projekt;
Oktatás – Darts Matek Kft. / „Darts Matek” projekt;
Zöld – ReFilamer Kft. / „Model 1” projekt;
Otthon – Recngo Kft. / „RECnGO” projekt.
Különdíjasok:
Legjobb Társadalmi Vállalkozó – Istenes Petra Eszter EV / Enprojekt.hu;
Legjobb Scaleup – Munch Europe Kft. / „Munch – (T)együnk az ételpazarlás ellen” projekt;
Legjobb Szabadidős Startup – CsapraVerve Kft. / „Tap’n’Drink” projekt;
Legjobb Női Startupper – dr. Piller Pálma / PetWiseCare Kft.
A rendezvény záró részében Marosi László, a VOSZ BPVRSZ elnöke számolt be a 2023-ban végzett munkáról és az idei tervekről. Tavaly sok szakmai programot szerveztek a vállalkozókat érintő legkülönbözőbb témakörökben az adózástól kezdve a fenntarthatóság kérdésein át a gamifikációig. Az idei munka fontos feladata lesz, hogy még több információt adjanak a tagoknak, akiknek az aktivitásán is szeretnének javítani. Még több szakmai programot szerveznek, a könnyebb elérhetőség miatt az online közvetítéseket is biztosítják, így még több érdeklődőhöz juthatnak el. Marosi László közölte, hogy 2024-ben is az év legfontosabb eseményének tekintik a Prima Gála megrendezését, az elnökség gőzerővel dolgozik, hogy ezúttal is színvonalas legyen a rendezvény. A Prima Díjjal kitűntetettekre már érkeznek a javaslatok, ahogy az Év Vállalkozója elismerésre szintén várják a jelöléseket.