Hogyan lehetek sikeres a gazdasági nehézségek ellenére is? Kutatások alapján ezt a kérdést teszi fel most a legtöbb fiatal. A gazdasági recessziótól való félelem, a nemzetközi piacokat uraló bizonytalanság, az ellátási láncok zavarai, vagy a hazánkban is tapasztalható alapanyag- és energiaár-robbanás a versenyszféra szinte minden szereplőjét kedvezőtlenül érinti. Kiemelten igaz ez a mikro- kis- és középvállalkozásokra és a karrier építés előtt álló fiatalokra.
Nem szabad megijedni a válságtól, mivel minden válság egyben új lehetőségeket is tartogat – vallja Kovács Patrik. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) alapító elnöke, a VOSZ társelnöke kiemelte: a jó tájékozottság, a sikeres példák és a személyes kapcsolatrendszer bővítése által nyílnak új lehetőségek a fiatalok számára, ezért is szervezzük meg a rendezvényt, melyen közel 50 ismert cég felsővezetőit kértük meg, hogy osszanak meg siker és érvényesülési tippeket a fiatalokkal.
A 15. alkalommal megrendezésre kerülő szakmai programsorozat idén is ingyenesen látogatható november 21. és 25. között Budapest mellett négy vidéki nagyvárosban – Győrben, Zalaegerszegen, Nyíregyházán és Miskolcon.
Az elmúlt években a hazai vállalati szféra legjelentősebb szereplőitől, a magyar GDP 29,2 százalékát előállító üzleti nagyágyúktól kérdezhettek az érdeklődők, idén pedig két év online esemény után, újra lehetősége nyílik személyesen találkozni és kapcsolatokat építeni a résztvevőknek. Az elmúlt évek közel 35 ezer résztvevője a bizonyíték arra, hogy a kapcsolatépítésre, vagy a jövőbeli üzleti partnerség kialakítására is kihagyhatatlan alkalom a Fiatal Vállalkozók Hete – hangsúlyozta a FIVOSZ elnöke.
A Fiatal Vállalkozók Hete programjain sok olyan téma terítékre kerül, amely meghatározza az üzleti élet mindennapi működését, sőt specifikus kérdéseket is boncolgatnak majd, például azt, hogyan kell egy fiatalnak a pénzügyeit kezelni, hogyan érheti el álmai otthonát, vagy milyen stratégiát válasszon, hogy megvédje ötletét vagy sikeres legyen a karrierjében.
Egyedülálló lesz a FIVOSZ és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közös kerekasztal-beszélgetése november 24-én Budapesten a Millenáris Parkban, ahol a nagy szabályozó hatóságok, a NAV, a NÉBIH és a GVH felsővezetőinek történeteiből lehet rendhagyó módon tanulni az üzleti élet játékszabályairól.
A beszélgetés résztvevői:
- Vágujhelyi Ferenc – a Pénzügyminisztérium NAV vezetéséért felelős államtitkára,
- Dr. Oravecz Márton – elnök, NÉBIH,
- Dr. Bak László – elnökhelyettes, GVH,
- Farkas Gábor - VOSZ pénzügyi bizottságának elnöke, PWC partnere, VOSZ/PWC.
Ugyancsak november 24-én Budapesten a Millenáris Parkban Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója tart előadást a Széchenyi Kártya 20 évéről, a fiatal vállalkozók finanszírozási lehetőségeiről.
A Fiatal Vállalkozók Hetének budapesti záróeseményén az ünneplés sem marad el: a konferencia zárásaként adják át legsikeresebb fiatal vállalkozónak járó díjat, az Év Fiatal Vállalkozója 2022 kitüntetést.
Az elmúlt években több száz konkrét vállalkozás indult el a Fiatal Vállalkozók Hete inspirációjából és számos befektetés és üzlet is született. Talán nem véletlen, hogy ez az év egyik legjobban várt eseménye a fiatal vállalkozók, a vállalkozni vágyók, a karrierépítők és az útjukat keresők körében, akik nem csak potenciális példaképekkel, de az egyéni fejlődésük elősegítéséhez szükséges jó tanácsokkal és sikertippekkel is gazdagodhatnak.
Aki idén sem akar lemaradni, az még ingyenesen regisztrálhat az eseményre a www.fiatalvallalkozokhete.hu oldalon – tette hozzá Kovács Patrik.