A több mint félszáz résztvevőt köszöntötte Lukács Zsuzsanna, a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalkozások védelméért felelős helyettes államtitkár is. Többek között arról beszélt, a női vállalkozásoknak sincsenek másabb problémáik, ugyanakkor másképpen fogalmazzák meg azokat. „Fontosnak tartom, hogy a női vállalkozók bizalmi közegben tudjanak beszélni a problémáikról a férfiakkal együtt, márpedig a VOSZ Női Vállalkozói Szekciója ilyen hely” – mondta Lukács Zsuzsanna, aki azt is hozzátette, hiába egy prosperáló támogatási lehetőség, mint a jelenleg is elérhető Demján Sándor Program, ha nincs mellette friss vállalkozói tudás, ezt pedig egy vállalkozói közösség meg tudja adni a tagság számára. A helyettes államtitkár végül arra biztatta a jelenlévőket, adjanak hangot a kérdéseiknek, a problémáiknak és a javaslataiknak, mert csak így lehet becsatornázni a döntéshozók számára is a jobbító szándékot.

„Szeretnénk, hogy minél többen felfigyeljenek a tavaly megalakult Női Szekció Baranya vármegyei csoportjára, mely egy országos közösség tagja, és célunk a női vállalkozások, női vezetők érdekképviselete, edukációja és a közösségépítés” – ezt már a rendezvény házigazdája, Dr. Egerszeginé Koncz Eliza, Baranya vármegyei csoportvezetője mondta köszöntőjében.

Ezt követően Fodor-Uhrin Beáta, üzleti mentor és executive coach vezetésével beszélgettek meghívott női vállalkozókkal többek között arról, hogyan éli meg egy nő a vállalkozói lét magányos oldalát, hogyan teremt egyensúlyt a család és a vállalkozói lét között, mik a társadalmi elvárások, valamint miben rejlik a női közösségek ereje, különös tekintettel a versengés és szövetségkötés dinamikájára.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevője Rubinszki Andrea, a Rubinszki Reklámstúdió tulajdonosa, cégvezetője; Wágner-Szabó Anita, a Tiszta Otthon tulajdonosa; Taubert Helén, a pécsi Praktiker korábbi áruházvezetője, valamint Mámel Anita szertartásvezető és esküvői koordinátor voltak.
„Össze kell szedni magunkat!” – sokszor érzik így a női vállalkozók, amikor arról volt szó a beszélgetés során, a vállalkozói magányban kitől tudnak segítséget kérni. Többek között az is elhangzott, ha egy családban már volt vagy van vállalkozó, sokkal könnyebben kérnek támogatást a nők.
A jelenlévők határozott véleménye volt, hogy a női vállalkozók sokszor érzik úgy, többet kell beletenniük a vállalkozásukba, mint a férfiaknak. Az is szóba került, ha nincs támogató társ az életben a nők mellett, lényegesen megnehezíti a sikeres működést. Ahogyan megfogalmazták a női vállalkozók az eseményen: „Ilyenkor csak a zsonglőrködés megy, időgazdálkodás, határmeghúzás, fegyelmezett működés, amiben a család megtartó erejének hiányában csak egy közösség tud támogatást nyújtani”.
