Ünnepi ülésen emlékezett meg a Vas Vármegyei Közgyűlés az 1848-as forradalom 178. évfordulójáról 2026. március 13-án Celldömölkön. A jelenlévőket Fehér László polgármester köszöntötte, aki arról beszélt, a márciusi ifjaktól ma is tanulhatunk, főként azt, hogy összefogással el lehet érni a céljainkat. Majthényi László, a közgyűlés elnöke köszönetet mondott minden kitüntetettnek a közösségért végzett kiemelkedő munkájáért. Ünnepi beszédében Ágh Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: egy nemzet polgárai vagyunk, munkával, gyermekneveléssel, tanulással és a közösség szolgálatával mindannyian tehetünk a hazáért – olvasható az sztv.hu-n.
Az ünnepi ülés keretében átadták a vármegyei közgyűlés által alapított kitüntetéseket.

Vas Vármegye Gazdaságáért díjban részesült Szárnyas János, a VOSZ Vas Vármegyei Szervezetének elnöke, Vas Vármegye Mezőgazdaságáért díjat vehetett át Póczik Miklós, az Élelmiszer-biztonsági Centrum Nonprofit Kft. régióvezetője, Vas Vármegye Turizmusáért díjban részesült Gajda Tibor, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója.
Kuntár Lajos Sajtódíjat kapott Jámbori Tamás fotóművész, a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára, Pável Ágoston Emlékéremmel Bóka István családfa- és honismereti kutatót tüntették ki. Vitéz Both Béla díjjal ismerték el Pilisi Gábor, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság leköszönt vezetőjének munkáját. A Gayer Gyula-emlékplakettet három személynek ítélték oda: Engi Zsuzsannának, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság osztályvezetőjének; Harsányi Krisztiánnak, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetőjének és Józsa Miklósné okleveles kertészmérnöknek.
Átadták a Vas Vármegye Szolgálatáért díj közigazgatási, oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi, sport, közbiztonsági és nemzetiségekért tagozata díjakat is – 28-an részesültek elismerésben. További 9 kitüntetett a Vas Vármegyei Elnökének Emlékérme kitüntetést vehette át.
