
Nagy István agrárminiszter fővédnöksége alatt zajlott a közel 120 főt számláló, helyi termékvásárral összekötött III. Vidék Akadémia 2026. március 12-én Mezőtúron.
A Vadvirág Népdalkör műsorát követően köszöntő beszédet mondott Szűcs Dániel, Mezőtúr polgármestere, Herczeg Zsolt országgyűlési képviselő és dr. Lits József, a VOSZ vármegyei elnöke. Dr. Lits József és Mátrai Zoltán, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Agrár Tagozatának elnöke a VOSZ agrár stratégiáját mutatta be.
Tószegi-Faggyas Katalin, a NAK vidékfejlesztési csoportvezetője, Szabadkai Andrea, a Kislépték Egyesület szakértője, Balogh Kinga, a Simahegyi Major tulajdonosa, gazdálkodó (Szente település-Nógrád vármegye) és Barát József, a Szövetség az Élő Tiszáért elnökségi tagja prezentálták vidékfejlesztéshez kötődő jó gyakorlataikat.
A rendezvény levezető elnöke Bíró Anna (VTE- HOI), a rendezvény koordinàtora: dr. Barancsi Ágnes, a Közösség a Megújuló Vidékért Egyesület elnöke volt.

