
A tanácskozás középpontjában a Szekció elmúlt időszakának értékelése, valamint a következő évek stratégiai irányainak kijelölése állt, egy immár országos lefedettséggel működő, egységes szervezet keretei között.
A rendezvényen köszöntőt mondott Demján Sándorné Lídia, a Szekció tiszteletbeli elnöke, valamint Czuppon Gergő, a VOSZ Veszprém vármegyei szervezetének társelnöke.
A Szekcióülést felkérésre Gláser Tamás, VOSZ EB-alelnök vezette.
A szekcióülés első előadását Gaál Mariann, a Hotel Marina-Port igazgatója, a VOSZ Női Vállalkozói Szekció Veszprém vármegyei csoportvezetője tartotta, melyben bemutatta a vármegye gazdasági sajátosságait, a helyi vállalkozói környezetet, üzleti lehetőségeket és a Marina-Port Hotelt is, majd az NVSZ új vármegyei csoportvezetők bemutatkozására került sor.
Ezt követően megtartotta elnöki beszámolóját Gláser-Katona Zsuzsanna, a VOSZ Női Vállalkozói Szekció elnöke, aki átfogó képet adott a szervezet fejlődéséről, a vármegyei csoportok kiépüléséről, valamint azokról a mérföldkövekről, amelyek megalapozták a Női Vállalkozói Szekció országos működését. Előadásában bemutatta a Szekció vezetőinek, csoportvezetőinek és egyes csoporttagjainak 2025. évben és a közelmúltban elért magas szintű díjait, kitüntetéseit, elismeréseit.
Bemutatásra került az általa készített SWOT-elemzésre épülő stratégia is, amely világos irányt jelöl ki a következő időszak szakmai és szervezetfejlesztési lépéseihez.
A Szekció elnökének beszámolóját és a terveit a Szekció tagjai elfogadták.
Az elnöki beszámolót követően kötetlen szakmai egyeztetés keretében valamennyi vármegyei csoportvezető elmondta véleményét, javaslatait, illetőleg a működéssel kapcsolatosan elért eredményeket és jövőbeni célokat. A szekcióülés lehetőséget biztosított arra, hogy Perlusz László, a VOSZ főtitkára a feltett kérdésekre, javaslatokra választ adjon, melynek eredménye volt, hogy a felvetődött problémák a jövőben megoldást kapjanak.
A szekcióülés keretében tisztújításra is sor került: a jelenlévő vármegyei csoportvezetők, helyetteseik és a VOSZ főtitkára jelenlétében a résztvevők a VOSZ Alapszabályával összhangban újabb öt év időtartamra egyhangúlag megválasztották Demján Sándorné Lídiát a tiszteletbeli elnöki tisztségre és Gláser-Katona Zsuzsannát a Szekció elnökének. A vármegyei csoportvezetők, mint a VOSZ Női Vállalkozói Szekció vezetőség tagjai szintén megerősítést kaptak, ezzel biztosítva a megkezdett építkezés folytonosságát és stabilitását.
A program délutáni részében Perlusz László tartott a VOSZ működéséről, tevékenységéről, jövőben céljairól részletes tájékoztatót, és elismerését fejezte ki a Szekció eddigi eredményei kapcsán. Egyben kifejtette, hogy a VOSZ vezetése a Szekció elnökén keresztül országosan és vármegyei szinten, mint eddig is, minden támogatást megad. Ezt követően Gláser-Katona Zsuzsanna bemutatta a Szekció egységes működési keretrendszerét, amely a jövőben az országos szintű, összehangolt működés alapját képezi, melyet a Szekció tagjai elfogadtak.
Ezt követően minden vármegyei csoportvezető bemutatta az elmúlt év eredményeit, sikereit és 2026. évi terveit.
A szekcióülés és munkamegbeszélés egyértelműen visszaigazolta, hogy a Szekció nemcsak közösségként, hanem stratégiai szemléletű, országosan szervezett szakmai-érdekvédelmi hálózatként működik a VOSZ szerves részeként, amely képes valós értéket teremteni a női vállalkozók számára, hiszen a VOSZ Női Vállalkozók mottója:
