A térség gazdasági és kulturális, illetve közéleti szereplőinek sokaságával megtelt eseményre a Coop Szolnok Zrt. Szapáry úti új székházában került sor november 8-án – tudósít a szoljon.hu.
„Különleges nap ez a mai. Egymáshoz közel hoztuk a művészek kreativitását a vállalkozók lendületével, tudva azt, hogy mindkét szférának szüksége van a másikra, a másik képességeire, tehetségére – mondta köszöntőbeszédében a programgazda Lits József, a VOSZ vármegyei elnöke, aki maga is értő művészetpártoló.
„Művészet és üzlet. A VOSZArt kiváló példája a kreativitás és az innováció kapcsolódásának, együttműködésének. A VOSZ vármegyei szervezete, a Prima gálák szervezésekor, mecénásként már sokszor bizonyította elkötelezettségét a tudomány és a művészetek iránt. Mostani kezdeményezésük a művészek munkájának elismerését segíti elő az üzleti világban, hiszen bemutatkozási, kapcsolódási lehetőséget biztosít vármegyénk alkotói számára” – hangsúlyozta meghívott vendégként Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke.
„Ma művészet vállalkozónak lenni, csipetnyi humorral ez is egy kapcsolódási pont” – fogalmazott beszédében Györfi Mihály, Szolnok polgármestere. A városvezető örömét fejezte ki a VOSZArt kezdeményezésnek, majd gratulált az új Coop Szolnok székházhoz és az elsőként kiállító művészeknek.
A hagyományteremtő esemény nyitó fórumán hat festő (Andrásiné Pocsalyi Julianna, Girnt Vilmos, Bíró Mária, Kaposváriné Mihályi Mária, Barta Ilona és V. Tóth Éva) mutatkozott be, a kiállítás két hétig lesz látható. A legközelebbi művész-mecénás találkozóra várhatóan februárban kerül sor.
(Fotók: Mészáros János és VOSZ)