A Junior Prima Díjat a magyar sajtó kategóriában 2019-ben Bánlaki D. Stella (Forbes), Csabai Máté (fidelio.hu), Huszák Dániel (portfolio.hu), Koltay Anna (MTVA), Nagy Kristóf (Magyar Nemzet) és Nemes Anna (ATV) kapta.
A Prima Primissima küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. A Díjat Demján Sándor alapította 2003-ban és azóta is kifogyhatatlan a magyar nép kultúrában, tudományban kiemelkedőt alkotó rétege. Ők azok, akik példát állítanak elénk szakmai és emberi szempontból is.
2007-ben született meg a döntés az alapítók részéről, hogy a fiatalok között is jutalmazni kívánják a legkiemelkedőbbeket. Innentől kezdve a 30 év alatti tehetségeknek külön lehetőségük adódott a megmérettetésre. A díj segítséget és további ösztönzést kíván nyújtani szakmai céljaik megvalósításához azzal, hogy eredményeiket honorálja, visszajelzést ad a díjazottaknak arról, hogy jó úton járnak, teljesítményük és munkásságuk nem maradt észrevétlen. A KAVOSZ Zrt.-nek a Junior Prima Díj Sajtó kategóriájának gondozására 2014 óta van lehetősége.
A KAVOSZ által felkért zsűri tagjai: Balogh Gabriella a Net Média Zrt. résztulajdonosa, Holló Márta az ATV műsorvezetője, Varga Edit, az InfoRádió rádiós szerkesztő-műsorvezetője, Papp Dániel, az MTVA megbízott vezérigazgatója, Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Perlusz László, a VOSZ főtitkára, Tallai Gábor, a Fiatal Írók Szövetségének alapító tagja és Vaszily Miklós, a TV2 elnöke.
A Széchenyi Kártya Programot irányító KAVOSZ Zrt. kezdetek óta a Prima Primissima Díj egyik támogatója volt, de 2014-től önálló szerepet is felvállal a tehetségek támogatásában, mert Társalapítóként a Junior Prima Díj Sajtó kategóriájának gondozója lett. A díj komoly ösztönzést szeretne adni az ifjú tehetségek kibontakozásához: egy erős visszajelzést arról, hogy érdemes dolgozni, jól teljesíteni, mert ahol eredmény van, oda az elismerés is megérkezik.
A médiának nem csak a jelentősége, de a felelőssége is kiemelkedő a társadalmi szemléletformálásban, az információ és a kulturális hagyományok közvetítésében, abban, hogy mit látunk a világból, hogyan látjuk a világot és mit gondolunk róla.
„A jelöltek mind nagyon komoly lehetőséget kaptak azzal, hogy részt vehettek ezen a megmérettetésen. Akinek most nem sikerült a legjobb 6 közé kerülnie, annak sem szabad elkeserednie, hiszen a további kemény küzdelem és elhivatott munka által még újabb lehetőségek állnak előtte. Mindannyiunk felelőssége és közös feladata, hogy támogassuk a fiatalokat, a feltörekvő nemzedéket, hogy megerősítsük őket „szeniorrá” válásuk útján” – nyilatkozta Krisán László, a zsűri elnöke. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója az Üzletem.hu-nak elmondta: a vállalkozók a legfontosabb üzeneteket a médiából kapják, ezért is vállalta a cég ezt a kategóriát. „Ezt a díjat büszkeség átvenni és tisztesség átadni” – fogalmazott. A zsűri 31 jelölt közül választott, és természetesen nem volt könnyű dolga – tette hozzá Krisán László, külön kiemelve, hogy az idei díjakat egészséges, 50-50 százalékos arányban kapták a női és a férfi újságírók.
A díjazottak nettó 2 millió forint pénzjutalomban részesülnek.
forrás: üzletem.hu, fotó: infostart/MTI