Két éve választották meg Micski Mariannát a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Heves vármegyei elnökének. Az első évet „tanulással”, a vállalkozói közösség és a VOSZ szervezeti műkődésének alaposabb megismerésével töltötte, s már eközben különböző tervek érlelődtek.
Azt tapasztalta, hogy a Szövetségnél folyó komoly munka sokszor láthatatlan a vállalkozók számára. „Ezt a munkát tudni kell kommunikálni, hogy mit és miért csinálunk, láthatóvá kell tenni a szervezet értékeit, pontosabban azt, hogy milyen haszna lehet a vállalkozásnak abból, ha csatlakozik hozzánk. Úgy gondolom, hogy a munkánknak kell olyan részének is lennie, ami azonnal kézzel fogható értéket képvisel és aminek azonnal hasznát tudja venni a hozzánk csatlakozó vállalkozó” – mondja az elnökasszony.
Már 2022-ben felmerült a Páholy ötlete. Szerettek volna olyan eseményt és programsorozatot létrehozni, ami a mikro vállalkozásoktól kezdve a nagyvállalatok vezetőinek is értéket nyújt és őket érdeklő témákat feszeget. Marianna véleménye, hogy olyan vármegyében, mint amilyen Heves, különösen nehéz megmozgatni az embereket, de azzal is tisztában volt, hogy fontos, érdekes és értéket képviselő témákra, előadókra, programra sokan kíváncsiak lesznek.
Micski Marianna 33 éve tevékenykedik vállalkozóként, mely idő alatt sikerült olyan kapcsolatrendszert kiépítenie, ami ehhez az eseménysorozat megszervezéséhez elengedhetetlenül fontos. Nem celebeket, sztárokat szeretett volna a vállalkozók elé hozni, hanem olyan hiteles, közismert szaktekintélyeket, akik a saját területükön önerőből értek el sikereket, kimagasló teljesítményt, akiknek a tudása, tapasztalata hasznos lehet másoknak is, és akik nem utolsó sorban emberileg követendő példát mutatnak.
Hogy miért Páholy lett a páholy? „A VOSZ értéket képvisel. Az új országos elnökség nagyon ügyel arra, hogy presztízs legyen a vállalkozói közösséghez tartozni, presztízs legyen a rendezvényeinken részt venni, hogy az „érték” valósan jelenjen meg a programjaikon. Ezt a vonalat szerette volna erősíteni a Heves vármegyei rendezvény. Páholyban ülni mindig nagyobb kiváltság, többet ad a zsöllyénél” – mondja Marianna.
Az elnökasszony arra is hangsúlyt helyez, hogy ezek az eseményeket, mindig olyan helyszínen rendezzék meg, amelyek újak, nem olyan közismertek, de magas minőséget képviselnek, és ahová nem mindennap térünk be.
„A Páholy rendezvénysorozatnak több célja is van: egyrészt, hogy a vállalkozások vezetői megismerjék egymást, gyarapítsák a kapcsolati tőkéjüket, alkalmuk nyíljon személyes találkozókra, ami a mai online világban és home office érában is elengedhetetlen. Fontos, hogy megismerjék a termékek, szolgáltatások mögött magát a vállalkozót, mint embert. Nagyon elkeserít, amikor valaki Egerből az ország különböző pontjáról rendel meg olyan terméket vagy szolgáltatást, amit a megyében is megtalál. Fontos számomra, hogy a vállalkozók a megyében megismerjenek személyesen engem, hogy látható és elérhető legyek számukra. Fontos, hogyha problémájuk, felvetésük, véleményük van, azt bátran elmondják nekem. Arra törekszem, hogy ezeket továbbítsam az VOSZ országos vezetéséhez, talán hozzájárulva ahhoz, hogy a vállalkozók problémáit csökkenteni tudjuk. Bár sokszor érzem azt is, hogy már az is elég, ha a vállalkozó elmondhatja valakinek a problémáit. Ha látja, hogy más is hasonló nehézségekkel küzd, az erőt adhat a mindennapi harcok folytatásához” – mondja Micski Marianna.
A Páholy eddigi három rendezvényén a résztvevők 80 százaléka hölgy volt. Nagyon nehéz a férfiakat megszólítani és bebizonyítani nekik, hogy nem a gyengeség jele, ha ilyen rendezvényekre járnak. Nem a gyengeség jele, ha úgy érzik, hogy ők is fejlődhetnek, tanulhatnak még. Marianna úgy látja, hogy a nők aktívabbak, nagyobb a késztetésük a társadalmi szerepvállalásra, szociálisan érzékenyebbek, olyasmit is felkarolnak, amibe egy férfi nehezebben áll bele, mert valamiért a férfiak kicsit nehezebben ismerik be, hogy ők sem tökéletesek és nekik is szükségük van a beszélgetésekre, fejlődésre vagy akár még tanulhatnak is a hölgy vállalkozóktól.
Bár nem szeret férfi és női vállalkozókról beszélni, mert a vállalkozó nem „nem”, hanem tehetség kérdése, de azért külön figyelnek rá, hogy a férfiakat szintén lekötő témákkal jelentkezzenek. Vállalkozói körökben kimondottan fontos (lenne) a kommunikáció, a sajtóban és a közösségi médiában való megjelenés (a témában az első előadó Bárdos András volt, a második Kende-Hofherr Krisztina), ahogy a kapcsolataink, egymás megértése, elfogadása, mentális egészségünk szintén az: utóbbiról dr. Csernus Imrével beszélgetett Szabó Gabriella, a Rádió Bézs munkatársa, a VOSZ páholy állandó műsorvezetőjével.
(A képen: Szabó Gabriella, Csernus Imre és Micski Marianna)
„A VOSZ PÁHOLY és a saját mottóm is az, hogy először adni kell, aztán lehet kérni is. A vállalkozókat akkor lehet egy program, egy szervezet mellé állítani, ha azt érzik, hogy annak értelme van. Így a mi feladatunk először az, hogy bizonyítsuk, van értelme ehhez a közösséghez tartozni. A többi aztán megy magától. Ezért jött létre maga a PÁHOLY eseménysorozat is” – fogalmaz Micski Marianna.
Az ország más megyéinek VOSZ elnökei jelezték már, hogy ők is szívesen megrendeznék ezt az eseményt, ami azért fontos a Heves vármegyei elnök számára, mert így egyértelművé válik, hogy a rendezvénynek van létjogosultsága, és ezáltal biztosítottnak látja, hogy nemcsak idén, hanem jövőre is folytathatják ezt a munkát. Az országos központ ehhez minden segítséget megad, legyen az anyagi, stratégiai, kommunikációs támogatás. Az idén 35. jubileumát ünneplő VOSZ új arculata tetten érhető a Páholy rendezvényein.
Mivel a VOSZ elnökségének összetétele tükrözi a férfi dominenciájú magyar (vállalkozói) világot, Micski Marianna nem titkolja, hogy nemcsak női mivoltával szeretne kitűnni, hanem egyfajta példamutatási célja is van az aktív jelenléttel. Szeretné megmutatni, hogy a hölgyek szerepe gazdasági, politikai téren előre viszi a folyamatokat és az eredményességet.
A VOSZ PÁHOLY további pódiumbeszélgetésein terítékre kerül még a generációváltás kérdése, a jövőkutatás, a robottechnológiával és mesterséges intelligenciával kapcsolatos problémák. Júliusban-augusztusban „szabadságra megy” a Páholy, de előtte, június 22-én jön még a 4. találkozó. A meghívott vendég Prof. Dr. Aczél Petra kommunikáció- és médiakutató lesz. Őt majd arról kérdezik, hogy a mai sajtóhírek (és álhírek) hogyan befolyásolják a döntéshozókat, és hogyan formálják (vagy deformálják) a gondolkodásunkat.
(Fotók: Berzsényi Gergely)