A Déri Múzeum Dísztermében június 29-én megrendezett ülésen Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese (a fotón középen) köszöntötte a tagságot. Az elnökhelyettes elmondta, hogy az Időközi Küldöttválasztó Gyűlésre a VOSZ 2023. IV. hó / 23-as elnökségi határozatának megfelelően kerül sor. A jelenlévő 66 tag - a határozatképeség elérését követően – a vármegyei elnök, a 4 küldött, illetve a 2 póttag megválasztásáról dönthetett.
A Szövetség időközi küldöttválasztására – az erre vonatkozó hirdetménynek megfelelve – a vármegyei elnöki posztra egy jelölés érkezett, Balogh Károly személyében. A Karsol Kft. társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója már 20 éve egy 100 százalékban magyar családi vállalkozást irányít Nyíradonyban. Kőrösi Zsolt tulajdonostársával együtt 130 főt foglalkoztat a világszínvonalú faipari termékeket előállító gyárában és ezzel a település legnagyobb munkáltatója. Nevéhez kötődik az Ikon Debrecen Étterem megalapítása és a Debrecziner Gourmet Fesztivál útjára indítása.
Az 50 éves vállalkozó programismertető expozéjában elmondta, hogy hitvallása a folyamatos fejlesztés, a csapatépítés, valamint a versenyhez való alkalmazkodás. Tapasztalatait, a hazai és a nemzetközi versenyszférában megszerzett tudását a tagsággal közösen szeretné a VOSZ Vármegyei Szervezetében is hasznosítani, kamatoztatni. Célja, hogy Debrecenben és a régióban a kkv szektor és a multinacionális nagyvállalatok között integrátori szerepet töltsön be a szervezet, tovább erősítve a kis és közepes magyar vállalkozások szakmai és üzleti pozícióját.
A tagság – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag megválasztotta Balogh Károlyt a szervezet új elnökének. A VOSZ Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezete Időközi Küldöttválasztó Gyűlésén döntöttek a vármegyei küldöttek személyéről is. Barna Olivért, Gulyás Sándort, Laczkóné Pálffy Ildikót és Pálocska-Nagy Évát vármegyei küldöttnek választották meg. Pótküldött lett dr. Pintácsi Zsanett és Hajdú Sándor.
Balogh Károly megválasztott elnök, küldött társai nevében megköszönte a tagság bizalmát. Hozzátette, hogy Debrecen és a régió előnyös helyzetének, illetve a megújult hajdú-bihari VOSZ munkájának köszönhetően – reményei szerint – az itt működő vállalkozások még többet tudnak majd profitálni.
A gyűlésen bemutatták a VOSZ új digitális platformját, a VOSZPortot is. Szente Kata, a projekt szakmai adminisztrátorának előadásából kiderült, hogyan és milyen szolgáltatásokkal támogatja a VOSZ a kkv-k digitális transzformációját.
A tagság az eseményt követően megtekintette a Déri Múzeum új várostörténeti kiállítását, a Cívisek Világát.
A vezető fotón Pálocska-Nagy Éva, dr. Pintácsi Zsanett, Lászlóné Pálffy Ildikó, Balogh Károly, Gulyás Sándor és Barna Olivér.