A VOSZ részvételével adott üzleti iránymutatást a BIAC Párizsban
Az OECD Gazdasági Tanácsadó Testülete (BIAC) február 19-én tartotta rendezvényét, amelyen az üzleti élet globális vezetői tanácskoztak Párizsban az OECD főtitkárával, a szervezet valamennyi felsővezetőjével és a tagállamok nagyköveteivel. Az évindító konzultáción irányt jelöltek ki az üzleti élet legfontosabb prioritáraira a globális szakpolitika alakítói számára.
A BIAC több, mint 10 millió vállalkozást képvisel 61 tagszervezetén, 57 szakértői csoportján és 30 munkabizottságán keresztül. A konzultáció idei fő témája a versenyképesség volt, amelynek keretében a globális üzleti közösség felszólította az OECD-t, hogy sürgősen erősítse meg a piaci alapú demokráciák versenyképességét.
Az esemény nyitó és egyben fő vitaindító előadását dr. Kovács Patrik, a VOSZ Társelnöke, a BIAC KKV-k és a Vállalkozási Bizottságának elnöke, valamint Emma Marcegaglia, a BIAC elnökségi tagja, Olaszország egyik legbefolyásosabb üzletasszonya, az idei B7 elnöke tartotta.
Mindketten a versenyképesség erősítésére irányuló szakpolitikai ajánlásokat emelték ki. Dr. Kovács Patrik kiemelte a kkv-k sérülékenységét a jelenlegi komplex világgazdasági helyzetben, és javasolta az OECD szakmai vezetőinek a globális ajánlásaik kkv-k szemszögből való átvizsgálását.
A nemzetközi üzleti közösség hangsúlyozta a magánszektor prioritásait, és annak fontosságát, hogy az OECD vezető szerepet töltsön be a közös kihívások megoldásában, beleértve a globális biztonsági aggályok kezelését. Rámutattak az OECD létfontosságú szerepére az üzleti életet támogató megfelelő környezet globális előmozdításában, valamint áttekintették az OECD-bővítéssel kapcsolatos kérdéseket is.
Az év eleji stratégiai ülés idén is iránytűként szolgált a döntéshozók számára az OECD 38 tagállama és az üzleti szféra elvárásainak összehangolására. A Szervezet az OECD Miniszteri Tanácsának májusi ülésére készül, amelyet Japán elnököl.
Dr. Kovács Patrik, a VOSZ Társelnöke Veronique Willems SMEunited főtitkárral tárgyalt Brüsszelben
A megbeszélésen szó volt a VOSZ tagvállalkozásainak brüsszeli hatékonyabb képviseletéről, valamint a soron következő magyar EU-elnökséggel kapcsolatos teendőkről, amelyen a kkv-k számára is kiemelten fontos témák kerülnek terítékre.
Az SMEunited az Európai Unió legmeghatározóbb kkv érdekképviseleti szervezete, amely együttműködésben áll a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével, Magyarország meghatározó gazdasági érdekképviseletével, amely nem csupán az OECD-ben, hanem európai szinten is kiterjedt kapcsolatrendszerrel támogatja a magyar vállalkozások fejlődését.