Az ESG első pillére, az E (Environmental), amelyről Nagy Gréta, a Dandelion Kft. ügyvezetője beszélt. „Nem elég, ha a cég csak a saját tevékenyégére fókuszál, figyelnie kell a beszállítóira és felelősséggel tartozik a fogyasztói felé is” – mondta előadásában, amelyben a környezeti tőke jelentőségét elemezte. A fenntarthatóság azt is jelenti, hogy ne éljük fel tartalékainkat, ne merítsük ki erőforrásainkat, számoljunk a jövő nemzedékeivel.
Az ESG második pillérjéről (S – Social) Dr. Szűcs László, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal ügyvédje beszélt. Magyarországon már van ESG jogszabály, ez szabályozza a vállalati folyamatokat, amelyek nem csak környezeti, hanem társadalmi folyamatok is, a munkáltók és a munkavállalók közötti kapcsolatrendszert is magában foglalja. A szabványok nincsenek kőbe vésve, a következő években folyamatosan bővülni fognak, célokat fogalmaznak meg, például azt, hogy a munkavállalók szociális biztonságát hogyan biztosítja a vállalkozás. A jogászok együtt gondolkodnak a cégekkel a célok megvalósításához, az uniós direktívák alapján meghatározott szabványok kialakításában.
Az ESG harmadik pillére a G, mint Governance. A társasági irányítás szerepét a fenntartható vállalati működésben dr. Szalay Rita ESG szakértő, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal ügyvédje vázolta. A menedzsment elkülönül a tulajdonosi körtől, ami kisvállalkozásnál nem gond, a nagyobbaknál már annál inkább. A fenntartható vállalatirányítás ennél többet jelent, négy elvárásrendszerrel kell biztosítani többek között a munkavállalói képviseletet és a kisebbségi tulajdonosok érdekeit is. A vállalatnak fel kell tudnia mérni, hogy tevékenységének milyen hatása van a társadalomra és a környezetére, meg kell tanulnia, hogy milyen célokat tűzzön ki. Nagy kérdés, hogy ki értékeli a vállalatvezetést? Szükség van 360 fokos értékelésre és az alulról jövő észrevételek elemzésére. Fontos a felelős megjelenés a médiában, ahogy a belső kommunikáció, a visszacsatolás sem hanyagolható el.
Elsősorban a kiskereskedelemben és az autóipari beszállítóknál már elindult az ESG-folyamat, de Magyarországon a teljes rendszer a gyakorlatban még nem működik. A következő években elkerülhetetlen lesz, hogy ne csak részben foglalkozzanak a kérdéssel a vállalkozások, hanem saját működésüket is átvilágítsák – értettek egyet az első szekcióban előadást tartó, majd kerekasztal-beszélgetésen részt vevő szakemberek, amelyet dr. Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója moderált.
A beszállítói körben dolgozó kkv-knak sincs idejük halogatni a felkészülést, bár csak 2026-tól lesz kötelező számukra ESG-beszámoló készítése, viszont a gyakorlatban már most minősíti őket az a nagyvállalat, amelyiknek dolgoznak. Ugyanez igaz a hitelezés területére is.
ESG-team, fenntarthatósági munkacsoport létrehozására minél előbb szükség van, hogy minden érintett terület szakértőjének részvételével csapatmunka kezdődjön, ezt a vállalatvezetésnek mindenképp támogatnia kell.
A cégvezetőnek ismernie kell a vállalatát, tudnia kell, hogyan, kikkel működtesse a fenntarthatóságnak megfelelő rendszert. A vállalatvezetőknek is szükségük van ESG-tréningekre, workshopokat is érdemes szervezni, így kezdődhet el a hatékony munka. Sok tudás van házon belül a cégeknél, de sok vállalatnál külső tanácsadói segítségre is szükség lehet, igaz, ezen a téren ma még meglehetősen kevés a tanácsadó. Az adott cég sajátosságainak megfelelően kell a folyamatokat bevezetni és alakítani a változó körülmények figyelembe vételével, majd az eredményeket transzparens módon kell kommunikálni. Az elkötelezett vezetőnek mindenképp meghatározó szerepe van.
Az ESG-beszámolót minden nagyvállaltnak közzé kell majd tennie, sok beszállító már most felkészülhet, hogy módosítani fogják a vállalkozási szerződését, amely neuralgikus pont lehet a beszállítói piacon. A szakértők nem gondolják, hogy az ESG-s átvilágítás miatt megroggyanna a beszállítói kör, de több cégnél okozhat problémát. Mindenképp versenyelőnyt jelent, ha egy vállalkozás komolyan veszi az ESG-vel kapcsolatos kérdéseket – hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen.
Jelenleg még nincs a piacon polcról levehető, az ESG kérdéseit összefoglaló, A-tól Z-ig terjedő szoftver, ez még várat magára, ahogy a jogalkotó is pontosíthat még több kérdésen.